A Cseh Köztársaság Külügyminisztériumának védnökségével december első napjaiban lezajlott szakmai találkozó a visegrádi országok közös történelmének problematikus/meghatározó eseményeit és személyiségeit, valamint a hozzájuk kapcsolódó eltérő attitűdöket és azok okait igyekezett feltárni.

A konferencia színes programjába elsősorban azok a történelmi személyiségek és események kerültek be, melyek gyakran eltérő megítélés alá esnek a határok különböző oldalán.

A konferencia koncepciójának megfelelően szinte minden témáról két, más-más országból érkezett kutató készített közös előadást, ezzel is biztosítva az eltérő nézőpontok megjelenítését, egyben hangsúlyozva az együttműködés jelentőségét. Kivételt csak egy, a visegrádi országok területén végzett közvélemény-kutatás eredményeit bemutató prezentáció, illetve a tagországok történelemoktatásáról rendezett, beszélgetéssel egybekötött előadássorozat jelentett.

Kaposi József Fischerné Dárdai Ágnessel, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárával tartott közös prezentációja ez utóbbi előadássorozat keretei között mutatta be, miként segíti a hazai oktatási rendszer a szomszédos népek történetének megismerését. A Mit és hogyan tanulnak a magyar diákok a saját és más népek történelméről? címmel elhangzott előadásban az alapoktól egészen a történelemórákon megjelenő feladatokig követték végig a címben meghatározott problémákat.

Előadásukban kiemelték, hogy meglátásuk szerint a Nemzeti alaptanterv szövegében, valamint a történelem érettségi részletes vizsgakövetelményében megfogalmazott oktatási-nevelési célok, illetve a történelemmel kapcsolatban megfogalmazott irányelvek (fejlesztési feladatok, konkrét tartalmak) egyértelműen biztosítják a feltételek ahhoz, hogy a környező népek/országok történetéről megfelelő ismeretek kerüljenek a tanórákra.

Az előadás második része arra koncentrált, hogy konkrét példákon keresztül bizonyítsa: a mai magyar történelemtanítás gyakorlata igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Az előadók kiemelték, hogy napjainkban a történelemórákon egyre nagyobb szerepet kapnak a problémaközpontú és elemző tanítási módszerek, amelyek nagyban segítik a történelmi problémahelyzetek megértését. A történelemtanítás az utóbbi évtizedben a forrás- és tevékenységközpontúság irányába fordult, mely a legújabb történelemtankönyvekben is jól kimutatható. Ez utóbbit bizonyítandó Kaposi József több magyar tankönyvekből származó, ám a környező országok történetéhez kapcsolódó feladatot is bemutatott az előadás hallgatóságának.

Az irányok – melyeket elsősorban a multiperspektivikus történelemtanítás támogatása és a kontroverzív forrásokra épülő tankönyvek munkafüzetek elterjedése jelez – tehát alapvetően jók. A kérdés az, hogy a tantermi implementáció hogyan segítheti elő minél jobban a jogszabályi szándékok megvalósulását.