Hudra Nikoletta :: A viselkedészavarok iskolai korrekciója

wadmin | 2009. szep. 30.

A magatartási problémával küzdő gyerekek száma folyamatosan növekszik hazánkban, ennek okai között szerepelnek a szociális tényezők, az anyagi nehézségek, az akceleráció hatásai. A problémák lecsapódásának egyik színtere az iskola, ahol hétköznapjaik nagyobb hányadát töltik a gyerekek. A szerző szerint az iskolának nemcsak feladata, de kötelessége is a problémával küzdő gyerekek felkarolása, segítése. Ehhez a munkához gyűjtötte össze azokat az eszközöket és módszereket, amelyeket a pedagógusok is használhatnak a magatartászavarral küzdő gyerekek nehézségeinek enyhítésében és a korrekciós munkában.

Bevezetés

Iskolai pszichopedagógusi munkám során egyre többször találkozom olyan gyerekekkel, akik magatartási problémákkal küzdenek, akiket igen gyakran a „rossz gyerek” skatulyába sorolnak. A problémáknak különböző okai lehetnek, leginkább a családi háttér miatt alakulnak ki. A szülők a megélhetés érdekében több állásban dolgoznak, az anyagi nehézségek feszültségeket idéznek elő otthon, és mindezek a gyerekre is hatnak.

A televízióból és az interneten olyan mennyiségű információhoz jutnak a gyerekek, hogy képtelenek feldolgozni, sok esetben nincs lehetőségük arra, hogy a felnőttekkel közösen megbeszéljék, értelmezzék azokat, és kiszűrjék a hasznos információkat az értéktelenek közül. A mai gyerekek többségének példaképei az ún. mai „sztárok”, a televíziós sorozatok szereplői, ők nyújtják számukra a mintát.

Egyre nagyobb számban találkozunk tanulási problémával küzdő tanulókkal, akiknél a kudarcok és a sorozatos szégyenérzés miatt szintén kialakulhat problémás viselkedés. Az iskolai követelményrendszer, az irreálisan nagy tananyag sokszor erős nyomást gyakorol a gyerekekre. Az iskolai versengések – melyeknek természetesen van egy fontos és egészséges szintje –, a teljesítménykényszer, a felvételi rendszerek nyomása a különböző iskolákban a gyerekek egy része számára nem motiváló tényező, hanem tudattalanul is a küzdelem feladása felé sodorja őket, és olyan magatartásformákat alakít ki, amelyeket ha nem ismer fel időben a szülő, a pedagógus, a későbbiekben komolyabb problémákhoz vezetnek. A pedagógusnak igen fontos szerepe van ebben, és ez a szerep egyre inkább erősödik a magatartási zavarokkal küzdő gyerekek segítése, a nehézségek csökkentése terén. Sajnos nagyon kevés általános iskolában tevékenykedik iskolapszichológus, de meggyőződésem, hogy az osztálytanító a gyermekvédelmi felelőssel, illetve külső szakemberrel konzultálva képes a problémák enyhítésére, a korrekciós munkára, hogy a gyerek számára az iskola ne egy kényszerű, rossz emlékű hely legyen, hanem olyan, ahol kibontakoztathatja tehetségét – mely gyakran nem a tanórákon jelenik meg, hanem szakkörökön és egyéb színtereken –, ahol jól érzi magát.

A következőkben összefoglalom azokat a lehetőségeket, amelyekkel a pedagógus megismerheti a gyerek problémáinak gyökerét, és így képessé válhat annak jobb megértésére és a segítségnyújtásra. Ezek az eszközök az óvodában és az alsó tagozaton hasznosíthatók a leghatékonyabban, hiszen ekkor a nevelő a hét minden napján, folyamatosan a gyerek mellett van, látja viselkedését, reakcióit, és gyakoribb a szülővel való konzultáció is. A cikkben szereplő eszközöket évek óta alkalmazom és alkalmazzuk tanítónőkkel együtt, merem ajánlani másoknak is, mivel azt gondolom, minden pedagógus számára fontos, hogy ne csak oktasson, hanem neveljen is, és kiemelt figyelemmel, segítőkészséggel forduljon a magatartási problémákat mutató gyerekek felé. Az esetek döntő többségében a magatartási probléma nem más, mint figyelemfelhívó jel, igény a törődésre. Fontosnak tartom kiemelni, hogy ez soha nem lehet egyéni munka, nagyon fontos a család közreműködése, bevonható a munkába a gyermekvédelmi felelős, iskolapszichológus, illetve a nevelési tanácsadók, gyermekpszichiátriai gondozók szakemberei is.

A viselkedészavaros gyerekek esetében a korrekciónak három fő területét lehet elkülöníteni: (1) a családdal való kommunikáció és kapcsolattartás; (2) az osztálytanító, gyermekvédelmi felelős tevékenysége; (3) terápiás módszerek, játékok.

A családdal való kommunikáció és kapcsolattartás lehetőségei

A szülői tanácsadás egyfajta beszélgetést jelent az adott problémáról. A szülővel való kapcsolattartást akadályozhatja, ha a szülő nem vesz tudomást a problémáról, vagy nem hajlandó beszélni arról a pedagógussal, vagy nem tud találkozni a pedagógussal esetleg a munkabeosztása vagy a betegsége miatt.

Nagyon fontos a szülővel való személyes találkozás helyének és időpontjának a kiválasztása. Olyan helyiséget kell biztosítani, amelyben bizalmas légkör teremthető, nincs jelen harmadik fél, és várhatóan senki sem fog benyitni beszélgetés közben. Fontos, hogy a pedagógus egyenrangú félként kezelje a szülőt, megerősítse a szülő nevelési kompetenciáját, meghallgassa a véleményét egy adott helyzettel kapcsolatban, és megadja annak a lehetőségét, hogy a szülő is kérdezhessen.

A szülői tanácsadásban alkalmazható módszerek: környezettanulmány, célzott beszélgetés a szülővel, a viselkedés megfigyelése, közös terv kidolgozása a szülővel.

Környezettanulmány

A környezettanulmány célja, hogy a pedagógus megismerje a gyerek környezetét, a család nevelési attitűdjét. Ezek segítségével hatékonyabbá válhat a későbbi közös munka, a gyerek problémáinak megértése és korrekciója. Természetesen a környezettanulmányhoz szükség van a szülők beleegyezésére és előzetes időpont-egyeztetésre. A pedagógusnak tiszteletben kell tartania azt is, ha a szülő nem egyezik bele a családlátogatásba.

A környezettanulmány szempontjai

A család érzelmi és verbális válaszkészsége a gyerek felé — Van-e a családnak viszonylag stabil napirendje, amely biztonságot ad? A szülő mennyire enged teret a gyerek félelmeinek? Mit tesz a szülő a félelmek oldására? Hogyan történik a dicséret, illetve a büntetés?

Elvárások és érett viselkedésre ösztönzés a családban — Megkövetelik-e a gyerektől, hogy a saját dolgaiban rendet tartson, vannak-e feladatai a családban (életkorának megfelelő feladatok)? Vannak-e a családban szabályok, ezek mindenki számára betarthatóak-e, betartandóak-e?

Érzelmi légkör — Ottlétünk alatt a gyerekkel beszélve használt-e kedves szavakat, becézést a szülő, vagy éppen kifejezte dühét a gyerekkel szemben? Mi az, ami miatt megszidta a gyereket az elmúlt időszakban, esetleg megbüntette, miként történik a konfliktusok kezelése?

Információs eszközök használata, ismeretfeldolgozás — Hogyan néznek televíziót? Korlátozás és felügyelet nélkül nézhet-e televíziót a gyerek, használhatja-e a számítógépet, vagy ennek is megvannak a szabályai és a rendje? Elbeszélgetnek-e a szülők a gyerekekkel a televízióban látottakról, és arról, hogy mi a jó és mi a rossz?

Aktív ingernyújtás a családban — Ösztönzi-e a szülő a hobbik kialakítását, bevonják-e a gyereket a szabadidő megtervezésébe és közös eltöltésébe? Miként segíti a család a gyereket tanulási problémáinak a megoldásában? A családtag révén járt-e már a gyerek múzeumban, utaztak-e közösen vonaton, buszon?

Családtagok részvétele és részvállalása a fejlődést serkentő élményekben — A család fogad-e látogatókat, illetve járnak-e más családokhoz? Járt-e már a gyerek a szülők munkahelyén? Volt-e már a gyerek lakóhelyétől távol a családdal?

Tárgyi feltételek — A város melyik részén él a család, milyen a lakás biztonsága, állapota? A lakásba belépve milyen annak tisztasága, belső állapota, hányan laknak ott, hány generáció él együtt? Van-e a gyereknek külön szobája, saját ágya. Van-e beteg a családban, akinek jelenléte befolyásolja a család mindennapi életritmusát, életmódját? Vannak-e a gyereknek játékai, azok milyen állapotúak, megfelelnek-e a gyerek érdeklődésének és életkorának?

Célzott beszélgetés a szülővel

A célzott beszélgetés előre összeállított és megfogalmazott kérdéseket tartalmaz, amelyek segítségével megismerhető a gyerek jelenlegi helyzete, állapota, feltárhatóvá válik a probléma, illetőleg a kérdések révén a szülő is át tudja gondolni a gyerek viselkedésének hátterét, strukturáltabban jelennek meg a problémás helyzetek. Természetesen az irányított kérdések mellett – aszerint, hogy miről is van szó – több, a problémához illeszkedő részletkérdés hangzik el, így sem a kérdések számát, sem a mennyiségét nem lehet előre meghatározni. A kérdéseket a következő csoportokban célszerű feltenni.

Személyi adatok

A bevezető kérdésekben megismerhetjük a gyerek fejlődésének főbb jellemzőit, korábbi fontosabb eseményeket (hosszabb kórházi tartózkodás, betegség), a testvérek számát, a gyerek helyét a testvérek között.

Szociális viszonyok

Idetartoznak azok a kérdések, amelyekből megtudható, kik vettek eddig részt a gyerek nevelésében, ki az, akivel a legtöbb időt tölti el a gyerek, kivel van a legszívesebben, kinek van a legnagyobb befolyása rá.

Családi nevelés, szülő-gyerek kapcsolat

Ezek a kérdések a büntetési és jutalmazási szokásokra, illetve azok hatására vonatkoznak (melyik a leghatékonyabb, melyikre hogyan reagál a gyerek). Ebben a kérdéskörben célszerű beszélgetni arról is, hogy kihez fordul a gyerek probléma esetén, mesél-e otthon az iskoláról, barátairól, vannak e példaképei.

Viselkedésre vonatkozó kérdések

A szülővel folytatott beszélgetés egyik fontos és viszonylag hosszabb területe, hiszen ezen keresztül ismerhető meg, miként vélekedik és éli meg a gyerek viselkedését, a problémás helyzeteket a szülő. Idetartoznak a gyerek temperamentumára vonatkozó kérdések, milyennek látja őt a szülő az iskolában, otthon vagy játék közben. Milyen viselkedési problémák jelentkeznek a gyereknél, mennyire gyakoriak, hogyan reagál rájuk a szülő, miképp változik meg a gyerek viselkedése? Volt-e olyan időszak, amikor kevesebb probléma volt a gyerekkel, ha igen, akkor ez mikor (esetleg mitől) változott meg? Vannak-e olyan személyek, akiktől a gyerek kimondottan fél? Vannak-e olyan személyek a gyerek környezetében, akik nagyon agresszívek, vagy esetleg túlzottan szoronganak.

Iskolai viselkedés

A szülő által megismerhetjük az iskolával kapcsolatos benyomásokat és érzéseket, azt, hogy szeret-e iskolába járni a gyerek. Megtudhatjuk, hogy a szülő mennyire van megelégedve a gyerek teljesítményével, mit vár el tőle, mi az, amiben segítséget kap a gyerek, és hogyan kapja azt.

Kortárs- és testvérkapcsolatok

Az idetartozó kérdések a baráti kapcsolatokra, azok kiterjedtségére és a találkozások gyakoriságára vonatkoznak. Megtudhatjuk, milyen a testvérek kapcsolata a családban, hogyan viselkedik a gyerek a testvéreivel és a kortársaival.

Fejlesztésre, korrekcióra vonatkozó kérdések

Ezek a kérdések tulajdonképpen már előre mutatnak, a szülőtől megtudhatjuk, milyen segít­séget vár el, hogyan képzeli a közös munkát, a gyerekkel beszélgettek-e már a korrekciós foglalkozásokról.

A viselkedés megfigyelése

A szülővel folytatott irányított beszélgetés vagy beszélgetések során megismerhetjük a gyerek szociális és családi körülményeit, kapcsolatait a családjával és annak attitűdjét, továbbá azokat a helyzeteket, amelyekben a viselkedési problémák jelentkeznek. Az információk birtokában a következő lépés a szülő megfigyelőkészségének fejlesztése, a szülő által megfigyelt és megélt viselkedési módok megbeszélése, közös kiértékelése lehet. Ehhez jól hasznosítható módszer az úgynevezett szülői detektívív, melyben a szülő egy-egy viselkedést, szituációt ír le, a hozzá kapcsolódó reakciókkal és tapasztalatokkal.

Közös terv kidolgozása a szülővel

A beszélgetések során pedagógus és szülő közösen dolgozza ki a megismert viselkedési problémák korrekcióját. Nagyon fontos megbeszélni, hogy miben tud segíteni a pedagógus, mit vár el a pedagógustól a szülő, mely területeken tud változtatni a szülő, segítve a gyerek viselkedési problémáinak enyhülését.

Fontos, hogy a szülő is legyen tisztában azzal, hogy a gyereket bántja, zavarja, ha a szülőt jobban érdekli a gyerek iskolai teljesítménye, mint ő maga. Az ilyen gyerekek számára az iskola gyakran csak a küzdelmek és konfliktusok színtere, s emiatt a családi konfliktusok száma is növekedhet, ezért sokszor fogalmazódik meg bennük a 'mindenki ellenem van' érzés. Ahhoz, hogy a gyerek viselkedésében pozitív változások következzenek be, szükség van arra, hogy a gyerek biztonságban érezze magát a családban, a család értékrendje, a szülők elvárásai és szabályai tisztázottak és a gyerek számára is elfogadhatók és betarthatók legyenek. Nagyon fontos továbbá, hogy a szülő nyugodt állapotban hallgassa meg a gyerekét, és eközben csak vele foglalkozzon. A hibák megítélésében is mindig következetesnek kell lenni, és nagyon fontos az ítélkezések elkerülése, mert azzal a bizalmi légkör gyorsan elvész. A napközben kialakult konfliktusokat le kell zárni, és a szülő se emlegesse fel a már lezárt konfliktusokat, eseményeket. A gyerek viselkedésében észre kell venni a pozitív dolgokat és változásokat, és azokat feltétlenül vissza kell jelezni számára, mivel ezek segítségével javul az önértékelése és biztonságérzete.

A kérdések megbeszélése és a közös technikák kidolgozása révén fejlődhet a család problémamegoldó stratégiája, pozitív változások mehetnek végbe a családi légkörben, és változhat a gyerek viselkedése is.

Az osztálytanító, gyermekvédelmi felelős tevékenysége

A magatartási problémák megoldásában a szülővel való konzultáció mellett igen fontos szerepet játszik az osztálytanítóval történő konzultáció. Ennek során tisztázni kell a kompetenciahatárokat, mit tehet a pedagógus, és miben tud segíteni más szakember. Itt is lényeges a bizalmi légkör kialakítása, a pedagógus véleményének és a gyerekkel való bánásmód szempontjainak a meghallgatása (mit, miért és hogyan tesz egy problémás gyerek esetén). A pedagógussal való beszélgetések során segítségünkre lehetnek olyan eszközök, mint a tanítói kérdőív, tulajdonságlista, megfigyelési ív, magatartások lejegyzése, melyek a pedagógust is módszereinek, eszköztárának az átgondolására ösztönözhetik.

Tanítói kérdőív

Az előre megszerkesztett kérdőív kérdései három nagy csoportba sorolhatók.

Pedagógus-gyerek kapcsolat — A kérdések a problémás gyerek és a pedagógus viszonyára irányulnak. Arra, hogy a pedagógus véleménye szerint a gyerek szívesen jár-e iskolába, meg van-e elégedve a gyerek teljesítményével, mivel igen és mivel nem. Szokott-e a pedagógus beszélgetést kezdeményezni a gyerekkel, illetve a gyerek ővele, és milyen témában. Probléma esetén a gyerek a pedagógushoz fordul-e, ezt milyen gyakran teszi, és tud-e neki segíteni a pedagógus.

Jutalmazás-büntetés — Itt beszéljük meg a pedagógussal, hogy a gyerek milyen magatartását, viselkedését jutalmazza, illetve bünteti, mivel történik a jutalmazás, illetve a büntetés, és ezek milyen gyakoriak. Melyek a leghatékonyabb büntetési és jutalmazási módok, és azokra hogyan reagál a gyerek?

Társas kapcsolatok — A pedagógus megítélése alapján mennyire kedvelik a gyereket a társai, hogyan tudott beilleszkedni az adott osztályközösségbe, milyen a kapcsolata a kortársaival. Ennek a kiegészítésére szociometriai kérdőívet is alkalmazhatunk az osztályban, melynek a segítségével megismerhetjük a gyerek osztálybeli pozícióját.

Tulajdonságlista

Ez egy olyan lista, amelyben a pedagógus a problémás viselkedésű gyerekre jellemző tulajdonságokat gyűjti össze. A lista szükség esetén kiegészíthető.

Megfigyelési ív

A korrekciós terv kidolgozása igényli a gyerek megfigyelését is az adott közösségben, a tantermi munka, illetve az iskolai szabadidős tevékenységek során; célszerű több tanórát megfigyelni különböző napszakokban. Ehhez természetesen szükségünk van a pedagógus beleegyezésére. A megfigyelési szempontokat célszerű előre leírni, strukturálni. Ezek között elkülöníthetjük a viselkedésre általában jellemző elemeket, illetve a foglalkozások alatti viselkedést.

Magatartások lejegyzése

Ennek során a pedagógus a történés sorrendjében írja le az eseményeket. Célszerű három oszlopot alkalmazni, az első oszlop az előzmények, a második a viselkedés, a harmadik a következményeket tartalmazza. Így könnyebben átlátható egy-egy problematikus helyzet, az ok–következmény–akció–reakció négyes segítséget nyújt a helyzetek elemzésében, a problematikus helyezetek megértésében, újabb megoldási módok keresésében.

Információnyújtás, tanácsadás

A pedagógus számára is fontos lehet, hogy megismerkedjen a viselkedészavar okaival, hátterével, új ismereteket kapjon a korrekció kidolgozásában, illetve abban, hogy miként tudja kezelni, hatékonyabban megoldani a fellépő problémákat. Természetesen a beszélgetésekben is kerülni kell a kioktató, fölényes hangnemet, nagyon fontos, hogy a gyereket tanító pedagógusban empátia, elfogadás alakuljon ki a gyerek problémái, azok megértése iránt, valamint megfogalmazódjék benne az igény a probléma- és konfliktushelyzetek hatékonyabb megoldására.

A viselkedési problémákkal küzdő gyerekek iskolai oktatása, nevelése során van néhány szempont, melyek figyelembevétele megkönnyíti a pedagógus mindennapi munkáját is.

Ültetés — A magatartási problémás gyereket a terem azon részébe célszerű ültetni, ahol a pedagógus a legtöbbet tartózkodik, amerre a legtöbb kommunikációs jelzést küldi, mert így a gyerek számára könnyebbé válik az óra követése. Ha a gyereket az utolsó padba vagy olyan helyre ültetik, ahonnan könnyen ki tud lépni a feladathelyzetből, akkor igen nagy a valószínűsége annak, hogy ezt meg is fogja tenni, és valami más tevékenységgel köti le magát.

A figyelem fenntartása — Nagyon fontos, hogy a pedagógus olyan módszereket alkalmazzon az óráján, amelyek az érdeklődés, a figyelem fenntartását szolgálják, mert ezzel is elkerülhető, hogy a gyerek más dolgokkal kösse le magát, és kialakuljanak újabb problémás viselkedések.

A gyerek képességeit figyelembe vevő követelmények kialakítása — A viselkedészavar egyik forrása lehet, ha a gyerek nem tudja teljesíteni a követelményeket, akár a szülői ház, akár az iskola által támasztottakat. A sok kudarc hatására a gyerek lemond arról, hogy a tanulásban sikereket érjen el, ezért más tevékenységekben próbál kitűnni. Nagyon fontos, hogy a pedagógus ismerje a gyerek képességeit és lehetőségeit, és ezek alapján alakítsa ki a képességeinek és terhelhetőségének megfelelő követelményeket. Ebben a különböző szakemberek is segíthetnek neki (nevelési tanácsadó).

Szabályok kialakítása — A közösen alkotott szabályok a gyerek számára is megadják a kompetencia érzését, segítik az elfogadást. Fontos, hogy a szabályok jól körülhatároltak legyenek, és meg kell határozni a szabályok megszegésének következményeit is. Ez biztonságot jelent a gyerek számára, hisz tisztázza az iskola által elvárt magatartási normákat, és jól kiszámíthatóvá teszi a környezet reakcióját egy-egy viselkedésformára. Természetesen a pedagógusnak is következetesnek kell lennie ebben a folyamatban.

Együttműködés a családdal — A gyereket tanító pedagógusnak is célszerű megismernie azt a szociokulturális közeget, amelyben a gyerek él.

Együttműködés más szakemberekkel — A sikeres nevelés érdekében nagyon fontos, hogy a gyereket tanító pedagógus ne csak a családdal, hanem a gyerekkel foglalkozó más szakemberekkel is kapcsolatot tartson. A pedagógus segítséget kaphat az osztályhelyzetben fellépő problémák megoldásában, de ő is segítheti a szakembereket tapasztalatai és megfigyelései átadásával.

Reális énkép kialakítása — A viselkedési problémákkal küzdő gyerekeknek általában igen negatív az énképük, a környezetüktől szinte mindig csak negatív visszajelzéseket kapnak. Igen fontos, hogy a pedagógus olyan feladatokat adjon a gyereknek, amelyekben sikeres lehet, pozitív visszajelzéseket kaphat. Így elhiszi, hogy benne is van jó, és kezdi felismerni, min kellene változatnia, ezzel pedig megnyílik az út a reális énkép kialakulása felé.

A gyerekkel való foglalkozás – terápiás módszerek, játékok

A foglalkozások az első szülői tanácsadás, az ott létrejött megállapodás és a pedagógussal történt beszélgetés után kezdődhetnek. A munkába célszerű bevonni a gyermekvédelmi felelőst, az iskolapszichológust, illetve az iskolában dolgozó egyéb szakembereket, hiszen itt már megoszlanak a feladatok, és szükség van a folyamatos konzultációra. A gyerek más típusú kapcsolatot alakít ki a tanítójával, másfajta segítséget fogad el a segítő szakembertől (pszichopedagógus, pszichológus stb.), mint egy számára ismeretlen szakembertől. A gyerekkel való foglalkozás legfontosabb szempontjai a következők.

  • Érzelmi szálakkal átszőtt segítő viszony alakuljon ki a gyerek és a pedagógus (segítő szak­ember) között. E kapcsolat során figyelembe kell venni a gyermek- és felnőttvilág közötti különbségeket, a gyermeki lét sajátosságait.
  • A kívánt fejlődést a gyerek önkéntességére kell alapozni. A foglalkozások folyamán segíteni kell őt abban, hogy felismerje viselkedésében azokat az elemeket, amelyek környezete számára zavaróak, és ösztönözni kell arra, hogy a változás szándéka kialakuljon benne.
  • Szimmetrikus viszony kialakítására kell törekedni, melyben a gyerek is elmondhatja a véleményét, amelyet a pedagógus nemcsak meghallgat, hanem figyelembe is vesz. Emellett mérlegeli a gyerek szempontjait, és lehetőséget ad arra, hogy ő is kérdezhessen.

Egyéni foglalkozás

A gyerekkel való egyéni foglalkozás kétszemélyes kapcsolat, célja az alkalmazkodást nem szolgáló, problémás viselkedés tudatosítása, leépítése, valamint adaptív viselkedési minták megfogalmazása és kondicionálása. További cél a gyerek énképhiányosságainak a feltárása az önmagáról szerzett ismeretek bővítésével, az önismeret fejlesztése, az énkép, önértékelés korrigálása, realizálása. Az egyéni foglalkozás célja továbbá a helyzet értelmezését befolyásoló és a sikeres alkalmazkodást meghatározó empátia fejlesztése és a kompetenciaélmény kialakítása.

A korrekciós munka fázisa

A bevezetés és ráhangolás által megtervezett érzelmi, hangulati bázisra alapozva indítható el a tényleges viselkedéskorrekciós munka. Ilyen például a detektívjáték. Az egyéni foglalkozásban ez a leggyakrabban alkalmazott játéktípus, amely összetettségével járul hozzá az egyéni foglalkozások céljainak megvalósulásához. Az alkalmazás legfontosabb szempontjai a következők.

  • Bevezetése a gyerekkel kialakított bizalmi légkörhöz kötött.
  • A játék alapját szolgáló történetek forrásaként a szülői és a tanítói beszélgetésekből kapott információkat használjuk fel.
  • Kezdetben egyszerűbb, a gyerek számára is könnyebben érthető problémákat dolgozzunk fel, a kapcsolatunk mélyülését követve fokozatosan haladhatunk az összetettebb problémák felé.
  • A foglalkozások folyamán vegyesen alkalmazzuk a gyerekre jellemző és nem jellemző inadaptív viselkedési mintákat bemutató történeteket, mert ezzel elkerülhető, hogy a gyerek mint élő lelkiismeretre tekintsen ránk. Vagyis ne csak a hibáival szembesüljön, és nehogy negatív kép alakuljon ki benne a foglalkozásokról.

A játékok során rövid, inadaptív viselkedésmintákat középpontba helyező történeteket használunk fel. A történeteket a pedagógus olvassa fel, a gyereknek figyelnie kell a szereplőkre, a történet lényegére. A felolvasás után a gyerek elmeséli a történetet, a hallottak feldolgozását a pedagógus által megadott megfigyelési szempontok segíthetik. Ezt követően tisztázzuk a szereplők szándékait, érzelmi állapotát, ehhez segítségül emocionális képességfejlesztő játékokat és szerepjátékokat is felhasználhatunk.

A feltárt ismeretek alapján a gyerekkel közösen megkeressük a problémát, itt történik az inadaptív viselkedési minta megkeresése. Ezt követően kell az inadaptív viselkedési minta helyett más megoldást keresni, melyben a gyerek is aktívan közreműködik. Szükség esetén ebben a fázisban mi is felajánlhatunk variációkat az adaptív viselkedési mintákra.

Következő lépésként beszélgetünk a gyerekkel a vele megtörtént hasonló helyzetről, a gyerek által elmondott történetet is a fentiek alapján közösen elemezzük. Ezt követően tudatosítjuk az inadaptív viselkedési mintát, a gyerekkel megbeszéljük, hogy az adott viselkedés mennyire jellemző rá vagy sem. Itt már elkezdődik az önmagára figyelés folyamata, mely a játék utolsó fázisában teljesedik ki, ehhez úgynevezett detektívíveket használtunk fel. Ekkor történik az inadaptív viselkedési minta felismerése és helyette az adaptív viselkedés megfogalmazása, a viselkedés kiépítése és kondicionálása. A gyerek önmagára irányuló folyamatos és rendszeres megfigyelése segíti a fejlődést és az önkontrollt.

A detektívívek elemzésének három fontos szempontja van. (1) Ellenőrizzük, hogy a gyerek rendszeresen kitöltötte-e azokat, ha nem, akkor mikor nem és miért. (2) Mennyire tudta az adott szabályokat betartani, mikor nem sikerült egy szabály betartása, és akkor mi történt? (3) A realizálás, a szükséges módosítások során a betartott viselkedési mintákat megerősítjük, a felmerült problémákat korrigáljuk.

Ha a gyerek egy adott viselkedés esetében már sikeresen alkalmazta az önmegfigyelés módszerét, kezdődhet egy új viselkedési minta kialakítása.

Másik igen hasznos és kedvelt eszköz a Leszokni-megtanulni játék. A játékhoz kettéosztott lapokat használunk, ezek egyik oldalán a leszokni, másik oldalán a megtanulni felirat szerepel. A játék közvetlenül következik az előző játékból, amikor is a gyerekre jellemző inadaptív viselkedési mintákat rögzítő feladatlapot játékos formában feldolgozzuk. Az alkalmazkodást nem segítő viselkedési módok kerülnek a leszokni rovatba, majd ehhez közösen megfogalmazzuk a célzott viselkedést, amely a megtanulni rovatba kerül.

Csoportos foglalkozások

A csoportos foglalkozások a társas viszonyrendszerből eredő többlethatásokat használják fel a gyerek személyiségfejlesztése, a viselkedéskorrekciós célok elérése érdekében. A foglalkozások céljai:

  • a különböző viselkedésterületek magatartásmódjainak gyakorlása;
  • a gyerek viselkedésének ráhangolása a különböző interakciós partnerekre az elvárások, megítélési kritériumok, magatartásmódok reflexiójával;
  • a kapcsolatteremtő és -fenntartó képesség fejlesztése a társas helyzet adta lehetőségekkel;
  • énkép, önértékelés, önkontroll, empátiás képesség fejlesztése a csoportdinamikai történések tükrében;
  • a szociális problémamegoldó képesség hatékonyságának a növelése;
  • az agressziómentes konfliktusok kezeléséhez szükséges képességek fejlesztése, hatékony problémamegoldás;
  • a figyelem és a megértési készség fejlesztése;
  • a fantázia és a kreativitás fejlesztése;
  • a kommunikációs készség és az együttműködés fejlesztése.

A következőkben néhány olyan játékot és gyakorlatot ismertetek, amelyek osztályfőnöki órákon, illetve a tanítási idő után a délutáni foglalkozásokon is jól alkalmazhatók. Ezek a játékok nem általam kitalált játékok, de bemutatásukkal illusztrálni szeretném, milyen széles a használható játékok tárháza. (Ilyen jellegű játékokat rengeteg szakkönyv, folyóirat is tartalmaz, közülük néhány az irodalomjegyzékben is megtalálható.) Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a gyerek számára a játék az önismeret bővítésének, a problémák feloldásának sokkal hatékonyabb módja, mint a beszélgetések, emellett – tapasztalataim szerint – a gyerekek szívesen vesznek részt ezekben a játékokban.

Megismerési szakasz

A csoportfoglalkozások kezdeti szakasza a csoport létrejöttét, a gyerekek ismerkedését szolgálja. Iskolai szinten ezt a tanév elején célszerű elkezdeni és megbeszélni, hogy aztán az egész osztályra és az egész tanévre vonatkozzék.

1. A közös szabályok megbeszélése során közösen kell megfogalmazni, leírni a foglalkozás célját, azt, hogy mit szeretnénk elérni, és szabályokat kell alkotni. A szabályalkotás során megfogalmazzuk a beszédviselkedés szabályait, a visszahúzódó viselkedés szabályait, a segítséget nyújtó szabályokat, a feladatok leküzdésének és a stratégiaképzésnek a szabályait. A szabályokat közösen kell megalkotni, leírni, melyeket a gyerekek is aláírnak. A szabályokat a pedagógus sem sértheti meg.

2. A hangulattábla célja, hogy a gyerekek a napok elején vagy végén jelezzék aktuális hangulatukat. A hangulatuknak megfelelő jelet a nevük mellé ragasztják a táblára, aki akar, beszélhet is róla. Ha nincs megfelelő tábla, egy hangulati skálát jelképező képzeletbeli vonallal is játszható, melynek mentén állnak fel a gyerekek.

3. Az önelfogadásra, mások megismerésére irányuló gyakorlatok a fényképről mesélés (a gyerekek hoznak magukkal egy számukra kedves fotót, és arról mesélnek a társaiknak) és az ismerkedés képekkel. Legalább háromszor annyi képnek kell lennie, mint ahány gyerek van a csoportban. A képeken lehetnek növények, állatok, és lehetnek egyéb, különböző képeslapokból kivágott képek. A gyerekek feladata, hogy kiválasszanak három képet, majd ezt egy lapra felragasszák, és aláírják a nevüket. Ezután a gyerekek párokat alkotnak, és mesélnek egymásnak a képeikről; a párválasztás többször megtörténik. A gyakorlat végén a csoporttagok közösen is megbeszélik, ki mit tudott meg a társáról.

  • Mi a közös bennünk? A közös tulajdonságok azonosítása kezdetben a külső fizikai jegyek (magasság, hajszín), valamilyen adat alapján (születési hónap, évszak) történhet. Később a belső tulajdonságok között is megkereshetik a gyerekek azokat, amelyek közösek bennük.
  • Társas jellemzők azonosítása.

4. A csoporton, osztályon belüli kapcsolat alakulását, a formális csoport érzelmi hátterének megalapozását szolgáló gyakorlatok a következők.

  • Kívánj nekem valamit!
  • A párválasztásos gyakorlatokat használhatjuk arra, hogy a gyerekek megismerjék egymást, illetve a későbbiek folyamán a különböző páros gyakorlatokban, hogy a gyerekek ne mindig ugyanazokkal legyenek párban.
  • Vakvezetés (fokozatosan nehezedhet, először két kézzel vezeti, majd egy kézzel, később két ujjal, majd egy ujjal a vállán irányítja csukott szemű társát a gyerek).

5. A lazító, levezető gyakorlatok során alkalmazhatók az egyéni foglalkozásban leírt gyakorlatok. Kiegészítésként leírok néhány csoportos játékot és gyakorlatot.

Családi krízis — A gyerekek körben ülnek, eggyel kevesebb szék van, mint ahány csoporttag. Kiszámoló alapján minden gyerek kap egy szerepet (apa, anya, gyerek), majd az a tanuló, akinek nem jutott szék, a kör közepére áll. Attól függően, hogy mit mond (apa, anya, gyerek, szülő), a gyerekeknek fel kell állniuk, és másik székre kell ülniük. Családi krízis esetén minden gyereknek új helyet kell keresnie. A következő körben az a gyerek áll a kör közepére, akinek nem jutott hely. A családtagok helyett játszható gyümölcsnevekkel, illetve állatokkal is.

Körbetapsolás — A csoporttagok körben ülnek, a csoportvezető egy négy-öt ütemből álló ritmust tapsol, amelyet az utolsó ütem végén a mellette ülőnek el kell ismételnie, miközben az előző személy is folyamatosan tapsolja az adott ritmust. Az, aki elrontja a tapsolást, újrakezdi azt. A feladat végére az egész csoport tapsol. A gyakorlat nehezíthető a ritmus gyorsításával, illetve ha csukott szemmel tapsolnak a gyerekek.

Képzeletbeli tárgy — A csoporttagok körben állnak, a csoportvezető elővesz egy képzeletbeli tárgyat, eljátszik vele, majd továbbadja a mellette állónak. A tárgy minden tanulónál változhat, a gyakorlat végén megbeszélik, ki milyen képzeletbeli dolgot adott tovább.

Mozgásos játékok — A foglalkozások elején, végén is alkalmazhatók. Guppi játék: a teremben fel-alá járkálnak a gyerekek, közben mondogatják, hogy „guppi”. Amikor már mindenki bejárta a termet, csukott szemmel járkálnak tovább a teremben. Ha a gyerek összeütközik egy társával, meg kell állnia, ki kell nyitnia a szemét, és csendben kell maradnia. A játék addig tart, amíg nem lesz teljes csend a teremben (amíg mindenki megáll).

A korrekciós szakasz foglalkozásai

A korrekciós szakasz foglalkozásai nem csak a magatartási problémával küzdő gyerekek számára hasznosak. A foglalkozásokon kitűzött célokat a ráhangolás fázisa után többféle módszerrel közelíthetjük meg.

Szerepjáték

A szerepjáték – a csoportfoglalkozások leggyakrabban alkalmazott módszere – a modelltanulást és a viselkedésgyakorlatot kombinálja. Különleges jellemzője, hogy a személyes érintettség híján eléggé indulatmentesen lehet dolgozni vele. Előnye, hogy jól modellálhatja a gyerek számára a hétköznapokban jelentkező konfliktusos szituációkat, továbbá segítségével jól begyakorolható a szerepváltás, a történetek átgondolása a különböző szereplők szemszögéből és a különböző megoldások következményeinek mérlegelése. A dramatizálás katartikus élménye személyes érzelmi érintettségével segíti az adaptív viselkedési minta tudatosítását és kondicionálását.

A játék menete több fázisra osztható.

  • A történet megismerése
    A megismerést és a majdani eljátszást segítő megfigyelési szempontokat adunk, majd a gyerekeknek elmeséljük a történetet.
  • A szerepjáték fázisa
    A szerepek kiosztása után a kellékeket is kiosztjuk a gyerekeknek, akik eljátsszák a történetet. Célszerű szerepcserével többször eljátszani az adott történetet, hogy mindenki minden egyes szerepet kipróbáljon.
  • A történet elemzése
    Tisztázzuk az egyes szereplők szándékait, érzelmi állapotát, majd megkeressük a problémát, feltárjuk az alkalmazkodást, a helyzetet nem segítő viselkedési módokat és ezek motívumait. A folyamat végén a begyűjtött ismeretek alapján a probléma, a helyzet megoldására adaptív mintákat keresünk és oldunk meg.
  • Revidiált szerepjáték
    A gyerekek szerepcserékkel újra eljátsszák a történetet, de azzal a megoldással és végkifejlettel, amelyet maguk találtak ki vagy közösen beszéltek meg.

A feldolgozásra kerülő történetek szempontjából a szerepjátékban a következő fejlődési fázisokat különböztetjük meg:

  • a tanulási szakasz során a szerepjátékok egyszerűbb konfliktusszituációkat jelenítenek meg;
  • a megterhelési szakaszban a játékok során komplex, összetett problémát oldanak meg a gyerekek;
  • az önálló megoldás szakaszában a szerepjátékok történetei csak a problémaszituációt közvetítik, a megoldás kitalálása már a gyerekek feladata.
Önmegfigyelés

A játékok célja a megfogalmazott adaptív viselkedési minta kiépítésének, kondicionálásának a megkezdése, valamint az önkontroll fejlesztése folyamatos és rendszeres önmegfigyelés segítségével. Ez a játék nagyon hasonlít a detektívjátékra, de itt a szabályok megfogalmazása már csoportos döntésen alapul. A megfigyelési ívek megbeszélése a foglalkozások kezdő mozzanataivá válhat.

Egyéb gyakorlatok, játékok

1. Az önértékelés fejlesztésének a célja a pozitív megerősítés, a saját személyiség értékeinek felismerése, a társak pozitív tulajdonságainak megismerése, hogy teljesítmény nélkül és attól függetlenül elismerjenek másokat, és elismerést kapjanak.

A pozitív önértékelés erősítése:

  • megerősíteni, biztatni, dicsérni,
  • elfogadni és bátorítani,
  • meg kell hallgatni a gyereket, időt kell rá szánni,
  • jókedv, humor – nem bántódik meg a gyerek,
  • a pedagógus vállalja saját gyengeségét a gyerek előtt, ha hibázott, vállalja.

Az önértékelést fejlesztő játékok lehetnek verbálisak és nonverbálisak.

Pantomimjáték — Szituációkat kell eljátszani, amelyeket a többiek találnak ki. Szívesen végzett vagy jól végzett dolgokat is eljátszhat a gyerek, illetve kaphat előre megírt instrukciós kártyákat is. Később a játék bővíthető azzal, ha párok adnak elő egy-egy szituációt, melyet előtte közösen megbeszéltek.

Ki vagyok én? — Három pozitív tulajdonságot kell leírni egy papírra. Amikor mindenki leírta, a csoportvezető egyenként felolvassa azokat, és a csoporttagoknak ki kell találniuk, hogy ki írta az önjellemzést.

A hely, ahol jól érzem magam — A gyerekek lerajzolják azt a valós vagy kitalált helyet, ahol jól érzik, jól éreznék magukat. A rajzokat kirakjuk a falra, majd megbeszéljük azokat (Mikor érzed jól magad? Kivel érzed jól magad?).

Kedvellek, mert… — Körben ülnek a gyerekek, és ezzel a mondatkezdéssel adnak egymásnak visszajelzéseket. Ha a feladathoz labdát is használunk, és csak az beszélhet, akinél a labda van, akkor megelőzhető, hogy a gyerekek egymás szavába vágjanak

Jóságos manó — Páros játék – titokjáték. Mindegyik gyerek kihúz egy nevet, ő lesz annak a jóságos manója, de ezt titokban kell tartania. Egy-két hétig figyelnie kell a másikat. Nem szabad rájönni, ki a jóságos manó, miközben egymásnak titokban segítenek, apróbb figyelmességeket adnak (pl.: egy kis rajzot tesznek a padjára). Ha van a csoportnak levelesládája, abban is üzenhetnek annak, akinek a jóságos manójuk (pozitív megerősítést adnak). Egy-két hét után ki kell találniuk, ki a jóságos manójuk. Közös megbeszélés zárja ezt a gyakorlatot is: ki milyen megerősítést kapott, minek örült a legjobban.

Antiszerep — A gyereknek olyan szerepet kell felvennie, amelyik nem jellemző rá, pl. agresszív gyerek – visszahúzódó szerep. Kellékeket, eszközöket hoznak a következő foglalkozásra, rákészülnek a szerepre. A történetet a csoport találja ki. Mindezt közös megbeszélés zárja (Hogy érezted magadat? Mit éreztél ebben a szerepben? Mi volt benne jó?).

2. A kommunikációs képesség fejlesztése

Testbeszéd — Érzéseket fejeznek ki különböző instrukciónak megfelelően (Menj végig úgy, hogy fáradt/szomorú/elkeseredett/… vagy! Mondd ki szó nélkül az érzéseidet!).

Mérgemben mit tegyek? — Csomagolópapír, ceruza szükséges hozzá. A gyerekek felírják, mit tesznek, ha dühösek. Majd ezt a közös beszélgetés követi: hogyan reagálnak rá a társak. Kihúzzuk a listáról azokat, amelyek fájdalmat okoznak.

Dühkérdőív — A gyerekek leírják, mit tesznek egy-egy helyzetben:
„Néha, amikor dühös vagyok, …….. csinálom.”
„Néha, amikor izgatott vagyok, …….csinálom.”
„Néha, amikor bizonytalan vagyok, ….. csinálom.”
Közös megbeszélés: a többiekből mit vált ki ez a viselkedés.

3. Az együttműködés fejlesztése

Testlabda — Egy képzeletbeli nagy labdát kell közösen felemelniük a gyerekeknek. Ehhez a feladathoz nagyfokú figyelemre és egymásra figyelésre van szükség, hogy valóban együtt emeljék fel a labdát.

Túlélőjáték — Mire van szükségük egy repülőszerencsétlenség túlélőinek (szigetre utazunk, ki mit vinne magával). Az öt legfontosabb tárgyat választják ki párokban a gyerekek, majd konszenzusra kell jutni egymással meghatározott idő alatt. Ezután nagyobb csoportokat alkotnak, így vitáznak arról, mi az öt legfontosabb dolog. A gyakorlat végén két csoport marad, a csoportvezetők érvelnek egymásnak, a csoport tagjai segíthetnek.

Tükörkép: páros játék — A gyerekek egymással szemben állnak, és egymás mozgását utánozzák. Akkor sikerül, ha egymás szemét nézik, miközben az utánzás folyik.

Csoportgomolyag — A gyerekek körben állnak, becsukják a szemüket és kinyújtják a karjukat. Lassan és óvatosan mindenki beljebb lép a körben, és két idegen kezet fog meg. Ha már nincsen szabad kéz, akkor a gyerekek kinyithatják a szemüket, az a feladatuk, hogy kibogozzák a csomót anélkül, hogy közben egymás kezét elengednék.

Közös kép rajzolása — A gyerekek becsukják a szemüket, egy megadott képet kell elképzelniük (lágy zene segíti őket). Ezt követően a csoport párokra oszlik (párválasztás szemkontaktus alapján vagy más nonverbális módszerrel), közösen kell kiválasztaniuk a rajzeszközt (valamilyen színes ceruzát), és egyszerre kell megfogniuk a tollat. A párok együtt készítik el a rajzot. Feladatvégzés közben nem szabad beszélni. A rajzolás végén az elkészült művet közösen alá kell írniuk, majd mindenki megnézi a képeket, ezt követi a feladat megbeszélése (Ki fogta meg először a tollat? Hol fogtad meg a tollat? Ki kezdte el rajzolni? Ki volt az, aki irányított? Kinek mennyire valósultak meg az egyéni elképzelései? Milyen volt nektek ez a játék, hogy érezték benne magukat?).

Toronyépítés kockacukorból — A páros játék során az egyik gyereknek bekötött szemmel kell meghatározott idő alatt kockacukorból tornyot építenie, a társa instrukciókkal segíti.

Lezáró szakasz

Az egyéni foglalkozásokhoz hasonlóan a csoportfoglalkozásokat is le kell zárni, abban az esetben is, ha a csoportfoglalkozások száma előre meghatározott. Szükség van a közös élmények megbeszélésére és a folyamat lezárására. Ehhez néhány zárógyakorlat:

Ajándék — A játék célja visszajelzések adása és kapása. Mindegyik csoporttag egy-egy lapon olyan szimbolikus ajándékot készít a társainak, amelyekről azt gondolja, örülnének neki. Az elkészített ajándékokat akár személyesen is odaadhatják egymásnak, de az ajándékot aláírva betehetik azt a személy saját borítékjába. Ha mindenki megnézte az ajándékait, nagyon fontos, hogy erről visszajelzést adjanak a csoportnak, beszámoljanak érzéseikről.

Plecsnik — A játék célja a személyészlelés sajátosságainak megismerése, visszajelzések adása és kapása. A csoport hármas kiscsoportokra oszlik. A triád egyik tagja félrevonul, és leírja, szerinte milyen kitüntetést kaphatna két társától, amely szimbolizálja lényeges tulajdonságait, személyiségét, csoportbeli viselkedését. A másik két csoporttag elkészíti az ajándékot. Amikor mindenkinek elkészült a kitüntetése, összevetik a leírt és az elkészített kitüntetéseket, majd a csoport közösen megbeszéli a feladattal kapcsolatos érzéseit.

Irodalom

Dr. Bagdy Emőke: Családi szocializáció és személyiségzavarok. Tankönyvkiadó, Budapest, 1977.

Dr. Bagdy Emőke – Telkes József: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1990.

Dr. Buda Béla: A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.

Dr. Buda Béla – Kopp Mária (szerk.): Magatartástudományok. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2001.

Gordosné dr. Szabó Anna: Bevezetés a gyógypedagógiába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

Illyés Gyuláné – Illyés Sándor – Jankovich Lajosné – Lányi Miklósné: Gyógypedagógiai pszichológia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971.

Illyés Sándor (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest, 2000.

Kelemen Béla: Pedagógiai pszichológia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1981.

Kósáné Ormai Vera: Beilleszkedési nehézségek és az iskola. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.

Kulcsár Tibor: Az iskolai teljesítmény pszichológiai tényezői. Tankönyvkiadó, Budapest, 1982.

Murányi-Kovács Endréné – Kabainé Huszka Antónia: A gyerekkori és serdülőkori személyiségzavarok pszichológiája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.

Popper Péter: A kriminális személyiségzavar kialakulása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970.

Rózsáné Czigány Enikő: Útmutató szakértői bizottságoknak. In Dr. Csányi Yvonne (szerk.): A magatartás­zavarokkal küzdő gyerekek integrált nevelése-oktatása. Fogyatékos Gyerekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány, Budapest, 2001.

Rudas János: Delfi örökösei. Gondolat Kiadó, Budapest, 1990.

Vastagh Zoltán (szerk.): Értékátadási folyamatok és konfliktusok a pedagógiában. JPTE Tanárképző Intézet Pedagógia Tanszék, Pécs, 1995.

Walker, Jamie: Feszültségoldás az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997.

Zsidi Zoltán: Hagyjuk sorsára? Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.

Volentics Anna (szerk.): Pszichopedagógiai alapismeretek. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1993.

Webra folder: 
Tags: 
Mozgatva: 
0
Prefix: 

Támogatók

OFI

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.