2.4. Társadalmi folyamatok

2.4.1. Jövedelmi egyenlőtlenségek

A piaci viszonyok térhódítása, valamint a rendszerváltást követő gazdasági válság együttesen jelentős változásokat eredményeztek a lakosság jövedelemszerkezetében és a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásában is.¹ 1992 és 1996 között a felsővezetők átlagos jövedelme több mint kétszeresére nőtt, s így majdnem elérte az infláció mértékét. A beosztott értelmiségiek jövedelme is majdnem kétszeresére növekedett ezen időszak alatt. Ugyanakkor a képzetlen munkások átlagos jövedelme csak 53%-kal emelkedett ez alatt az öt év alatt, ami az inflációs rátát figyelembe véve jelentős elszegényedést, az átlagtól való leszakadást jelentett (lásd Függelék 24. táblázat).

1988-ban a háztartások egy főre jutó jövedelme alapján számított legfelső decilis átlagjövedelme csupán 5,8-szorosa volt a legalsóénak. Két év múlva ez a szorzószám 6-ra növekedett, s évről évre azóta is folyamatosan emelkedik. 1996-ra a leggazdagabbak átlagosan 7,5-szer annyi jövedelemmel rendelkeztek, mint a legszegényebbek. A növekedés elsősorban abból adódott, hogy a felső 10% jövedelme nagyobb mértékben nőtt - s ezen belül is a leggazdagabbak szűk csoportja kiugróan magas jövedelemre tett szert -, miközben a társadalom többsége szegényebbé vált a rendszerváltást követően.

A legrosszabb anyagi helyzetbe a munkanélküliek kerültek. Egyrészt az aktív keresőből munkanélkülivé válók jövedelme egyik napról a másikra átlagosan felére-harmadára csökkent, másrészt a vizsgált foglalkozási csoportok közül a munkanélküliek jövedelmének növekedése maradt le leginkább az árak növekedésétől. Míg az 1996-os árszínvonal 1992-höz képest a két és félszeresére nőtt, addig a munkanélküliek jövedelme csupán 48%-kal emelkedett ezen időszak alatt (lásd Függelék 24. táblázat). Mivel a munkanélküliek jelentős részének nagyon kicsi az esélye arra, hogy az aktív keresők táborába visszaverekedje magát, vagyis tartós munkanélküliségre kell berendezkedniük, sokan közülük a reménytelenül leszakadók táborát gyarapítják.

2.4.2. Szegénység

A piacgazdaságra való áttérés azt eredményezte, hogy jelentősen szétnyílt a jövedelmi olló a magasabb és az alacsonyabb foglalkozási státusúak között. 1992-ben a felsővezetők, illetve az értelmiségiek 6%-a tartozott a népesség legszegényebb egyötödébe, ami jelentős alulreprezentáltságot jelent; négy évvel később azonban már gyakorlatilag egyetlen vezető vagy értelmiségi beosztású aktív kereső sem volt szegény.² Általában a szellemi munkát végzők kisebb eséllyel kerülnek a szegények közé, mint a fizikai dolgozók. A szegénység elsősorban azokat a családokat fenyegeti, ahol magas az eltartottak száma, vagy ahol a keresők valamelyike munkanélkülivé válik.

Míg az aktív keresők körében a szellemi és a fizikai dolgozók között egyértelműen nyílt a "szegénységi olló", addig az aktívak és az inaktívak között általában nem fedezhetünk fel hasonló tendenciát. Az öregségi nyugdíjasok relatív helyzete ugyanis a rendszerváltást követően valamelyest javult. Habár ritkán találhatók meg a leggazdagabbak között, ezzel egy időben a legszegényebbek közé is kevesebben kerültek közülük. Ez annak köszönhető, hogy a nyugdíjak nagysága egészen napjainkig alapvetően központi intézkedésektől függött.

Nemcsak a foglalkozás, hanem az iskolai végzettség is a korábbinál nagyobb mértékben befolyásolja a szegények közé kerülés valószínűségét. A diplomások már 1992-ben is feleakkora valószínűséggel voltak szegények, mint az átlag, négy évvel később viszont a diploma már határozott védelmet jelent a szegénység ellen. Az érettségizettek körében is csökkent valamelyest a szegények aránya a vizsgált időszakban: 1992-ben a középiskolai végzettségűek 12%-a, 1996-ban pedig csupán 9%-a tartozott a népesség legszegényebb rétegei közé. A szakmunkás képesítésűek az átlagnak megfelelő mértékben találhatók meg a szegények között, míg a szakképzetlenek egynegyede változatlanul szegénynek mondható (Sági, 1997).

Településtípus szerint vizsgálva a szegénységet, az adatok egyértelműen mutatják a Budapest és a vidék közötti különbség erősödését. 1992 óta jelentősen csökken a budapesti szegények aránya (13,3%-ról 5,3%-ra), míg a többi településtípus többé-kevésbé megtartotta korábbi relatív helyzetét: a megyeszékhelyen élők az átlagosnál valamivel kisebb valószínűséggel lesznek szegények, a kisvárosban élők körében kb. átlagos mértékű a szegénység, míg a falusiak bő egynegyede-szűk harmada a legszegényebbek közé tartozik (lásd Függelék 25. táblázat).

Nőttek a regionális különbségek is. A főváros és a vidék közt meglévő olló még jobban szétnyílt. Az Alföldön élők a korábbi átlagos helyzetükhöz képest rosszabb relatív jövedelmi helyzetbe kerültek: körükben 1996-ban már 29% a szegények aránya. Legszegényebbek pedig az északkeleti régió lakói: az itt élők közül minden harmadik szegénynek mondható.

2.4.3. A gyermekes családok helyzete

Az 1996-os mikrocenzus (KSH, 1997) adatai szerint Magyarországon 1996-ban 3870 ezer háztartás volt, ezeknek több mint egyharmada (1114 ezer) döntően egyfős, amely háztartások tagjainak 70%-a nyugdíjas volt. A családok egyharmadában nincs gyermek, egyharmadában egy, egyharmadában egynél több gyermek van. A 100 családra jutó gyermekek száma 109 volt. A családok 61%-ában nincs 15 évesnél fiatalabb gyermek, mintegy 22%-ukban egy, 17%-ukban egynél több ilyen korú gyermek él. A 100 családra jutó 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma 1996-ban 62 volt.

A 100 családra jutó gyermekek száma azokban a családokban a legmagasabb (112), ahol minden felnőtt munkanélküli: itt az átlagosnál majdnem kétszer több kiskorú gyermek él (lásd 2.7. ábra és Függelék 26. táblázat). Mindazonáltal a gyermekeknek csak 4%-a nevelkedik ilyen családban, miután ezen családok aránya kicsi (az összes család 2%-a ilyen). Az átlagosnál jóval több gyermek él a csak eltartott felnőttekkel rendelkező családokban is: az összes 15 éven aluli 9%-a él itt. A mikrocenzus adatai alapján a 15 éven aluli gyermekek mintegy 14%-a él olyan háztartásban, ahol egyáltalán nincsen aktív kereső.

Magyarországon az egy háztartásra jutó általános iskolások száma a háztartások (az egy főre jutó nettó jövedelmük alapján) legszegényebb 20%-ában majdnem 6-szor annyi, mint a leggazdagabb 20%-ban. Ennek folytán az általános iskolások több mint 40%-a ezekben a háztartásokban él. Úgy is fogalmazhatunk, hogy annál szegényebb a háztartás, minél több általános iskolás gyermek él benne. A szakmunkásképzőbe, szakiskolába járó gyermekek esetében hasonló a helyzet, a legszegényebb háztartásokban relatíve ötször annyi szakmunkás- és szakiskolai tanuló él, mint a leggazdagabbakban. A jobb anyagi helyzetben levő háztartásokból viszont inkább középiskolában tanulnak tovább. A felsőfokú intézményekbe járóknál pedig megfordul a tendencia, a leggazdagabb 20% esetében relatíve háromszor annyian tanulnak, mint a legszegényebb háztartások esetében. Ezek az adatok azt is jól mutatják, hogy a legszegényebb családok gyermekei mennyivel kisebb eséllyel jutnak be a középiskolákba és a felsőfokú oktatásba, mint a gazdagabb családokéi, vagyis a társadalmi mobilitás mértéke alacsony. Ami az oktatási kiadásokat illeti, az eltartott gyermekkel rendelkező háztartások esetében a leggazdagabb 20% körülbelül 4,5-szer többet fordít oktatási kiadásokra, mint a legszegényebbek (lásd 2.4. táblázat).

2.4. táblázat

Az eltartott gyermekekkel rendelkező háztartások jellemzői a jövedelmi ötödök szerint 1995-ben³

Forrás: Sugár András számításai a háztartás-statisztikai adatok alapján, 1996-os mikrocenzus, KSH, 1997

2.4.4. A cigány családok és gyerekek

A rendszerváltás negatív társadalmi hatásai a legnagyobb mértékben a cigányságot sújtották. Ők voltak azok, akik leghamarabb elvesztették az állásukat, akik részben alacsony iskolai végzettségük, szakképzetlenségük, részben a velük szemben megnyilvánuló előítéletek miatt a legnehezebben találnak maguknak munkát. A cigányok többsége a kilencvenes évek közepére tartósan munkanélkülivé vált. A Magyar Háztartás Panel (TÁRKI, 1996a) vizsgálat adatai szerint a felnőtt cigány népesség egynegyede munkanélküli, további közel kétharmada pedig egyéb okból inaktív, vagyis a felnőtt cigány népességnek csupán egyhatoda dolgozik (lásd Függelék 27. táblázat). Ez alig több mint harmada a nem cigány felnőttek körében mutatkozó 48%-os aránynak. A cigány munkanélküliség a teljes felnőtt népesség adatait elemezve nyolcszorosa a nem cigányokénak, az inaktivitás pedig kétszerese. Mivel a cigányok körében a nem munkanélküliségből eredő inaktivitás lényegesen gyakoribb, mint a nem cigány felnőttek körében, a cigányok és nem cigányok körében tapasztalt "abszolút" munkanélküliségi arányszámok különbsége a munkanélküliségi ráta kiszámolásakor még erőteljesebben jelentkezik: a nem cigány lakosság körében 1996-ban a munkanélküliségi ráta 11,7%-os volt, míg a cigányok körében 57,9%-os.

Még nagyobb különbségeket találunk a cigány és nem cigány családok gazdasági aktivitásában a háztartásfők munkaerő-piaci státusa kapcsán. A cigány háztartásfőknek csupán 18%-a dolgozik. A cigány háztartásfők kétharmada (63%) egyéb inaktív, 19%-a pedig munkanélküli. A nagymértékű munkanélküliség és inaktivitás együttesen azt eredményezik, hogy a cigány háztartásfők körében alig valamivel alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint a cigány felnőttek esetében. Míg tehát a felnőtt cigány népesség körében hétszer annyi munkanélküli van, mint a nem cigány népességben, addig a cigány lakosság háztartásfői közül tízszer annyian munkanélküliek, mint ahány munkanélküli van a nem cigány háztartásfők között (lásd Függelék 27. táblázat).

Mindezek együttesen azt eredményezik, hogy a cigányok elképesztően nagy rétegét jellemzi a nagyfokú szegénység. Az összes cigány kétharmada a népesség legkisebb jövedelmű 20%-ába tartozik. A hét éven aluli cigány gyerekek 83,6%-a, az iskoláskorú cigány gyerekeknek pedig közel háromnegyede (70%-a) tartozik a legszegényebbek közé (Sági, 1997).

A cigány családokban az átlagosnál lényegesen több gyerek születik. Ennek eredményeképpen a fiatalabb népességen belül egyre nagyobb és nagyobb a cigányok aránya. A Magyar Háztartás Panel adatai szerint Magyarországon minden tizedik hét évnél fiatalabb gyerek cigány: az általános iskolás korúaknak 7%-a cigány, míg az idősebbek körében az arányuk csupán 3%. A cigány népesség területileg erőteljesen koncentrálódott. Az északkeleti régióban él a hét évnél fiatalabb cigány gyerekek 17%-a, az iskoláskorúaknak pedig 8%-a. Ugyancsak az átlagosnál több cigány található az Alföldön: itt valamivel több, mint minden tizedik gyerek ilyen származású. Ennél lényegesen kevesebben élnek a Dunántúlon és Budapesten. A keleti országrészben a regionális, a megyei és a helyi oktatáspolitikák kialakításánál ezekre a problématerületekre tehát fokozottan oda kell figyelni.

2.4.5. Deviancia a fiatalok körében

2.4.5.1. Bűnözés

A rendszerváltást közvetlenül követő évben a gyermek- és fiatalkorúak által elkövetett és felderített bűncselekmények száma ugrásszerűen megnőtt, majd 1991 óta körülbelül ugyanolyan szinten maradt. Míg 1987-ben 3302 gyermekkorú, tehát 14 éven aluli bűnelkövetőt regisztráltak, addig 1990-ben már 3762-t, 1991-ben 4240-et, 1992-ben pedig 4488-at tartott nyilván a rendőrség. Azóta a gyermekkorú bűnelkövetők száma 4100 körül van. A fiatalkorú bűnözők esetében az adatok hasonló tendenciát mutatnak: 1987-ben összesen 9887 fiatalkorú bűnözőről ad számot a statisztika, 1990-ben már 12 848-ról volt tudomásunk, napjainkban pedig 14 000 körüli a számuk (lásd Függelék 28. táblázat).

A fiatalkorú bűnelkövetők döntő többsége (80%-a) vagyon elleni bűncselekményt követ el, ez az arány az idősebbeknél csak 50%. A fiatalkori lopások hátterében leggyakrabban a tartós szegénység áll. A fiatalkorú bűnözők ugyanis éppen a munkanélküliség, a kilátástalanság és a szegénység által legjobban sújtott rétegekből kerülnek ki: 6%-uk teljesen írástudatlan, további egynegyedük nem fejezte be az általános iskolát (TÁRKI, 1996b).

2.4.5.2. Alkoholizmus

A rendszerváltást követő időszakban Magyarországon valamelyest csökkent az alkoholfogyasztás. Ugyanakkor új alkoholfogyasztó rétegek jelentek meg, illetve erősödött ez a jelenség a nők és a fiatalok körében. A fiatalok egyre korábbi időpontban kezdenek inni, és - ellentétben az országos trenddel, ami a tömény szesz visszaszorulását és a sör egyre kedveltebbé válását mutatja - a fiatalok körében éppen a tömény szesz örvend nagyobb népszerűségnek. Ennek eredményeképpen nem csupán az ittasan elkövetett bűncselekmények, de az alkoholos májzsugorban elhunytak száma is riasztó mértékben megnövekedett. A fiatalkorú bűnözők 15-20%-a alkohol hatása alatt követte el a bűncselekményt, a 35 év alattiak májzsugoros halálozása - ami korábban ritka volt, hiszen ahhoz, hogy az alkohol kifejtse romboló hatását a szervezetben, hosszabb idő kell - 1960 és 1994 között a férfiak körében harmincszorosára, a nők körében pedig tízszeresére növekedett (Elekes-Paksi, 1997).

2.4.5.3. Kábítószerek

A fiatalok kábítószer-fogyasztásával kapcsolatban még nehezebb megbízható statisztikákhoz jutni, mint a fiatalkori bűnözésről. Csupán 1995 óta rendelkezünk a kábítószerfüggőkről viszonylag megbízható statisztikával. E szerint 1995 decemberében kevesebb mint 2000 35 év alatti nyilvántartott drogfüggő volt Magyarországon, közülük 1389 férfi és 534 nő. Az idősebb korosztályban a kábítószer-fogyasztás elterjedtsége sokkal ritkább: csupán 1300 35 évnél idősebb drogfüggőt regisztráltak 1995-ben. Az idősebbek döntő többségére a korábban legálisan beszerezhető drogok (nyugtatók, illetve nyugtató és alkohol együttes fogyasztása) volt a jellemző, míg a kemény drogokat fogyasztók elsöprő többsége a 35 éven aluli korosztályból kerül ki (Elekes-Paksi, 1997). Ezekre az adatokra talán még a bűnözésnél is jobban jellemző az, hogy csupán a jéghegy csúcsát mutatják: a statisztikákba csak azok kerülnek be, akiket vagy az orvosok, vagy pedig a rendőrség regisztrál.

Két, a középiskolások körében végzett vizsgálat (Elekes-Paksi, 1994; 1996) szerint mind 1992-ben, mind pedig 1995-ben a középiskolások kb. 10%-a próbált ki már életében valamilyen drogot, s további 10-15%-uk próbálkozott valamilyen nyugtató vagy altató nem orvosi javaslatra történt szedésével. 1992 és 1995 között tehát ezen adatok szerint nem nőtt lényegesen a kábítószerrel próbálkozók aránya a fiatalok körében. Lényeges eltérés mutatkozik viszont a kábítószert kipróbálók társadalmi helyzetében. A tiltott drogok fogyasztása leginkább a két szélső társadalmi hátterű - nagyon alacsony és nagyon magas társadalmi státusú családból származó - tizenévesek körében terjedt el. A gyerekek iskolai teljesítménye és a drogfogyasztás között is hasonló összefüggéseket tapasztaltak: az átlagosnál lényegesen rosszabb vagy lényegesen jobb tanulmányi eredményű diákok körében található a legtöbb drogfogyasztó diák. A középiskolások drogfogyasztása nem korlátozódik bizonyos "jobban fertőzött" területekre: ez az egész országban alapvető problémát jelent.