2. Az oktatás társadalmi és gazdasági környezete

A tágabb gazdasági és társadalmi környezetben lezajló változások nagymértékben befolyásolják a közoktatásban végbemenő folyamatokat. A kilencvenes évek elején a munkanélküliség nagymértékű növekedése, a bruttó hazai termék csökkenése és az államháztartás hiányának növekedése gyakoroltak drámai hatást a magyar közoktatásra. A kilencvenes évek közepétől a gazdaság és a munkaerőpiac stabilizálódni látszik, és egyre inkább az átalakult munkaerő-piaci és társadalmi igények hatnak az oktatásra. Fokozatosan felértékelődnek azok a készségek és képességek (nyelvtudás, kommunikációs képesség, gyors alkalmazkodási készség, számítógép ismerete), amelyek a jövő évezred információs társadalmában elengedhetetlenné válnak. Mindazonáltal a gazdaság teljesítményének javulása mellett erősödik a társadalom kettészakadása is. A szegénység fokozottan sújtja a gyerekeket, akik egyre eltérőbb esélyekkel lépnek be az oktatási rendszerbe. Az oktatásnak emiatt egyre nehezebb egyszerre megfelelnie az esélyegyenlőség és a versenyképesség gyakran egymásnak ellentmondó igényeinek.

2.1. A demográfiai feltételek változásai

2.1.1. A születések számának alakulása

Az oktatás helyzetét alapvetően meghatározza az egyes korosztályok létszáma és összetétele: a gyereklétszám gyors és nagymértékű változása kiegyensúlyozatlanná teszi a kapacitások kihasználtságát, és feszültségeket kelt a rendszerben. Magyarországon az elmúlt évtizedben a korosztályok száma különösen gyorsan változott. A hatvanas évtized elejének demográfiai apályát követően a hetvenes évek közepén igen nagy létszámú korosztályok születtek. A demográfiai csúcs tanulói a közoktatásból már kikerültek: az elmúlt tíz évben az általános iskolákban, 1993 óta pedig már a középfokú oktatásban is egyre kevesebben tanulnak. Az előrejelzések korábban a 90-es évek közepére a születésszám növekedését jósolták, elsősorban a 70-es évek nagy létszámú korosztályainak szülőképes korba kerülése következtében, ez a növekedés egyelőre azonban elmaradt, sőt a születésszám tovább csökkent (lásd 2.1. ábra és Függelék 8. táblázat).

A születések száma 1975-ben volt a csúcson. A korosztályok létszáma 1984-ig meredeken csökkent, utána 120 000 fő körül stabilizálódott. A 90-es évek elején újra csökkenni kezdett a születésszám, és a csökkenés mértéke egyelőre rohamosan nő. Míg 1990-ben még 124 ezer, addig 1994-ben már csak 114, 1995-ben 110, 1996-ban pedig 106 ezer élveszületést regisztráltak.

A 2010-ig készült népességszám-előrejelzés (lásd Függelék 9. táblázat) alapján minden iskolai korosztályban tovább csökken a népesség száma, különösen a középiskolai és a felsőfokú oktatásba belépők esetében. Ennek tükrében még inkább figyelmet érdemel a középfokú képzésnek az oktatáspolitika által is szorgalmazott expanziója, hiszen a csökkenő létszám miatt is jelentős átrendeződés várható a középfokú képzés terén (lásd erről még a közoktatási rendszerről szóló 3. fejezetet).

2.1.2. A népesség iskolázottsága

Az iskolázottság szintje Magyarországon fokozatosan javul, de a népesség majdnem fele 1996-ban is még csak legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett (lásd Függelék 10. táblázat és Függelék 11. táblázat). Az aktív keresők körében radikálisabb a javulás. 1996-ban már négyötödük rendelkezett 8 általános iskolai osztálynál magasabb végzettséggel, miközben 1990-ben ez az arány még csak durván kétharmad körül volt. Az aktív keresők iskolai végzettsége azért is javult ilyen látványosan, mert elsősorban az alacsonyabb iskolai képzettségűek szorultak ki a munkaerőpiacról, azaz mentek nyugdíjba vagy váltak munkanélkülivé (lásd Függelék 12. táblázat).

Az iskolázottság mértékének fontos jellemzője, hogy az újonnan munkába lépők milyen képzettségűek. 1989 után egyre nagyobb létszámúak a pályakezdő korosztályok, 1993-ban mintegy 30%-kal többen jelentek meg a munkaerőpiacon, mint a 80-as évek második felében. 1994-ben már csökkent az újonnan munkába állók száma, és ez a csökkenés folytatódott, 1996-ban az előzetes adatok alapján számuk már 150 ezer fő alá csökkent. A nagy korosztályok megjelenésére a képzés csak néhány év késéssel reagált, ennek következtében a 90-es évek elején megnőtt a pályakezdők közt az alacsonyabb képzettségűek aránya. Miközben a 80-as évek második felében a pályakezdőknek csak 25%-a, 1990-ben már mintegy 34%-a nem rendelkezett 8 általános iskolai osztálynál magasabb végzettséggel. A 90-es évek közepére jelentősen csökkent a szakképzettek aránya is. A mélypont 1991-ben volt, amikor a pályakezdők majdnem 40%-a szakképzettség nélkül lépett ki a munkaerőpiacra. Az 1990-es években nagyjából visszaálltak a 80-as évekre jellemző viszonyok, nőtt a középiskolai végzettségűek súlya. A 90-es évek közepétől pedig már a 80-as évek második feléhez képest is határozott javulás tapasztalható (lásd 2.2. ábra és Függelék 13. táblázat).

A közoktatás helyzetének fontos jelzőszáma, hogy az egyes korosztályok hány százaléka jár iskolába. Az 1996/97-es tanévben 100 3-5 éves gyermek közül 90 volt óvodás, és ez az arány gyakorlatilag évek óta nem változott. A 6-13 éves gyermekek között szintén évek óta teljes körű az iskolába járás, az egyes korosztályokban eléri a 99%-ot. A tanköteles korból kilépők 96,5%-a végezte el az általános iskola 8 osztályát 1996-ban, míg 1990-ben ez az arány 94% volt. 1996/97-ben a 14-17 éves népesség csaknem 90%-a tanult valamilyen oktatási intézmény nappali tagozatán. A 18 évesek 45%-a érettségizett nappali tagozaton, szemben az 1990. évi 30%-kal (KSH, Előzetes oktatásstatisztikai adatok, 1997).

2.1.3. Az iskolázottság nemzetközi összehasonlításban

Az OECD-országokban a magyarországihoz hasonló tendenciák már korábban lezajlottak, vagyis a népesség iskolai végzettsége gyorsan növekedett, általánossá vált a középiskolai végzettség, és nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya is. A középiskolai végzettség egyre inkább a munkaerőpiacra lépés feltételévé vált. Bár a tankötelezettség a legtöbb OECD-országban a középiskola befejezése előtt véget ér, ennek ellenére már a 60-as években a tanulmányaikat befejezők több mint fele középfokú végzettséget szerzett. A kilencvenes évekre ez az arány kétharmadra nőtt, és néhány országban már meghaladja a 80 százalékot is (Education at a Glance, 1996b).

Magyarországon 1990-től kezdődően jelentős változások indultak el. A továbbtanulók, ezen belül a középiskolában továbbtanulók aránya növekszik, az iskolarendszer arányaiban egyre több fiatalt tart vissza a munkaerőpiacra lépéstől. E kedvező fejlemények ellenére lemaradásunk az OECD-országokhoz képest még mindig jelentős, és a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve csak hosszabb idő elteltével hozható be. A magyar gyerekek továbbra is rövidebb időt töltenek el az iskolarendszerben, mint az OECD-országok fiataljai, az iskolarendszert elhagyók képzettsége alacsonyabb, és igen nagy azoknak az aránya a 16-19 éves korcsoporton belül, akik nem tanulnak, de nem is dolgoznak (Varga, 1997).

Magyarországon valamennyi korcsoportban jóval alacsonyabb azoknak az aránya, akik befejezett középiskolai végzettséggel rendelkeznek, mint az OECD-országokban (lásd 2.1. táblázat). Ahogy a fiatalabb korcsoportok felé haladunk, a különbség növekszik, vagyis lemaradásunk növekedett. A 45-54 éves korosztály a 60-as években végezte középiskolai tanulmányait. Már ebben a korcsoportban is 16 százalékkal kisebb azoknak az aránya, akik középiskolát végeztek, mint az OECD-országokban. A 35-44 éves, illetve a 25-34 éves korcsoportoknál, vagyis azok esetében, akik a 70-es, illetve a 80-as években végezték tanulmányaikat, a különbség már megközelíti a 25%-ot. A fiatalabb korcsoportokban Magyarországon is növekedett a középiskolai végzettséget szerzők aránya, de a növekedés jóval lassabb volt, mint az OECD-országokban. Éppen a 70-es, 80-as években ment végbe az OECD-országokban a középiskolai oktatás expanziója, miközben nálunk még mindig az általános iskolát befejezők fele legfeljebb szakmunkásképző intézetben tanult tovább. Hasonló lemaradás tapasztalható a felsőoktatás terén is, ahol a fiatalabb korcsoportok esetén még bizonyos visszaesés is történt (lásd 2.1. táblázat).

A 15-18 éves korosztályok iskoláztatásában 1991 és 1994 között csökkent ugyan valamennyit lemaradásunk az OECD-országokhoz képest, de még mindig jelentős a különbség. Ezen korcsoportok nagyobb része Magyarországon már nem vesz részt nappali tagozatos oktatásban (lásd 2.2. táblázat). A magyar 17-19 éveseknek már több mint fele kikerült a nappali tagozatos képzésből, miközben az OECD-országokban ennek a korosztálynak többsége még ilyen képzésben vesz részt.

Jelenlegi lemaradásunk tehát jelentős, és ugyancsak nagy a leszakadók aránya a fiatalok között. Kérdés, hogy az utóbbi évek kedvező változásai mire elegendőek, hogyan fog megváltozni a népesség iskolai végzettsége a jelenlegi továbbtanulási és lemorzsolódási adatokat is figyelembe véve. Az 1994/95-ös továbbtanulási és lemorzsolódási adatok alapján az adott korosztálynak mintegy 20%-a legfeljebb általános iskolai végzettséget fog szerezni, 27%-nak szakmunkás, 4%-nak szakiskolai, 27%-nak szakközépiskolai és 22,1%-nak gimnáziumi végzettsége lesz.

2.1. táblázat

A legalább középiskolai, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya korcsoportonként Magyarországon, 1995 és az OECD-országokban, 1994 (%)

Forrás: az OECD-országokra vonatkozó adatok Education at a Glance 1996b; a Magyarországra vonatkozó adatok Hablicsek, 1996

2.2. táblázat

A 15-19 évesek részvétele a nappali tagozatos oktatásban Magyarországon és az OECD-országokban, 1991 és 1994 (%)

Forrás: Az 1991-es adatok forrása az Education at a Glance, 1995; az 1994-es OECD-adat forrása az Education at a Glance, 1996b; az 1994-es magyar adat forrása a Magyar Statisztikai Évkönyv, KSH, 1994

A legalább befejezett középiskolai végzettséget szerzők aránya 50% alatt marad.¹ Ez az arány néhány százalékkal jobb ugyan a 25-34 éves korcsoport hasonló arányánál, de az OECD-országokkal összehasonlítva a növekedés valószínűleg arra sem lesz elegendő, hogy lemaradásunk ne növekedjen. Mivel az alacsony végzettségűeknek kicsik a foglalkoztatási esélyei, egy-egy korosztály legalább egynegyedének kell hosszabb távon is elhelyezkedési nehézségekkel szembenéznie (Varga, 1997).