9.5. Hátrányos helyzet, egyenlőtlenségek, oktatás

A hátrányos helyzet forrása gyakran a családi háttér gazdasági és szociális jellemzőiben, az adott települések típusában, infrastrukturális ellátottságában rejlik. A hátrányos helyzet csökkentésére, illetve megszüntetésére az iskola egymaga nem vállalkozhat. A gazdasági növekedés, a munkaerő-piaci tendenciák, a regionális politikák, a szociálpolitika, az egészségügyi politika mind befolyásolja az egyenlőtlenségek alakulását.

A meglévő adatok nem teszik lehetővé, hogy a hátrányos helyzet mibenlétét és az iskoláknak az arra adott válaszát teljes igényességgel feltérképezhessük, de azt mindenesetre jól mutatják, hogy az egyenlőtlenség egyik fontos dimenziója a településtípus, illetve a régió. A gyerekes családok fokozottan ki vannak téve a szegénységnek, és közülük is leginkább a kis falvakban lakók, illetve az ország keleti felén élők. Más adatok is alátámasztják azt a tényt, hogy az egyenlőtlenségek legfontosabb dimenziója a települési lejtő mentén alakul. Az oktatási rendszerrel szembeni egyik elvárás az is, hogy a kezdeti hátrányokat mérsékelje, de legalábbis ne erősítse fel. A tanulmányi teljesítmények viszont egyértelműen a nagyobb települések, városok és a főváros előnyösebb helyzetére utalnak, vagyis úgy tűnik, hogy az oktatási rendszer nem igazán mérsékeli a kezdeti egyenlőtlenségeket. Az egy főre jutó oktatási kiadások, a szaktanárokkal és a könyvtárakkal való ellátottság is a városok és különösen Budapest előnyösebb helyzetére utalnak. A tanárok nyelvtudása élesen szemlélteti a keleti és a nyugati országrész között fennálló egyenlőtlenséget (lásd a 3. térképet).

A magyar iskolarendszer egyik jellegzetessége, hogy a speciális igények kielégítésére általában különálló intézményeket működtet, így például a fogyatékos gyermekek esetén, ahol integrált megoldások ugyan léteznek, de csak csekély mértékben. A cigány tanulók oktatása is, ahogyan erről már volt szó ebben a fejezetben gyakran történhet szegregált módon, külön osztály vagy akár külön iskola formájában. A hátrányos helyzetűek szakképzésére is elkülönülten létezik a speciális szakiskola intézménye. Tény, hogy ezek az intézmények valós igényeket elégítenek ki, a magyar gyógypedagógia nemzetközileg is elismert, a szakiskolák léte is, habár megítélésük vegyes, inkább pozitívan értékelhető. Viszonylag keveset tudunk viszont az alsóbb szinteken történő hátránykompenzálásról, a normál iskolarendszer keretein belül történő próbálkozásokról és azok hatékonyságáról. Ez annál fontosabb lenne, mivel az iskolarendszerben lezajló folyamatok egy része afelé hat, hogy a nehezebben kezelhető tanulókat minél korábban kiszelektálja, és az iskola elvárásaihoz jobban alkalmazkodókat preferálja. A hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumok, elit középiskolák ugyan nagyon fontos terepei a tehetséggondozásnak, de nem feltétlen segítik - hiszen nem is céljuk - az esélyegyenlőséget. A tömeges és jó színvonalú oktatás viszont a nemzetközi versenyképesség és a felsőoktatás merítési bázisának fenntartása szempontjából is elengedhetetlen. Éppen ezért igen örvendetes, hogy a magyar iskolarendszerben megjelentek a pályakorrekciót biztosító egyéb csatornák, amelyek valamennyire ellensúlyozni tudják az előbb vázolt folyamatokat. Ilyenek a felnőttképzés, a szakmunkások szakközépiskolájának bővülése, a felsőfokú akkreditált szakképzés beindítása, a felsőoktatás nagymértékű bővülése, átalakulása (lásd még a közoktatási rendszerről szóló 3. fejezetet). Valószínűleg a települési hátrányok csökkentését segítheti a magyar iskolák informatikai fejlesztése és ezáltal a világhálóba való becsatolása, valamint a kollégiumi hálózat fejlesztése.

A magyar iskolarendszerben tehát egyszerre vannak jelen a szelektív és az esélyegyenlőséget segítő célrendszerek, értékek és módszerek, amelyek a Nemzeti alaptanterv bevezetésével egy új erőtérben kerülhetnek egyensúlyi állapotba. Ennek az egyensúlyi állapotnak az elérését a közvélemény-kutatások szerint a társadalom is fontosnak tartaná. az iskolarendszer egészének a társadalomba ágyazott működéséről keveset tudunk. Az oktatás a társadalom egyik fontos alrendszere, amely alapvető szerepet játszik a társadalmi viszonyok és ezen belül az egyenlőtlenségek alakulásában, és ez sokkal tágabb összefüggésrendszert takar, mint amit a hátrányos helyzetű rétegek és az iskola kapcsolatának elemzésével tetten lehetne érni. A kulturális tőke átörökítésének mechanizmusait firtató vizsgálatok elemzése adhat csak igazán választ arra, hogy milyen szerepet is tölt be az iskola a társadalmi egyenlőtlenségek reprodukciójában és a társadalmi mobilitásban.