Semjén András:

1. A magyar gazdaságban lezajlott változások, 1989-1996

A szövegben külön forrás nélkül megadott adatok forrása a Magyar Statisztikai Zsebkönyv '96, KSH, 1997.

A magyar gazdaság meglehetősen vegyes hozománnyal indult neki az előző évtized fordulóján a piacgazdasági átalakulásnak. A térség többi országához hasonlóan állami beavatkozás által determinált, súlyos szerkezeti és piaci problémákkal és torz árrendszerrel terhelt gazdaságot örököltünk. Egy hazánkéhoz hasonlóan nyitott gazdaság számára már önmagában egyik fő értékesítési piacának összeomlása, beszűkülése is nagyon jelentős problémákat vet fel, mint azt pl. a szovjet piactól nagyban függő finn gazdaság viszontagságos elmúlt évtizede is demonstrálhatja - Magyarország esetén azonban a piacváltás kényszerével egyidőben egyéb, ennél jóval mélyrehatóbb problémákkal is szembe kellett nézni. A problémák felsorolása már implikálja, hogy a megoldáshoz elengedhetetlen volt az állami tulajdon lebontása (privatizáció), az árak és a külkereskedelem liberalizációja - s az ezekkel a lépésekkel járó infláció és munkanélküliség kordába szorítása, a gazdasági stabilizáció.

Tagadhatatlan, hogy a piacgazdasági átalakulást megkezdő országok csoportján belül helyzetünk több szempontból is előnyösnek volt mondható: a reformfolyamat és a korábbi gazdaságpolitika eredményeképp kétségkívül jóval előbbre jártunk a hiánygazdaság felszámolásában, mint a legtöbb tranzíciós ország, és az átalakulás kezdetén a túlzott pénzkibocsátás miatt a piacra nehezedő inflációs nyomás sem volt jelentős. Mindez lehetővé tette, hogy az átalakulás és a stabilizáció látványos, ám fájdalmas “sokkterápia" nélkül induljon meg hazánkban*. Ugyancsak a pozitív oldalon könyvelhettük el, hogy a térség többi posztkommunista országához viszonyítva Magyarországon relatíve szélesebb körű és hosszabb ideig tartó piaci, vállalkozási tapasztalatok álltak rendelkezésre, hiszen a megtorpanásokkal és nekibuzdulásokkal tarkított több, mint két évtizedes gazdasági reformfolyamat, a decentralizált, piacszimuláló gazdaságirányítás és a mind szélesebb körben engedélyezett különböző magángazdasági, vállalkozási formák viszonylag jó gyakorló terepet biztosítottak, és - a valódi és a szimulált piac korántsem lényegtelen különbségei, illetve a piacgazdasági intézményrendszer alulfejlettsége, számottevő hiányosságai ellenére - feltehetően nagyban megkönnyítették, zökkenőmentesebbé tették a későbbi alkalmazkodást a valódi piacgazdaság körülményeihez**. Ugyancsak az átalakulást megkönnyítő pozitívum volt a viszonylag iskolázott, jól képzett munkaerő jelenléte. Ez az előny azonban csak viszonylagos; míg egyes kevésbé fejlett dél-európai OECD országokkal szemben valóban fennállt, a másik szokásos viszonyítási terepen, a visegrádi országcsoporton belül (pl. Csehország vagy Lengyelország vonatkozásában) már nem volt kimutatható.

* Az ún. sokterápia fő elemei az alábbiak: drasztikus mértékű kezdeti leértékelés, az árfolyam rögzítése, bérbefagyasztás, külső konvertibilitás. A következmények között a drámai mértékű infláció (Lengyelország: 249 % [1990], Bulgária 474 % [1991], Románia 223 % [1991], Oroszország 1653 % [1992]), a reálbérek hirtelen nagymértékű (30-40 %-os, vagy - Oroszoroszág esetében - ezt is jóval meghaladó) csökkenése, a kibocsátás visszesése és a kereskedelmi mérleg javulása a legjelentősebbek. A sokkterápia hatására a gazdaság a korábbinál lényegesen alacsonyabb kibocsátási szinten éri el kereslet és a kínálat egyensúlyát. (V. ö. Amsden, Kochanowicz, Taylor: The Market Meets Its Match. Restructuring the Economies of Eastern Europe, Harvard University Press, Cambridge, Ma.1994.) A “gradualista" magyar út mellett a csehszlovák megközelítés sem tekinthető a sokkterápia tiszta megvalósításának (pl. az infláció a liberalizáció után “csak" 54 %-os volt).

** Megjegyzendő azonban, hogy pl. Lengyelországbana az egyéni parasztgazdaságok felszámolására, kollektivizálására nem került a magyarországi mértékben sor, és ott számottevő gazdálkodási tapasztalatok maradtak - e téren tehátr a magyar előny viszonylagos.

Más szempontból azonban csöppet sem jelentéktelen hátrányok nehezítették a magyar átalakulást, s ezek alapvetően rányomták bélyegüket a kezdeti időszak makrogazdasági teljesítményére. Elsősorban a jelentős külső adósságállomány, a GDP-hez és az exporthoz viszonyított magas adósságszolgálati teher okozott gondot. Más országok vagy az átalakulás kezdetén még nem voltak eladósodva, vagy amennyiben igen (pl. Lengyelország esetében), adósságuk jelentős részét elengedték a hitelező országok kormányai, illetve törlesztési moratóriumot adtak. Mivel azonban a magyar adósság döntő részben nem kormányhitelekből, hanem a nemzetközi pénzpiacról származott, hazánk számára ez a lehetőség nem volt járható. A gazdaság folyamatos finanszírozása csak a hitelek pontos törlesztésével, a fizetőképesség megőrzésével volt biztosítható. Az átalakulás másik nagy problémája az állami újraelosztás - s ezen belül is a szociális jellegű transzferek és szolgáltatások - nagy mértéke, ami az álllami jövedelemcentralizáció magas fokát tételezte fel. Mivel e kiadások gyors, radikális csökkentése nehéz, az átmenet kezdetén a GDP csökkenésével szükségképpen (az ún. Tanzi-Oliveira hatás következtében) együtt zsugorodó állami bevételek és a lefelé rugalmatlan kiadások miatt előre megjósolható módon jelentős költségvetési problémák léptek fel. (Ld. Tanzi, 1993, Semjén, 1996.) Mindez a belső államadósság gyors felfutásához vezetett.

A külső és belső államadósság és a költségvetési hiány problémája természetesen azt eredményezi, hogy a gazdaságban megtermelt források egy nem jelentéktelen része kamatfizetés vagy törlesztés formájában kikerül az országból, illetve, hogy a belső megtakarítás egy jelentős része nem a GDP későbbi növekedését megalapozó termelő beruházásokat, hanem az állam (döntően fogyasztási jellegű) költekezését fogja finanszírozni. Mindez alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a GDP alakulását tekintve Magyarországról - más átalakuló közép-európai országokhoz viszonyítva is - meglehetősen kedvezőtlen kép rajzolódott ki. (V. ö. 1. ábra)

1.1. A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

A GDP kezdeti visszaesése a kelet-európai átalakulás általános sajátosságának mondható. Az, ami Magyarországon e tekintetben történt, ennyiben nem mondható rendkívülinek, sőt, pl. Romániához, Bulgáriához, vagy éppen a széteső orosz és délszláv “birodalmakhoz" képest még akár mérsékeltnek is tekinthető. Ugyanakkor, ha a konszolidáltabb közép-európai térségben maradunk (v. ö. 1. ábra, ill. 1. táblázat) akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a visszaesés Magyarországon előbb kezdődött, mint a másik három átalakuló országban, és csak Szlovákiában volt mélyebb, mint nálunk. A mélypont - Csehországhoz és Szlovákiához hasonlóan - 1993-ra tehető. (Figyelemre méltó, hogy Lengyelországban mennyivel hamarébb indult be a növekedés, mint nálunk.) A magyar növekedés 1994-es beindulása nemcsak, hogy nem volt mentes bizonyos, a politikai konjunktúraciklusra utaló jelektől (1994 választási év volt), de sajnálatos módon a beindult növekedés meglehetősen lagymatag maradt, különösen az összeurópai viszonylatban is kimagasló lengyel növekedési ütemekhez viszonyítva.

1. ábra - A reál GDP változása négy közép-európai országban (1987=100%)

1. táblázat - A reál GDP változásának üteme négy közép-európai országban, 1988-1996, %
(előző év = 100 %)

	1988	1989	1990	1991	1992	1993	1994	1995	1996**	1996/87
Csehország*	102,6	101,6	99,6	85,8	93,4	99,1	102,6	104,8	105,6	93,6
Magyarország	99,9	99,6	96,7	88,1	95,7	99,4	102,9	101,5	101,0	85,1
Lengyelország	104,1	100,5	88,4	92,4	102,6	103,8	105,2	107,0	106,0	108,6
Szlovákia*	102,6	101,6	99,6	84,0	93,0	96,3	104,9	107,4	n.a.	n.a.

* 1991 előtt egy országként szerepelnek.
** Csehországra előrejelzés (OECD)
Forrás: Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv '96, KSH; OECD Economic Outlook, 1996 June, OECD, Paris

A fenti ábra azt sugallja, hogy a reálkibocsátás 20-25 %-os csökkenése mindenképpen a közép-európai átalakulás velejárója volt, de míg a fokozatosabb reformlépéseket bevezető országok (Magyarország, volt Csehszlovákia országai) esetében e visszaesés lassan, 3-4 évre elosztva jelentkezett, addig a sikeres sokkterápiát megvalósító Lengyelország két év alatt “egyben lenyelte a békát", így itt hamarébb beindulhatott a gazdasági növekedés, és e növekedés üteme is magasabb, mint a fontolva haladók esetén. Magyarországon még a cseh és a szlovák gazdasághoz képest is csak lassabb növekedés mutatkozik, és más makromutatók (pl. munkanélküliség, infláció*) viszonylatában is jóval kedvezőtlenebbnek tűnik a kép. Míg egyelőre az éves magyar növekedési ütemek (a mesterségesen fűtött 1994-es évtől eltekintve) az 1-2 %-os sávban mozognak, a többi visegrádi országra 95-96-ban az 5-7 %-os sáv a jellemző. Mindennek következtében míg Magyarországon 1996-ban az 1987-es reál-GDP szint 85,1 %-át termeltük, addig Lengyelországban a GDP már 8,6 %-kal haladta meg 1987-es szintjét.

* A magyar fejlődés emellett - bár kétségkívül elkerülte a kiugróan magas, 3 vagy tönbbszámjegyű inflációt - a visegrádi országcsoport többi országához képest kevésbé volt képes az inflációt tartósan elfogadható szintre szorítani. Ld. a 6. táblázat adatait a magyarországi inflációt illetően.

Mielőtt azonban elmarasztalnánk a magyar gazdaságpolitikát, és elszalasztott lehetőségeket emlegetnénk, nem árt némi óvatosság. Az 1993-as magyar-cseh-szlovák mélypont óta eltelt idő még túl rövid ahhoz, hogy érvényesen megítélhetnénk az egyes országokban követett gazdaságpolitika tartós eredményeit. A Csehországgal való összehasonlítással nem árt óvatosan bánni: számos jel (így pl. az 1997-es korona-válság) utal arra, hogy a nincs minden rendben a cseh gazdasággal, hogy ott egyelőre nem zajlottak le olyan mélyreható szerkezeti változások, mint pl. Lengyelországban vagy Magyarországon (sokak szerint az alacsony cseh munkanélküliség is éppen e változások elmaradásából következik) és hogy a kuponos privatizáció nyomán kialakult tulajdonosi szerkezetben komoly “corportate governance" problémák lépnek fel, a nagy befektetési alapok és a hasonló intézményi tulajdonosok nem képesek a korábbi állami tulajdon magas hatékonyságú működtetésére. Ermellett több tényező is abba az irányba mutat, hogy az 1995-ös stabilizációs csomag hatása igazán 1997-ben érik be, és ebben az évben Magyarországon jelentősen nekilódul a növekedés*. Ami pedig Lengyelországot illeti: nem állapítható meg világosan, hogy a kétségkívül kedvező lengyel fejlődés milyen mértékben a “sokkterápia", és milyen mértékben a csak bonyolultabban elemezhető mikroszintű változások következménye. Annyi viszont biztosan állítható, hogy önmagában véve a sokkterápia egyáltalán nem recept a sikerre. Ezt Bulgária vagy Oroszország példáján egyaránt demonstrálni lehet: ezek az országok tartósan magas inflációval és a korábbi szint felére visszaesett GDP-vel küszködnek. Lengyelország esetében a makrogazdasági politika és a megfelelő mikrováltozásokat megalapozó intézményi változások mellett nyilván az adósság-elengedés is szerepet játszott az elért eredményekben.

* Bár a publikált előrejelzések még viszonylag mértéktartóak (pl. az OECD Economic Survey és a Kopint-Datorg egyaránt 2,5 %-os növekedést jósol 1997-re, utóbbit ld. pl. HVG 1997. július 12.), az eddigi havi adatok alapján egyes szakértők ennél jóval magasabb (akár az 5 % feletti) éves növekedést is elképzelhetőnek tartanak.

1.1.1. A GDP felhasználása

A magyar gazdaság már jelzett visszaesése meglehetősen eltérően érintette a GDP egyes komponenseit. A gazdaságpolitika a belföldi kereslet korlátozásával is megpróbálta csökkenteni az import növekedését, fokozni az exportra való ösztönzést és kedvezően befolyásolni a külkereskedelmi és a fizetési mérleget. Ennek hatására a belföldi felhasználás visszaesése 1993-ig meghaladta a teljes GDP-ét. A belföldi felhasználás 1993-94-es növekedésében sajnos elsősorban nem a gazdaság fellendülése, hanem a szovjet adósságot kompenzáló orosz katonai szállítások hatása jelentkezik. Valójában a lakossági fogyasztás - bár 1992-es szintjéhez képest már növekedésnek indult - korábbi szintjéhez képest jelentősen visszaesett: a háztartások fogyasztási kiadásainak volumene 1993-ban ill. 94-ben csupán az 1990-es szint 93,6 ill. 93,7 %-át tette ki. (Magyar Statisztikai Zsebkönyv '96, KSH, 1997, 28.10 tábla.)

1993 után a végső fogyasztás a gazdasági növekedés beindulása ellenére is viszonylag meredeken csökken; ebben nyilván a magánfogyasztás 1994-es és 95-ös visszaesése mellett a stabilizációs csomag részeként megvalósított költségvetési restrikció hatása (a csökkenő közösségi fogyasztás) is tetten érhető. (Az ábra mellett ezt a 2. táblázat adatai is alátámasztják.) Az egész 8 éves időszak során a legnagyobb visszaesést és ingadozást azonban természetesen a felhalmozási kiadások mutatták: míg az 1989-92 időszak négy éve alatt a GDP 18,4 %-kal, a belföldi felhasználás egésze pedig 15,1 %-kal esett, a bruttó felhalmozás egyes adatok szerint csaknem 40 %-kal csökkent, elsősorban a beruházások visszaesése miatt (a készletfelhalmozás adatait a lásd a 2. táblázatban)*. 1992 után azonban már a beruházási tevékenység megélénkülése volt tapasztalható**.

* Megjegyezzük, hogy a felhalmozás 1991-92 közti visszesésének mértékébne igen jelentős eltérés tapasztalható az OECD és a KSH adatok között (Statisztikai zsebkönyv '96, 134. o. A bruttó állóeszközfelhalmozás 1990 és 92 közötti visszesését más helyen (i. m. 254. o a KSH -ugyancsak az OECD-re hivatkozva - csak 12,7 %-ra becsli, ami ugyancsak inkonziszutens az ábrán látható 40 %-os visszeéssel.
** A nemzetgazdasági beruházás volumenindexe 1992-ben az előző évi 102,5 %-a, 1993-ban pedig 112,3 5-a; ezután ugyan az index visszesése következett, de ez csak a költségvetési restrikció hatására meredek zuhanásnak induló közösségi (költségvetési és társadalombiztosítási) beruházások hatását tükrözi: a vállalkozási beruházás gyakorlatilag sziontem maradt, míg az egyéni (nem vállakozási) beruházások határozottan nőttek. (V.ö. a Magyar Statisztikai Zsebkönyv '96, KSH, 1997 14.2. táblájával.)

2.ábra - A GDP és felhasználása
2. táblázat - Erőforráskínálat és felhasználás (milliárd forint, 1991 évi változatlan árak)

	1991	1992	1993	1994	1995
Magán fogyasztás	1747	1746	1780	1776	1659
Közösségi fogyasztás	265	278	354	309	300
Bruttó állóeszköz felhalmozás	523	509	520	584	559
Hazai végső kereslet	2535	2533	2654	2670	2518
Készlet felhalmozás	-12	-102	19	61	127
Teljes hazai kereslet	2523	2431	2673	2730	2645
Javak és szolgáltatások exportja	818	836	751	854	968
Javak és szolgáltatások importja	843	845	1016	1106	1098
Külkereskedelmi mérleg egyenleg	-24	-9	-265	-252	-129
Bruttó hazai termék (GDP)	2498	2422	2408	2479	2516

Forrás: OECD Economic Surveys. Hungary 1997. OECD, Paris, 1997

1.2. A reálgazdaság teljesítményének változásai és a gazdasági szerkezet

Különösen súlyos volt a visszaesés Magyarországon a mezőgazdaságban: itt a kárpótlás hatására a tulajdonosi szerkezetben mélyreható változások következtek be, s az átállás nehézségei (a kisgazdasági infrastruktúra és az egyéni gazdálkodási tapasztalatok hiánya*) a létrejövő elaprózott birtokszerkezettel párosulva oda vezettek, hogy 1993-ra a mezőgazdasági termelés az 1986-90-es évek átlagához képest 34,7 %-kal csökkent, és az azóta itt is beindult növekedés ellenére még 1996-ban is csak a korábbi ötéves átlag 72,4%-át tette ki. Mint az a 3. ábrán jól látható, a mezőgazdaságon belül a növénytermesztés alakulása viszonylag kedvezőbb, míg az állattenyésztés helyzete jóval súlyosabb volt, mint az ágazat egészéé.

* Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az új gazdasági körbnyezetben a háztáji gazdaságok tapasztalatai nem voltak közvetlenül hasznosíthatóak, hiszen a háztáji sikere nagyban a háztáji és a kollektív szektor együttműködésére, rügzített áras felvásárlási szedrződéskre, géphasználati lehetőségekre, stb. épült.

1990 és 1992 között az ipari termelés Magyarországon (a privatizáció és a szerkezet-átalakítás kezdeti lépései - elsősorban a gazdaságtalan kapacitások leépítése - hatására) több, mint 26 %-kal csökkent. 1993-tól azonban már határozottan beindult az ipar növekedése. Ebben a növekedésben elsősorban a gépipar szerepe volt kiemelkedő. Az 1990-96 közti teljes időszakban az ipari termelés egésze majdnem 12 %-os csökkenést regisztrált (ezen belül pl. a bányászat kibocsátása az 1990 évi szint 52,9 %-ára, a kohászaté pedig 82,2 %-ára zuhant) - ugyanebben az időszakban a gépipar outputja több, mint 25 %-kal növekedett. E változások valamelyest a GDP folyó áras szerkezetét bemutató 3. táblázaton is nyomon követhetők: miközben a mezőgazdaság relatív súlya jelentősen csökken, az iparé és az építőiparé is jócskán visszaesik. 1994-ről 95-re azonban mind az ipar, mind a mezőgazdaság részesedése némi növekedést mutat. Ugyanekkor a piaci szolgáltatások részaránya az időszak egésze során alig változik, miközben a nem piaci szolgáltatások részaránya megnő*. A foglalkoztatottak ágazati megoszlása nemzetközi összehasonlításban (lásd 4. táblázat) a mezőgazdaságban dolgozók viszonylag (de nem a lengyel, a szlovák vagy a szlovén adatokhoz képest viszonyított!) magas aránya ellenére is viszonylag kedvező képet mutat: a szolgáltatásban dolgozók kedvező - relatíve magas - súlya mögött azonban részben a termelő ágazatokban lezajlott szerkezet-átalakítás foglalkoztatásra gyakorolt negatív hatása húzódik meg.

* A piaci-nem piac szolgáltatások megkülönböztetésére sajnálatos módon csak az ágazat jellege szerint kerülhetett sor - épp ezért ezek az adatok nem tükrözik azt a nem jelentéktelen elmozdulást, ahogy egyes tradicionálisan nem piaci szolgáltatásokon (pl. oktatás, egészségügy) belül megnőtt a nem ingyenesen (sokszor gyakorlatilag piaci áron) adott, illetve a nem állami ill. önkormányzati előállítású szolgáltatások szerepe.

3. táblázat - A GDP szerkezete*, folyó áron, 1991-1995

	1991	1992	1993	1994	1995
Mezőgazdaság, vad- és erdőgazd., halászat	8,6	7,3	6,6	6,7	7,2
Ipar	29,1	27,7	26,2	25,3	26,9
Építőipar	5,5	5,9	5,3	5,1	4,9
Piaci szolgáltatások*	41,6	40,4	39,9	40,8	40,8
Nem piaci szolgáltatások**	15,2	18,7	22,0	22,1	20,2
Összesen	100	100	100	100	100

* Hozzáadott érték gazdasági ágak szerint, alapáron
** Szálláshelyszolg. és vendéglátás; szállítás, raktározás, posta és távközlés; pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatások; ingatlanügyletek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás
*** Közigazgatás és társadalombiztosítás; oktatás; egészségügyi és szociális ellátás; egyéb közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatás
Forrás: KSH Statisztikai Évkönyvek

4. táblázat - A foglalkoztatottak megoszlása fő gazdasági ágazatok szerint, százalék

	Év	Mezőgazdaság, erdőgzadaság	Iparés építőipar	Szolgáltatások
európai piacgazdaságok
Ausztria	1994	7,2	32,3	60,5
Belgium	1992	3,1	38,3	58,6
Dánia	1994	5,0	27,3	67,7
Egyesült Királyság	1995	2,3	23,8	73,9
Finnország	1995	7,7	27,9	64,4
Franciaország	1994	4,1	23,1	72,8
Hollandia	1994	3,7	21,3	75,0
Németország	1995	3,3	37,6	59,1
Norvégia	1995	5,2	23,4	71,4
Olaszország	1995	7,5	32,3	60,2
Spanyolország	1995	9,2	30,1	60,7
Svédország	1995	3,1	25,9	71,0
átmeneti gazdaságok
Csehország	1995	6,6	42,0	51,4
Lengyelország	1994	23,0	31,7	45,3
Magyarország	1995	8,7	33,0	58,3
Szlovákia	1993	9,0	35,2	55,8
Szlovénia	1991	12,8	39,9	47,3
tengerentúl
Ausztrália	1995	5,0	22,9	72,1
Egyesült Államok	1995	2,9	24,0	73,1
Japán	1995	5,7	33,6	60,7

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv '96

A 3. ábra tanúsága szerint az ipari értékesítés csekély mértékben kevésbé esett vissza, mint az ipari termelés, azonban - mindkét kategória 1993 óta tartó növekedése ellenére - 1996-ig még egyikük sem érte el 1990-es szintjét. Ennek fényében kimondottan impresszívnek mondható, hogy az ipar exportra történő értékesítése ugyanezen időszak alatt 25 %-kal nőtt; még inkább elégedettek lehetünk, ha tekintetbe vesszük, hogy ezalatt az időszak alatt drasztikus külkereskedelmi piacváltás zajlott le, melynek eredményeképpen a rendszerváltás előtt még döntően a szovjet és KGST relációba szállító magyar gazdaság 1996-ra már exportja mintegy 70 %-át a fejlett piacgazdaságú országokba szállította.

3. ábra - A mezőgazdaság és az ipari termelés és értékesítés alakulása

1.3. Külső egyensúly

Az 5. táblázaton nyomon követhető a magyar gazdaság külső egyensúlyi helyzetének alakulása, illetve az, hogy mindez milyen kapcsolatban áll a GDP növekedésével. A növekedés kontra egyensúly problémája a magyar gazdaságot már régóta - jóval az átalakulás kezdete előtt - kísértette. A 94-es növekedés még súlyos egyensúlyi problémákkal jár együtt: a növekedés importigénye miatt igen nagy (bár nem növekvő) a külkereskedelmi mérleghiány, és a fizetési mérleggel is súlyos gondok mutatkoznak. A GDP-hez viszonyított nettó külső adósságállomány is jelentősen megnő. Ezzel szemben az 1995-ös stabilizáció után - bár a növekedés üteme visszaesik - a megmaradó növekedés hosszú idő óta először a gazdaság javuló külső egyensúlyával párosul. Különösen a folyó fizetési mérleg alakulása tűnik kedvezőnek. Ebben, illetve a korábbi időszakokban a fizetőképesség fenntartásában igen pozitív szerepet játszik az igen jelentős külföldi működőtőke-beáramlás. Ez 1995-ben 4,5 milliárd $-t tett ki (ez a GDP mintegy 10 5-a), s bár 1996-ban 1,8 milliárd $-ra esett vissza, még mindig igen jelentős. Azonban a mérleg egyéb tételei (pl. az idegenforgalom, a külkereskedelmi egyenleg) is kedvezően alakultak.

5. táblázat - A külső egyensúlyi helyzet alakulása Magyarországon

	1993	1994	1995	1996
Külkereskedelmi egyenleg a GDP %-ában	-11,0	-10,2	-5,1	n.a.
Folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP %-ában	-9,0	-9,4	-5,9	-3,8
Nettó külső adósság a GDP %-ában	38,7	45,4	38,4	32,2
Import fedezetimutató*	7,1	7,2	9,4	6,9
GDP index (%), előző év = 100 %	99,4	102,9	101,5	101,0

*devizatartalék / egy havi import (azt mutatja, hány havi import fedezetére elég a devizatatartalék)
Forrás: Magyar Statissztikai Zsebkönyv '96, KSH, 1997; a külkereskedelmi egyenlegre vonatkozó adatok forrása OECD Economic Surveys. Hungary 1997. OECD, Paris, 1997

Az 1993-ban és 1994-ben veszélyes méreteket (3,2 illetve 3,6 milliárd $) öltött külkereskedelmi deficit 1995-ben mintegy harmadával visszaesett, amiben nagy szerepe volt az erős exportnövekedésnek. A 6. táblázat adatai jól mutatják, hogy a termelékenység növekedése, a korlátozott bérnövekedés - és a táblázatban nem szereplő stabil reálárfolyam - hatására a fajlagos reál munkaköltség csökkent, megalapozva a magyar munka nemzetközi versenyképességének javulását. Ez tükröződött abban, hogy az export 1995-ben 5197 $-ral (68,3 % -kal) nőtt., miközben az import növekedését a stabilizációs csomaggal (vámpótlék, csúszó leértékelés) sikerült 35,6 %-ra (4004 $) szorítani. 1996-ban azután az export ($-ban) mintegy 11 %-kal nőtt, szemben az import 10 % körüli emelkedésével. (OECD adatok.) Ugyancsak az 1995-ös stabilizáció eredményére utaltak a növekvő devizatartalékok, és az importfedezeti mutató határozott javulása 1995-ben.

6. táblázat - Termelékenység, bérek és árak éves változása, %

	1992	1993	1994	1995	1996
Keresetek
Havi átlagkereset	24,3	21,9	22,5	16,9	20,4
Havi átlagkereset a feldolgozóiparban	26,6	22,8	20,3	20,2	21,7
Termelékenység
az élőmunka termelékenysége a vállalati szektorban	7,5	6,7	5,7	3,7	1,1
Fajlagos munkaköltségek*
nominális	19,6	19,4	12,9	13,2	17,0
reál**	-1,6	-1,6	-5,5	-8,7	..
Árak
GDP deflátor	21,5	21,3	19,5	24,0	..
fogyasztói árindex	23,2	22,5	18,9	28,3	23,5
ipar termelői árindexe	10,0	14,0	12,2	28,6	22,2

* unit labor cost (azaz a termelékenységnövekedés hatásától megtisztított fajlagos munkaköltség-változás)
**egységnyi termék előállításához szükséges munka reálköltsége, a GDP deflátor alapján számítva.
Forrás: OECD Economic Surveys: Hungary 1997, OECD, Paris, 1997

1.4. Főbb intézményi és tulajdonszerkezeti változások

A makrogazdaság elemzett mutatóinak kedvező változása, illetve a gazdasági szerkezet átalakulása nem történhetett volna meg a gazdasági intézményrendszer nagymértékű átalakítása (a piacgazdasági intézményrendszer fokozatos megteremtése) és számos mikroszinten lezajló változás nélkül. A mikroszintű változások közül nyilvánvalóan az állami tulajdon privatizációja és az újonnan megjelenő nagyszámú vállalkozás térhódítása - azaz a tulajdonviszonyokban bekövetkező változások - voltak a legjelentősebbek. E változások eredményeképpen a magyar gazdaság állami dominanciájú gazdaságból fokozatosan a magántulajdon elsőbbségére épülő piacgazdasággá alakult át. Ezt az átalakulást jól demonstrálja a 7. táblázat. A vállalatok számát tekintve már régen túlsúlyba került a magángazdaság, de a közösségi szektorba tartozó vállalatok méretfölénye miatt a jegyzett tőke nagysága, a foglalkoztatás és a hozzáadott érték terén 1992-ben még az állami szektor volt túlsúlyban a gazdaság vizsgált szegmensében. Amíg a 8,4 %-nyi többségi közösségi tulajdonú vállalat 1992-ben még a hozzáadott érték 55,7 %-át állította elő, addig 1994-re ez a - ekkor már csak a vállalatok 3,7 %-át adó - kör a hozzáadott érték alig több, mint harmadát termeli, és a foglalkoztatottak alig harmadát foglalkoztatja; 1996-ra e kör szerepe a hozzáadott érték előállításában pedig már 27,1%-ra csökken. 1994-ben már a jegyzett tőke tekintetében is túlsúlyba kerül a magánszektor - ez a mutató azonban a tőke újraértékelésének hiányában nem nyújt megbízható képet az egyes tulajdonosi alszektorok relatív tőkeerejéről.

7. táblázat - A magángazdaság növekvő szerepe: kettős könyvvitelű vállalatok (a pénzügyi szektor kivételével) egyes mutatóinak tulajdonosi alszektor szerinti megoszlása, %

	1992	1993	1994	1995
vállallatok száma
közösségi	8,4	6,0	3,7	..
hazai magán	80,9	80,4	81,8	..
külföldi	10,7	13,6	14,5	..
hozzáadott érték
közösségi	55,7	41,9	34,8	27,1
hazai magán	34,5	41,7	44,6	48,0
külföldi	9,8	16,4	20,6	24,8
létszám
közösségi	51,9	40,6	33,0	..
hazaim agán	40,8	48,2	53,8	..
külföldi	7,3	11,3	13,2	..
jegyzett tőke
közösségi	65,6	54,3	48,1	..
hazai magán	24,2	30,7	34,1	..
külföldi	10,2	15,1	17,8	..

Megjegyzés: a tulajdonosi alszektorokba történő besorolás a többségi tulajdonos típusa szerint történik.
Forrás: KSH Statisztikai évkönyv és Magyar statisztikai zsebkönyv, 1992..1996 (a megfelelő évekre)

A magángazdaság fentebb leírt előretörésén belül külön is említést érdemel a többségi külföldi tulajdonban lévő vállaltok számának és hozzáadott értékének jelentős növekedése: 1996-ra már ilyen vállalatok állítják elő a vizsgált körben termelt hozzáadott érték mintegy negyedét - magas termelékenységükre utal, hogy ehhez mindössze a létszám 14,5 %-át foglalkoztatják. A jelentős külföldi tulajdonosi jelenlét mögött nemcsak a privatizációban való aktív részvétel húzódik meg, de a zöldmezős beruházások szerepe is igen számottevő. A külföldi tulajdonban álló vállalatok hazai tevékenységének megítélése elég vegyes: egyesek szerint e vállalatok az általuk - valószínűsíthetően, de aligha bizonyíthatóan - alkalmazott ún. transzfer árazáson keresztül nagyban hozzájárulnak a kereskedelmi mérleg hiányához. Valószínűleg ennél jóval jelentősebb azonban az export növelésére gyakorolt szerepük, és az a technológiai és termelési kultúraközvetítő szerep, amivel nagyban hozzájárulnak a gazdaság korszerűsítéséhez és a piacgazdasági morál és viselkedés széles körben való elterjesztéséhez.

Az átalakulás kezdete óta nemcsak kialakultak és egyre inkább működőképessé váltak a piacgazdaság szokásos intézményei (tőkepiac, tőzsde, kétszintű bankrendszer, stb.), de az állam gazdaságba történő - egyre csökkenő mértékű - beavatkozásának jellege is megváltozott; kialakultak a piacgazdaság működtetésének jogi keretei (a társasági törvény, a banktörvény, jegybank-törvény, a monopóliumok szabályozó versenytörvény, stb.). A korábbi közvetlen termelési támogatások helyett előtérbe kerültek a piackonform támogatási rendszerek. Bár egyes állami lépések (így pl. a több lépcsőben végrehajtott bankkonszolidáció) még bizonyos mértékig a régi beidegződésekre emlékeztettek, végső soron ezek is a privatizáció előkészítését szolgálták. Kialakult a munkaadók, a gazdasági szervezetek érdekképviselete (gazdasági kamarák) és stabilizálódott a munkavállalók érdekképviseleti rendszere: ezek bázisán pedig létrejött a kormányzat és a többi gazdasági aktor érdekegyeztetési rendszere.

A fenti változások nagy horderejűek, részletesebb bemutatásuk azonban messze meghaladná a rendelkezésre álló kereteket. Fontosságuk hangsúlyozása azonban elengedhetetlen: egyfelől azért, mert hazánknak - ha makromutatóinak alakulását tekintve egyelőre valamelyest még el is marad az átalakulás “éllovasaitól" - ezeken a területeken egyáltalán nincs oka a szégyenkezésre (amit az európai uniós csatlakozási tárgyalásokra történő meghívás ténye is bizonyít). Másfelől pedig a fentiekben említett intézményi és tulajdonszerkezeti változásoknak az árak felszabadítása és az importliberalizáció mellett döntő szerepe volt abban, hogy a magyar gazdaság a korábbi évtizedeket (bár kétségkívül csökkenő intenzitással) jellemző hiánygazdaságból gyorsan átalakult keresletkorlátos gazdasággá. (V. ö. Kornai János: A hiánygazdaság felszámolása. Általános elemzés és a magyar fejlődés vizsgálata. Közgazdasági Szemle, 1994, 41. évf. 7/8. sz.) Mint Kornai írja, ebben a folyamatban “a szűken vett közgazdasági tényezők mellett nagy jelentőséget tulajdonít[hatunk] a politikai és az institucionális tényezők hatásának".

1. 5. Az államháztartás helyzete

Az államháztartás helyzetének bemutatása nem egyszerű feladat: ennek egyik oka maga az államháztartás szerkezetének bonyolultsága*, másik oka viszont a magyar államháztartási statisztika fejletlensége, elmaradottsága**. Ha az alábbiakban nem is adhatunk pontos képet az államháztartás helyzetének alakulásáról, mégis megkell kísérelnünk részletesebb elemzését, már csak azért is, mert a közoktatási intézmények túlnyomó része is ebbe a rendszerbe tartozik, kiadásaik az államháztartás kiadásai között szerepelnek. Sőt, még a magánoktatás is jelentős állami támogatásokat kap.

* Az államháztartás átfogja a központi kormányzatot, azaz az egyes költségvetési fejezetek tevékenységét (beleértve az ezek által fenntartott költségvetési intézményeket is) tartalmazó állami költségvetést, továbbá az ún. elkülönült alapokat, és a társadalombizosítás költségvetését. Ugyancsak az állmaháztartás fogalmába tartoznak a helyi önkormányzatok .
** Az egyes államháztartási alrendszerek közti bonyolult pénzáramlások többszörös számbavételt eredményeznek: az állami jövedelemcentralizáció valós mértékét ugyanakkor csak egy a többszörös számbavétel hatásaitól megtisztított, ún. konszolidált mérleg mutatná helyesen. Míg a bevételi és az egyenleg-adatok tekintetében ma már rendelkezésre állnak többé-kevésbé megfeleően konszolidált adatok, addig a részletes kiadási adatok nem konszolidáltak. További súlyos probléma az ún. funkcionális (a tevékenységet, nem pedig a szervezet besorolását tükröző) kiadási adatok hiánya. Bővebben erről íLd. Semjén, 1996 és Lelkes, 1997.

Köztudomású, hogy a piacgazdasági átmenet egyik velejárója az államháztartási hiány és a költségvetési deficit. E probléma 1989 és 1993 közti kialakulása és súlyosbodása - egészen a GDP 7-9 %-ra való felduzzadásáig - érdekes módon meglehetős párhuzamokat mutat Lengyelországon és Magyarországon. (Lásd bővebben Mizsei és Rostowski, 1994) Ugyanakkor Csehország sokáig meglehetősen immunisnak tűnt a fiskális problémákkal szemben. A fiskális gondok jelentkezésének az átment során több oka is van, de az egyik döntő ok mindenképpen az, hogy az állami bevételek jelentős része a gazdasági teljesítményekhez kapcsolódik, e teljesítmények pedig az átmeneti időszakban - legalábbis annak elején - általában jelentősen visszaesnek. Másik fontos ok, hogy a privatizáció és a csődök hatására átmenetileg mindenképpen megnehezedik a bevételek beszedése. További problémát okoz a relatíve fejletlen adóigazgatás. Ugyanakkor - részben éppen az átmenetből fakadó foglakoztatási és szociális problémák megjelenése, részben pedig a demokratikus kormányzati rendszerre való átállás következtében a kiadási oldalon nemhogy nem megy végbe hasonló csökkenés (bár az ártámogatások leépítése kétségkívül jelent bizonyos megtakarítási lehetőséget), de inkább az állami újraelosztás iránti igények növekedése tapasztalható.

A 8. táblázatban található államháztartási bevételi adatok jól mutatják a bevételek fentebb tárgyalt visszaesését. E visszaesés magyarázatát abban találhatjuk, hogy miközben 1991 és 1996 között a személyi jövedelemadók a GDP-hez viszonyítva 6,9 %-ról 8,3 %-ra nőttek, és az áfa-bevételek aránya is számottevően (a GDP 16,8 %-ára) nőtt, addig a tb-járulékokból befolyó bevételek - elsősorban a drámaian összezsugorodó foglalkoztatotti és járulékfizetői létszám miatt - a törvényes kulcsok kismérvű emelkedése ellenére is a GDP 37,2 %-áról annak 30,3 %-ára estek, a közvetlen vállalati adók (nyereségadó, ill. társasági adó) súlya pedig több, mint felére apadt. Azt gondolhatnánk, hogy a GDP 17,8 %-ról annak 7,9 %-ára való csökkenés mögött az igen jelentős (36-ról 18 %-ra történő adókulcs-csökkentés) hatása rejlik - valójában azonban ennek szerepe a bevételi visszaesésben relatíve alacsony volt - inkább az adózási fegyelem eróziója: az adókikerülés és a bevételek eltitkolására építő adócsalás elterjedése képzelhető el magyarázatként. A 8. táblázat főbb adótípusonként adatai is azt mutatják, hogy a bevételi visszaesés leginkább a tb-járulékokat érintette.

* Az egyes adónemkre ebben a bekezdésben közölt, GDP-hez viszonyított adatok forrása OECD, 1997.

8. táblázat - Az államháztartás bevételei a GDP százalékában

	1991	1992	1993	1994	1995	1996
Folyóbevételek Ebből:	52,5	47,0	47,3	45,3	42,4	41,0
Közvetlen adók	12,1	10,1	10,4	10,3	10,1	10,0
Közvetett adók	20,2	17,5	17,4	16,9	16,8	16,6
Társadalombiztosítási járulék	20,3	19,3	19,5	18,1	15,5	14,3

Források:
Bevételi adatok: OECD Economic Surveys: Hungary 1997, OECD, Paris, 1997
GDP: 1995-ig KSH, 1996-ra PM (Lelkes, 1997 alapján)

1.6.1. Sikeres stabilizáció

A rendkívüli mértékben megnövekedett kamatterhekre nem kellőképpen reagáló laza költségvetési politika 1994-re a GDP 8,4 %-ának megfelelő, veszélyes mértékű államháztartási hiányt eredményezett: erre a kormányzat 1995-ben az ún. Bokros-csomaggal, a fiskális politika jelentős keményítésével reagált. A csomag - a monetáris politikát érintő lépéseken túl - egyaránt tartalmazott bevételnövelő célú (ilyen lépés volt pl. a vámpótlék bevezetése) és kiadáscsökkentő intézkedéseket. A tervezett jóléti kiadáscsökkentések jelentős része ugyan az Alkotmánybíróság ellenállásán meghiúsult, vagy csak kevés megtakarítással járt, de pl. a közalkalmazottak létszámának és reálbérének csökkentése elég hatásosnak bizonyult. 1995-ben és 96-ban a - jelentős részben a közművek privatizációjából befolyó - megnövekedett privatizációs bevételek is hozzájárultak a fiskális problémák enyhítéséhez. Mint azt a 9. táblázat adatai egyértelműen mutatják, a stabilizációs csomag összességében meghozta a kívánt eredményt. az államháztartás elsődleges (kamatfizetések és bizonyos kisebb MNB-s korrekciós tételek nélküli) egyenlege a korábbi hiányból 1995-ben 2,9 %-os, 96-ban pedig már 5,4 %-os szufficitre váltott. Ennek köszönhetően 1995-ben sikerült még kezelhető (6,4 %-os) szinten tartani, 1996-ra pedig már 3 % közelére leszorítani az államháztartási hiányt.

9. táblázat - Az államháztartás egyenlegének (hiányának) alakulása a GDP %-ában

	1992	1993	1994	1995	1996 várh. (MNB)
Központi költségvetés SNA egyenlege a)	-6,9	-5,1	-6,3	-5.3	-2,0
ebből:
Elsődleges SNA egyenleg (MNB nélk.)	-2,4	-1,9	-0,4	3,2	5,3
Kamategyenleg	-4,2	-3,5	-6,5	-8,4	-6,5
MNB tám. és bef. egyenlege	-0,3	0,3	0,5	0,0	-0,8
Elkülönített alapok SNA egyenlege	0,1	1,0	0,0	-0,2	-0,2
Társadalombiztosítás SNA egyenlege	-0,6	-0,9	-0,8	-0,7	-1,0
Helyi önkormányzatok SNA egyenlege	0,4	-0,5	-1,3	-0,3	0,0
ÁLLAMHÁZTARTÁS SNA EGYENLEGE b)	-6,9	-5,5	-8,4	-6,4	-3,1
Privatizációs befizetés	0,8	0,3	0,7	2,7	3,6
Nettó kölcsönnyújtás mínusz törlesztés	0,1	0,0	0,0	-0,3	0,0
Központi költségvetés GFS egyenlege c)	-6,8	-5,1	-6,4	-5,5	-1,9
ebből:
Elsődleges GFS egyenleg (MNB nélk.) d)	-2,3	-1,9	-0,4	2,9	5,4

Forrás: MNB adatközlése ill. MNB éves jelentések
Megjegyzés: negatív számok hiányt, pozitív számok szufficitet jelentenek. Az egyes cellák közti belső összefüggések a kerekítések miatt nem mindig teljesülnek pontosan!
a/ Központi költségvetés SNA egyenlege =
elsődleges SNA egyenleg (MNB nélk.) + kamategyenleg + MNB támogatások és befizetések egyenlege
b/ Államháztartás SNA egyenlege =
Központi költségvetés + elkülönített alapok + társadalombiztosítás + helyi önkormányzatok SNA egyenlege
c/ Központi költségvetés GFS egyenlege =
központi költségvetés SNA egyenlege + privatizációs befizetés + nerttó kölcsönnyújtás mínusz törlesztés
d/ Elsődleges GFS egyenleg (MNB nélk.) =
elsődleges SNA egyenleg (MNB nélk.) + nettó kölcsönnyújtás mínusz törlesztés

Bár a 10. táblázat adatait a korábbiak értelmében több szempontból is óvatossággal kell kezelnünk, ezek is tükrözik a fiskális politika fent leírt sikeres irányváltását: míg 1990-t 1994-gyel összevetve az összes kiadás és a lakossági célú kifizetések GDP-n belüli arányának növekedését regisztrálhatjuk (bár az 1991-es rekordértékhez képest a későbbiekben némi csökkenés következett be), 1995-ben és 1996-ban mindkét soron egyértelműen jelentős kiadásvisszafogást tapasztalhatunk. Az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya ugyanakkor az időszak egészében 5,6 és 7,5 % között mozog, azaz meglehetős stabilitást mutat: 1994-ig az oktatás egyértelműen javítani tudta pozícióit, és a továbbiakban bekövetkező aránycsökkenés ellenére is mindvégig az 1990-es 5,6 %-os szint fölött maradt. Figyelemreméltó a munkanélküli ellátás visszaesése az 1993-as 4 %-ról 2,6 %-ra, a nyugdíjkiadások részarányának csökkenése (miközben a nyugdíjasok aránya - mint azt a későbbiekben látni fogjuk - egyértelműen nőtt), és a családi és gyermeknevelési támogatások jelentős lefaragása.

10. táblázat - Államháztartási kiadások a GDP %-ában

	1990	1991	1992	1993	1994	1995	1996*
Összeskiadás	63,0	64,9	61,4	61,1	64,0	57,8	54,3
Ebből:
Lakosságicélú kifizetések	34,0	39,3	36,2	36,8	36,7	32,4	28,3
Ezen belül:
Fogyasztói árkiegészítés (gyógyszer nélkül)	1,8	1,8	0,7	0,6	0,6	0,6	0,7
Eü és szociális szervek	4,5	5,1	6,3	5,2	5,5	4,8	3,7
Táppénz	1,2	1,3	1,0	1,0	0,9	0,7	0,5
Gyógysz. és gyógyászati segédeszk. ártámogatása	1,3	1,7	1,5	1,5	1,6	1,5	1,5
Oktatási szervek	5,6	6,4	5,8	6,9	7,5	6,5	6,0
Kult. sport és ifj. szervek	1,4	1,6	1,8	2,3	2,2	1,8	1,5
Magánerős lakásép. tám.	1,2	1,1	1,0	0,9	0,7	1,1	0,8
Kamattámogatás	2,9	2,7	0,2	0,1	0,1	0,2	0,1
Egyéb támogatás	0,1	0,1	0,0	0,0	0,0	0,0	0,0
Munkanélküli ellátás, stb.	0,1	1,6	3,4	4,0	3,9	3,3	2,6
Nyugdíj	9,7	11,3	10,4	10,3	10,1	9,3	8,8
Családi és gyermeknevelési támogatások	4,0	4,6	4,1	4,0	3,5	2,6	2,1
Néhány tétel funkcionális bontás szerint:
Általános irányítási feladatok	2,5	2,6	3,3	3,3	3,7	3,2	3,2
Védelem	1,6	1,8	1,6	1,5	1,4	1,0	1,1
Rend- és közbiztonság	4,3	7,0	6,0	9,8	9,5	7,0	7,9
Oktatás	5,6	6,4	5,8	6,9	7,5	6,5	6,0
Kultúra, vallás	1,4	1,6	1,9	2,3	2,2	1,8	1,5
Egészségügy	5,8	6,8	7,8	6,8	7,1	6,2	5,2
Társadalombiztosítás	15,2	18,3	18,8	19,0	17,4	15,1	13,4

* várható adatok.
Megjegyzés: nemhivatalos szakértői adatok, zárszámadási adatok alapján; a táblázat adatai nem kielégítően konszolidáltak, azaz az egyes államháztartási alrendszerek közti belső kapcsolatok miatt bizonyos kiadások többször (több helyen) is elszámolásra kerülnek. Ez magyarázza, hogy miért nem adják ki a 8. táblázatban szereplő bevételi adatok és a 9. táblázatban szereplő államháztartási hiányokkal összeadva sem az itt szereplő kiadási szinteket.
Forrás: Lekes Orsolya: Az állam szociális kiadásai Magyarországon 1991 és 1995 között, kézirat, PM, 1997

A viszonylag egyszerűen értelmezhető - ám a tárgyalt hiányosságok miatt különösen óvatosan kezelendő - funkcionális bontás szerinti kiadási adatok nagyon erős növekedést mutatnak a rend- és közbiztonságra fordított kiadások aránya esetében; ugyancsak - érthetően - növekedett az általános irányítási feladatok súlya. Eközben a honvédelemre fordított kiadások GDP-n belüli részesedése rekordmélységűre zuhant (ennek fényében nyilvánvaló, hogy a NATO csatlakozás a terület jelentős kiadásbővítésé igényli majd). A funkcionális kiadási adatok azt mutatják, hogy az oktatás az egészségügynél egyértelműen sikeresebbnek bizonyult pozícióinak megőrzésében; a kultúrára fordított kiadások alakulása is az oktatáséhoz hasonló: 1994-ig határozottan nő, s bár ezután visszaesik, de kezdeti szintje felett marad. A fenti kiadási adatok talán legérdekesebb vonása, hogy csak meglehetősen csekély összefüggést mutatnak a költségvetési politika hivatalosan deklarált prioritásaival.

2. Munkaerőpiaci folyamatok

A munkaerőpiac és az oktatási rendszer szoros összefüggése nyilvánvaló. A közoktatás egyfelől - a közoktatási rendszerből egyenesen a munkaerőpiacra lépő fiatalok felkészítésével, munkaerőpiaci esélyeik alakításával - közvetlenül, másfelől a szakképzésre és a felsőfokú továbbtanulásra való felkészítés minőségével közvetve is befolyásolja a munkaerőpiacot; ugyanakkor a munkaerőpiac állapota fontos jelzésekkel szolgál az oktatáspolitika, ezen belül a közoktatás-politika számára; de ugyancsak hasznos jelzéseket ad a a munakerőpiac a közoktatási rendszeren áthaladó fiataloknak: az ő továbbtanulási aspirációik kialakításában döntő szerepe van a képzettség szerinti bérarányoknak és elhelyezkedési/munkanélküliségi valószínűségeknek.

2.1. Csökkenő gazdasági aktivitás

1990 és 1996 között a KSH a Munkaerőfelmérés alapján a foglakoztatottak létszámában bekövetkezett csökkenést csaknem másfél millió főre teszi (v. ö. 11. táblázat). Míg 1990-ben még a munkavállalási korú népesség csaknem 88 %-a volt foglakozatott, 1996-ra ez a (foglakozatottsági hányadnak hívott) arány 62 % alá csökken. A munkanélküliség kezdeti alacsony szintjéről 1992-ben már 400 ezer fő fölé emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig addigra már elérte a 8 %-ot. A későbbiekben 14 % (illetve más definíció szerint 12,6 %) körül tetőzött, majd csökkenésnek indult. A foglakoztatás jelentős csökkenése azonban a gazdasági aktivitás jelentős visszesése miatt nem mutatkozott meg a munkanélküliség ennek megfelelő mértékű növekedésében. Az állásukat elvesztők jelentős része ugyanis nem munkanélkülivé vált, hanem kilépett a munkaerőpiacról (pl. a különböző korai nyugdíjkonstrukciók valamelyikének segítségével idő előtt nyugdíjba ment). Ennek hatására az eltartottsági ráta rendkívüli mértékben megnőtt: míg 1990-ben száz fogalkoztatottra 98 eltartott jutott, addig 1997-ben már 173. Ez a ráta 76,5 %-os növekedésének felel meg.

11. táblázat - Népesség és gazdasági aktivitás az év elején 1990-1996 (ezer fő)

	1990	1991	1992	1993	1994	1995	1996
Össznépesség	10375	10355	10337	10310	10277	10246	10212
Munkavállalási korú népesség	5957	5997	6032	6057	6071	6082	6081
Foglalkoztatott*	5227	5052	4534	4090	3881	3793	3744
Munkanélküli	24	101	406	663	632	520	496
Gazdaságilag aktív*	5251	5153	4940	4753	4513	4313	4240
Gazdaságilag inaktív**	5124	5202	5397	5557	5764	5933	5972
Eltartott	5148	5303	5803	6220	6396	6453	6468
Százfoglalkoztatottra jutó eltartott	98	105	128	152	165	170	173

* A szokásos magyar számbavételtől eltérően a GYES-en és GYED-en lévők nélkül. (Valójában emellett még a sorkatonai szolgálatot töltő foglalkoztatottakat is ki kellene vonnunk a nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében.)
** GYES-en és GYED-en lévőkkel együtt.
Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv'96, KSH (A KSH Munkaerőfelmérés alapján)

A 12. táblázat az európai OECD országokhoz viszonyítva mutatja be a gazdasági aktivitás magyarországi alakulását az 1993 és 1995 közötti időszakban. A magyarországi aktivitás ekkorra már összességében nagyjából a török, a spanyol illetve a luxemburgi munkaerőpiaci részvétel szintjének felel meg, és igen jelentősen elmarad az OECD, az európai OECD országok vagy az EU átlagától. Még érdekesebb az aktivitásról kirajzolódó kép, ha nemek szerinti bontásban vizsgáljuk: a hazai női aktivitás az európai OECD országok átlagától való elmaradása nem jelentős, és számos dél-európai - vagy éppen csak erősen katolikus - országban (így pl. Törökországban, Spanyolországban, Olaszországban, Írországban, de még Luxemburgban is) a nők átlagos munakerőpiaci részvétele jelentősen alacsonyabb, mint nálunk. Ami azonban a férfiak munkaerőpiaci részvételi arányát illeti, az az összes a táblázatban szereplő országhoz képest példátlanul alacsony. Ennek oka nyilvánvalóan a nemzetközi mértékben eleve kirívóan alacsony törvényes nyugdíjkorhatárban, és az ettől - a rokkantosítás és a korai nyugdíjazások hatására - igen jelentősen elmaradó effektív nyugdíjkorhatárban keresendő.

12. táblázat - A népesség gazdasági aktivitása* nemek szerinti bontásban , %

	Férfiak			Nők			Együtt
	1993	1994	1995	1993	1994	1995	1993	1994	1995
Ausztria	79,5	81,0	..	58,7	62,1	..	69,2	71,6	71,3
Belgium	72,2	72,9	73,1	55,2	56,1	56,8	63,7	64,6	65,0
Csehország	80,7	80,9	80,7	70,0	70,1	69,4	75,3	75,5	75,0
Dánia	86,9	84,2	..	78,3	73,8	..	82,6	79,1	78,7
Egyesült Királyság	84,0	83,0	82,1	65,3	65,4	65,4	74,7	74,2	73,8
Finnország	77,6	77,1	77,5	70,0	69,9	70,2	73,9	73,5	73,9
Franciaország	74,5	75,0	74,8	59,0	59,5	60,0	66,7	67,3	67,3
Görögország	74,0	74,6	74,3	43,8	44,6	45,6	58,9	59,6	60,0
Hollandia	78,7	79,1	79,1	56,0	57,4	58,9	67,5	68,4	68,8
Irország	78,6	78,7	..	46,1	47,6	..	62,4	62,9	63,3
Magyarország	68,3	66,2	66,2	55,5	52,8	50,8	61,8	59,7	58,3
Németország	81,2	80,8	80,3	61,8	61,8	61,3	71,7	71,5	71,0
Norvégia	82,0	82,3	83,0	70,8	71,3	72,4	76,5	76,9	77,8
Luxemburg	78,0	77,2	75,9	46,3	47,3	44,3	62,5	62,5	60,4
Olaszország	74,8	75,7	75,5	43,3	43,2	43,6	58,9	59,3	59,6
Portugália	80,8	81,1	80,2	62,0	62,2	61,9	71,2	71,4	70,8
Spanyolország	74,7	74,0	73,6	43,0	44,1	45,1	58,9	59,1	59,3
Svédország	79,4	78,1	79,0	75,8	74,4	74,9	77,6	76,3	77,0
Svájc	99,0	97,5	97,6	67,6	67,5	67,0	83,4	82,6	81,9
Törökország	80,7	81,4	81,2	34,0	33,7	34,3	57,7	57,8	58,4
Európai Unió	78,3	78,2	..	56,5	56,7	..	67,4	67,5	67,5
OECD Európa	79,0	79,0	..	54,3	54,5	..	66,7	66,8	66,8
OECD	83,2	83,5	..	58,6	59,2	..	70,9	71,3	71,4

* A gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak és a munkanélküliek) aránya az aktív korú (15-64 éves) népességen belül
Forrás: OECD Employment Outlook, July 1996, OECD, Paris és OECD Economic Surveys. Hungary 1997, OECD, Paris, 1997

2.2. A magyar munkanélküliség jellemző vonásai

13. táblázat - A munkanélküliek életkor szerinti jellemzői, %

	1992	1995*	1996*
első negyedév
Megoszlás korcsoportok szerint
15-19 éves	10,4	9,2	8,4
20-24 éves	17,2	17,5	16,7
15-24 éves együtt	27,6	26,6	25,1
25-39 éves	39,4	40,3	39,7
40-54 éves	28,3	30,0	31,6
55 éves és idősebb	4,6	3,1	3,6
Munkanélküliségi ráta
15-19 éves	24,5	32,1	33,2
19-24 éves	13,1	16,5	15,8
15-24 éves együtt	15,7	19,8	19,1
25-29 éves	9,7	11,7	11,7
30-39 éves	8,2	10,3	10,2
40-54 éves	6,9	8,0	8,1
55-59 éves	6,1	5,8	6,4
60 éves és idősebb	3,8	4,4	5,7
Nemzetgazdaságiátlag	8,9	10,6	10,5

* A munkanélküliségi ráta számításánál az aktívakat a gyesen és gyeden lévők nélkül, de a sorkatonákkal együtt számolva.
Forrás: KSH Munkaerőfelmérés, KSH Havi Közlemények

14. táblázat - A munkanélküliek és a foglakoztatottak megoszlása legmagasabb iskolai végzettségük szerint, nemenként, %

	1992. I. negyedévében						1996. I. negyedévében
	Férfi		Nő		Összesen		Férfi		Nő		Összesen
	Mn.	F.	Mn.	F.	Mn.	F.	Mn.	F.	Mn.	F.	Mn.	F.
8 ált.-nál kevesebb	6,4	3,7	6,8	3,8	6,5	3,8	4,4	1,2	5,6	1,0	4,8	1,0
8 ált.-os	34,0	23,3	43,9	29,7	38,0	26,3	33,1	19,2	33,1	25,5	33,1	22,0
Szakmunkásképző	39,5	34,8	19,3	16,8	31,4	26,4	44,8	39,4	25,7	19,2	37,6	30,4
Középisk.	15,7	23,7	26,8	35,7	20,2	29,3	14,0	25,3	30,2	37,2	20,1	30,6
Főiskola, egyetem	4,4	14,5	3,2	14,0	3,9	14,2	3,8	14,8	5,4	17,0	4,4	15,8
Összesen	100	100	100	100	100	100	100	100	100	100	100	100

Forrás: Statisztikai Havi Közlemények, KSH
Mn.: Munkanélküli, F.: Foglalkoztatott

Hivatkozások

Amsden, Alice H. - Kochanowicz, Jacek - Taylor, Lance: The Market Meets Its Match. Restructuring the Economies of Eastern Europe, Harvard University Press, Cambridge, Ma., 1994.
Lelkes Orsolya: Az állam szociális kiadásai Magyarországon 1991 és 1995 között, kézirat, PM, 1997
Magyar statisztikai zsebkönyv, '92...'96, KSH, Budapest, 1993...1997
Mizsei, Kálmán - Rostowski, Jacek: Fiscal Crises during economic Transition in East Central Europe: An Overview; in: Mizsei (ed.) Developing Public Finance in Emerging Market Economies, Institute for EastWest Studies, Prague-Budapest-Warsaw-New York-Atlanta, 1994
OECD Economic Outlook, OECD, Paris, 1996 June
OECD Employment Outlook, OECD, Paris, 1996 July
OECD Economic Surveys: Hungary 1997, OECD, Paris, 1997
Semjén András: A gazdasági átmenet költségvetési problémái Magyarországon I-II, Külgazdaság, 1996/1, 1996/2
Statisztikai évkönyv, 1992...1995, KSH, Budapest, 1993...1996
Statisztikai Havi Közlemények, 1992 és 1996 évf.4. sz., KSH, Budapest
Tanzi, Vito: Adóreformok a piacgazdaságba való átmenet során: a fő kérdések ; in: Semjén (szerk.): Adózás, adórendszerek, adóreformok, Szociálpolitikai Értesítő, 1993, 1-2