2014. április 18., péntek , Andrea, Ilma

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Intézményi szintű folyamatok >> Tartalmi változások a közoktatásban a 90-es években

Az élő idegen nyelvek oktatása -- Egy modernizációs sikertörténet --

2009. június 17.

Vágó Irén

Az élő idegen nyelvek oktatása
– Egy modernizációs sikertörténet –

Nyelvismeret

A 2000. évhez közeledve, az információs társadalom küszöbén az idegennyelv-tudás jelentősége világszerte igen nagy mértékben megnőtt. A globalizálódó, nemzetközi termelési, kereskedelmi, kulturális együttműködésekkel sűrűn átszőtt világunkban egy vagy több idegen nyelv ismerete mindenki számára nélkülözhetetlen. Különösen fontos a nyelvtudás egy olyan kis ország számára, mint Magyarország, melynek nyelvét csak az adott nemzethez tartozók beszélik. Egy olyan ország számára pedig, amelyik hosszú szünet után, 50 év keleti orientáció után próbál bekapcsolódni a nemzetközi kommunikációba, a gazdasági, politikai, kulturális életbe, az európai integrációs folyamatba, a világnyelvek ismerete elengedhetetlen.

Azt a közismert tényt, hogy a hazai idegennyelvtudás messze elmarad attól a szinttől, amit külföldi partnereink, a hazai vegyes vállalatok külföldi tulajdonosai, de akárcsak az idelátogató turisták joggal elvárhatnának, a felnőtt lakosság idegennyelvtudásáról készült, meglehetősen kis számú empirikus vizsgálat is igazolja.

A felnőtt lakosság nyelvismerete

A legátfogóbb kutatássorozatot a felnőttek nyelvtudásáról Terestyéni Tamás és munkacsoportja végezte két szakaszban a 80-as évek elején és 1994-ben Magyarországon. Vizsgálatuk a megkérdezettek önértékelésén alapult, 1979 és 1982 között 24 000, 18 évnél idősebb, 1994-ben 2000, 14 évnél idősebb magyar állampolgár nyelvismeretét térképezték fel. Arra a kérdésre, hogy „Tud-e ön valamennyire a magyaron kívül valamilyen más nyelven?” 1994-ben az interjúalanyok 32%-a válaszolt igennel.

1. táblázat
A magukat nyelvtudóknak vallók által beszélt idegen nyelvek* aránya, 1994
Forrás: Terestyéni, 1995
* A beszélt nyelvek aránya a két vagy több nyelvet beszélők miatt meghaladja a nyelvet beszélők arányát.
Német 17,3%
Angol 11,5%
Orosz 8,8%
Francia 2,1%
Szlovák 2,1%
Olasz 1,2%
Délszláv 0,8%
Román 0,7%

Ezek az arányok túlságosan kedvezőnek tűnnek, azokhoz a tapasztalatokhoz képest, amit naponta szerezhetünk a magyar lakosság nyelvtudásáról. Az, hogy valaki ismer egy nyelvet (mert tanulta, vagy mert élt valaha abban a nyelvi környezetben stb.) természetesen nem jelenti azt, hogy valódi nyelvismerettel rendelkezik. Terestyéniék is megpróbálták kiszűrni a magukat valamelyest nyelvismerettel rendelkezőknek vallók közül a valódi nyelvtudókat. Mivel a kutatóknak nem volt módjuk a nyelvtudás objektív mérésére, a megkérdezettek saját nyelvtudásáról alkotott véleményét fogadták el a nyelvtudás szubjektív mércéjeként. Azokkal az interjúalanyokkal, akik nyelvtudóknak vallották magukat, a kutatók a következő ötfokú skálán értékeltették nyelvtudásukat: 5-ös = a magyarhoz hasonlóan szinten (második anyanyelvként) beszélt nyelv tudása, 4-es = szóban és olvasva is jól érti a nyelvet, beszél is, de nem olyan könnyedén, mint magyarul, 3-as = szóban és olvasva jól érti a nyelvet, de a beszéd és az írás nehezen megy, 2-es = megérti, ha beszélnek ezen a nyelven, de nem tudja magát megértetni, 1-es = szinte már mindent elfelejtett. A kutatók a 3-as osztályzatig (elboldogul) tekintették tényleges nyelvtudásnak a nyelvismeretet, azaz a magukat ötösre, négyesre vagy hármasra osztályozókat tekintették valódi nyelvtudóknak.

A szigorúbb mérce szerint a valóságos nyelvtudással rendelkezők aránya a következőképpen alakult a két vizsgált időszakban: Míg a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a 18 éven felüliek közül még mindössze 9,2 százalék valódi nyelvtudót (aki legalább egy nyelvet beszélt) regisztráltak a kutatók, addig 1994-ben – a nemzetiségi nyelvtudókat nem számítva – a 18 év feletti lakosság 11,2%-a ismert és használt elfogadható szinten egy idegen nyelvet (közülük 4,1% kettőt vagy többet is). Ezek az adatok azt jelentik, hogy Magyarországon közel 15 év alatt mindössze két százalékpontnyi (150 000 főnyi) növekedést sikerült elérni a felnőtt nyelvtudók arányában. Ugyanezen idő alatt a felnőtt nyelvtudók által beszélt idegen nyelvek sorrendjében is lényeges változások történtek. Figyelemre méltó, hogy az angolul elfogadható szinten beszélők aránya 2,7-szeresére nőtt.

2. táblázat
A jó (elboldogul) szinten beszélt nyelvek aránya a 18 éven felüli lakosság körében, 1979–1982 és a 14, illetve 18 éven felüli lakosság körében, 1994–1995 (%)
Idegen nyelv 1979–1982 1994–95
a 18 éven felüli lakosság százalékában a 14 éven felüli lakosság százalékában a 18 éven felüli lakosság százalékában
Forrás: Terestyéni, 1997
Német 5,4 6,3 6,1
Angol 1,9 5,5 5,1
Orosz 2,9 1,9 2,0
Francia 0,8 0,9 0,9
Olasz n. a. 0,5 0,5
Egyéb nyelv 0,6 0,8 0,9
Összesen: 11,6 15,9 15,5

Az iskolázottság, a lakóhely és az életkor szerepe a felnőtt népesség nyelvtudásában

A történelmi okokból (területátcsatolások, hadifogság, háború) nyelvtudásra szert tettek rétegei egyre fogyatkoznak, tagjai elhalnak, kiöregednek, így a nyelvtudást ma már elsősorban az iskolázottság határozza meg. A nyelvtudók legnagyobb tömegét a 14–17 év közöttiek alkotják (27%-kal), tehát minden negyedik fiatal beszél elfogadható szinten idegen nyelveket, a mélypontot 7%-os arányukkal az 51–60 év közöttiek jelentik, akik 1945-től a 60-as évek elejéig végezték az általános iskolát és a középiskolát vagy a szakmunkásképzőt, ha egyáltalán tovább tanultak 8. osztály után.

3. táblázat
Az egyes nyelvek ismerői életkori csoportok szerint, 1994 (%)
Nyelvek 14–17 éves 18–30 éves 31–40 éves 41–50 éves 51–60 éves 60 év felett Összesen
Forrás: Terestyéni, 1995
Német 12 8 5 7 2 6 40
Angol 12 11 6 5 2 1 37
Orosz 0 3 3 2 2 1 11
Francia 1 2 0 1 0 1 5
Olasz 1 1 0 0 0 0 2
Egyéb 1 0 1 1 1 1 5
Összesen 27 25 15 16 7 10 100

A 70-es és 80-as években, bár továbbra is az orosz volt a mindenki számára kötelező első számú nyelv, a gimnáziumokban egyre inkább előtérbe került a nyugati nyelvek, elsősorban a német és az angol tanítása. Ebben az időszakban a gimnáziumokban tanulók aránya az adott korosztály 10-15%-a között mozgott, ez az érték erős együtt járást mutat a középgenerációk 15-16%-os nyelvtudásával.

A fiatalabb, urbanizáltabb környezetben élő, iskolázottabb réteg alkotja a nyelveket beszélők szűk csoportját. A képzési idő meghosszabbodásának, a középfokú és a felsőfokú oktatás jelentős expanziójának pozitív hatásai már a nyelvismeretben is érződnek Magyarországon. Terestyéniék kutatási eredményei szerint az 1994-ig eltelt 15 éves időszakban még csupán éves átlagban 10 000 fővel növekedett a nyelveket beszélők tábora, a legfrissebb adatok szerint viszont 1995-től már évente közel ötvenezren szereznek nyelvvizsga-bizonyítványt.

A két vizsgálat közötti időszakban a beszélt nyelvek sorrendjében is pregnáns változások történtek. Az angol nyelv gyors térhódítását jelzi, hogy az angolt beszélők száma a 80-as évek elején regisztrált 1,9%-ról, 5,1%-ra ugrott a felnőtt népesség körében, 1%-nyira megközelítve a történelmi, földrajzi okokból elterjedtebb, tradicionálisnak számító német nyelvet. Jelenleg a 14–17 évesek között már azonos (12%-os) az angolul és németül beszélők aránya, a fiatal felnőttek (18–30 évesek) között pedig egyértelműen a leggyakrabban (11%) beszélt nyelv az angol. A német nyelv fölénye ma már csak a falvakra, kisebb városokra jellemző, Budapesten a népesség 16%-a beszél angolul, szemben a németül beszélők 11%-os arányával. A leginkább beszélt nyelvek listájának második helyéről (2,9%) az elmúlt 14 évben a harmadikra esett vissza az orosz, melyet mára csupán a felnőtt népesség 2%-a ismer és használ, annak ellenére, hogy a 60 évnél idősebbeket leszámítva mindenki hosszú évekig tanulta az iskolában ezt a nyelvet.

A beszélt nyelvek preferálásában megmutatkozó változások a tudni vágyott nyelvek sorrendjében is tükröződnek. Terestyéni Tamásék vizsgálatában a „Milyen nyelvet tanulna szívesen?” kérdésre adott válaszokban a 80-as évek elején még csak 29,8% volt az angolt megnevezők aránya, 1994-re azonban meghaladta a 46%-ot, megelőzve ezzel a korábbi első helyezett német nyelvet (45,5%). Ugyanerre a kérdésre 15 éve még a megkérdezett magyar felnőttek 17,4%-a az orosz nyelvet jelölte meg, de mára az oroszt választók aránya szinte nullára olvadt (0,8%).

4. táblázat
Milyen idegen nyelvet tanulnának szívesen? A kérdésre adott válaszok megoszlása, 1979–1982 és 1994 (%)
Nyelvek 1979–1982 1994
Forrás: Terestyéni, 1995
Angol 29,8 46,1
Német 43,1 45,5
Francia 5,1 2,6
Olasz n. a. 2,4
Spanyol n. a. 0,8
Orosz 17,4 0,8
Egyéb 4,6 1,8
Összesen 100,0 100,0
Szívesen tanulna nyelvet (N) 20 590 1 680

A tanulni vágyott nyelvek között a német máig őrzi első helyét az 50 évesnél idősebbek, a községben lakók, a 8 általánost vagy annál kevesebb osztályt végzettek körében, az angol vezeti azonban a legszívesebben tanulandó nyelvek listáját az 50 évesnél fiatalabb, városban lakók, középiskolát vagy felsőoktatási intézményt végzettek, valamint a nők körében.

Kitekintés külföldre

A felnőtt népesség nyelvtudásáról európai viszonylatban is kevés a hozzáférhető empirikus adat. Az Európai Unió nyelvtanulást támogató programjainak kimunkálását megelőző adatgyűjtésből azonban az derült ki, hogy az idősebb korcsoportokban másutt is elég lehangoló a kép, mert az unió országaiban a 40–54 éves kor közötti lakosság csaknem 40%-a, az 55 évnél idősebbnek pedig több mint fele soha egyetlen idegen nyelvet sem tanult. Ezért született az EU oktatási minisztereinek tanácskozásán olyan döntés, hogy az unió nyelvi készségeket fejlesztő projektjeinek az iskolai oktatás mellett a felnőttoktatás, az élet végéig tartó idegennyelv-oktatás tárgyi feltételeinek javítását is fel kell vállalni (Bognár, 1997).

A történelmi adottságokat és az ország méretét tekintve hozzánk hasonló Ausztria nyelvismeretének adataival akkor is érdemes összevetni a hazai nyelvtudást, ha szomszédunk nyelvi helyzete – mivel állampolgárai anyanyelvként egy világnyelvet beszélnek – lényegesen előnyösebb Magyarországénál. A nyelvtudás témakörben végzett osztrák mikrocenzusban a nyelvtudó kategória azokat jelölte, akik valaha tanultak valamilyen idegen nyelvet, és a nyelvismeret fokára külön kérdeztek rá. Az utóbbi kérdésre adott válaszok szerint a nyelvet jól vagy nagyon jól beszélők aránya meghaladta a nyelvet valamilyen szinten ismerők 50%-át. Ezt az adatot érdemes megfeleltetni az 1994–95-ös magyar vizsgálat elfogadható nyelvtudásnak minősített felső 3 kategóriájába került személyek arányával, és akkor megállapítható, hogy Magyarországon az idegen nyelvet jól tudók aránya (15,9%) messze elmarad a kommunikációképes nyelvtudással rendelkező osztrákoktól (34,5%).

5. táblázat
A nyelvet valamilyen szinten beszélők aránya a 15 évnél idősebb lakosság körében Ausztriában, 1972 és 1990 (%)
Nyelv 1972 1990
Forrás: Terestyéni, 1997
Angol 44 53
Francia 9 11
Olasz 3 5
Összesen 56 69

Az elmaradás okai

A nyelvismeret felnőtt népesség körében tapasztalható hiányának és alacsony színvonalának legfontosabb oka kétségtelenül a 40 évig az oktatás minden szintjén kötelezően tanított orosz nyelvvel szembeni ellenállásban keresendő. Az ország bezártsága, az utazási lehetőségek erős korlátozása általában is gátolta az idegennyelv-tanulással kapcsolatos pozitív attitűdök kialakulását és megerősödését. Semmilyen igazi motiváció sem ösztönözte nyelvtanulásra a diákokat, sőt a felnőtteket sem, mert a megszerzett nyelvtudás az akkori magyar társadalomban kevéssé hasznosult. Természetesen még a kevéssé motivált tanulás is jobb eredményekhez vezethetett volna, az átlagosan 5-10 évnyi nyelvtanulás alatt, ha nem lettek volna magának a nyelvoktatásnak is komoly belső gyengeségei. Az orosz nyelv bevezetése is tradíciók nélkül, egy csapásra szakadt az országra, az orosztanárok képzése ezért erőltetett menetben, részben „gyorstalpalókon” folyt, s ez azzal járt, hogy maguknak a tanároknak a nyelvismerete és persze módszertani kultúrája is igen alacsony színvonalú volt. Az orosztanárok derékhadának gyenge felkészültsége, s az, hogy az adott nyelv tanítása helyett csak a szavak és a ragozások bifláztatása folyt – a tanárok pedig szakmai kompetencia és önbizalom híján görcsösen ragaszkodtak a szintén sebtében készült gyenge minőségű tankönyvekhez –, önmagában is alkalmas volt arra, hogy generációkat idegenítsen el az idegen nyelvek tanulásától, megfosztva a diákok nagy tömegeit egy másik kultúra, nép, gondolatrendszer megismerésének élményétől.

Élő idegen nyelvek a közoktatásban

Az iskolarendszerű nyelvoktatás legfontosabb mutatói

Az általános iskolában nyelvet tanulók száma a demográfiai hullám miatt folyamatosan csökken, a felmentettek aránya pedig stagnál.

6. táblázat
Az általános iskolások idegennyelv-tanulása, 1996/97
Forrás: KSH, 1997
Egy idegen nyelvet tanulók száma 637 586
Két idegen nyelvet is tanulók száma 31 233
Mindösszesen idegen nyelvet tanulók száma 668 819
Nyelvtanulás alól felmentett tanulók száma 27 736

A nyelvoktatás minőségének javulását feltétlenül elősegítheti, hogy a diákok 21%-a az általános iskolában is emelt óraszámban (tagozatos, fakultációs formában vagy két tanítási nyelvű intézményekben) tanulja az idegen nyelvet. A legkedvezőbb helyzetben a spanyol és az olasz nyelvet tanuló kisdiákok vannak, közel 40%-uk kapcsolódhat be ilyen programokba.

7. táblázat
Az alap- és kiemelt óraszámban idegen nyelveket tanulók száma és megoszlása az általános iskolákban, 1996/97
  Alapóraszám Kiemelt óraszám Összesen
  Tanuló % Tanuló % Tanuló %
Forrás: KSH, 1997; saját számítások
Angol 231 484 75,7 74 369 24,3 305 853 100
Német 279 502 82,3 60 162 17,7 339 664 100
Orosz 9 244 86,5 1 444 13,5 10 688 100
Francia 6 710 67,9 3 172 32,1 9 882 100
Olasz 1 464 61,5 918 38,5 2 382 100
Spanyol 219 62,6 131 37,4 350 100
Összesen 528 623 79,0 140 196 21,0 668 819 100

Középiskolai nyelvoktatásunk határozott lépéseket tett – az európai uniós célkitűzések között kitüntetett helyen szereplő – két modern európai idegen nyelv elsajátíttatása felé. A gimnáziumokban már első osztálytól gyakori a két idegen nyelv párhuzamos oktatása, a szakközépiskolákban azonban a nyelvigényes szakmákat kivéve (turizmus, vendéglátás stb.) ez még kevésbé elterjedt.

8. táblázat
Az idegen nyelveket tanuló középiskolai tanulók* száma és aránya évfolyamonként, 1996/97
Évfolyamok Idegen nyelvet tanuló (fő) Az évfolyam százalékában
Forrás: KSH, 1997
* Minden tanuló annyiszor szerepel, ahány idegen nyelvet tanul, így arányuk meghaladja a 100%-ot.
9. évfolyam 121 015 146
10. évfolyam 111 765 143
11. évfolyam 123 347 142
12. évfolyam 109 952 137
Összesen 466 079 142

Az adatokból kitűnik, hogy a középiskolai tanulmányaikat az 1996/97-es tanévben kezdő diákok 9%-kal nagyobb arányban tanulhatnak második idegen nyelvet, mint végzős társaik.

9. táblázat
Az idegen nyelvet tanulók és a nyelvórák számának változása a középiskolákban, 1992/93 és 1996/97
  1992/93 1996/97 Növekedés (%)
Forrás: MKM, 1993; KSH, 1997
A tanulók száma 322 954 328 124 1,6
A nyelvórák száma 406 191 466 079 14,7
Egy tanulóra jutó tanult nyelvek átlaga 1,25 1,42 13,6

Bár a szakközépiskolai és a gimnáziumi képzés arányaiban növekedett az elmúlt években, a tanulói létszám a demográfiai apály következtében inkább stagnált a vizsgált 5 éves időszakban, míg a nyelvórák száma és az egy tanulóra jutó nyelvek átlaga (a második idegen nyelv tanulásának lehetősége) számottevően gyarapodott.

A tanult nyelvek

Az orosz nyelv kötelező oktatásának eltörlése után a határok megnyitásával, a számítógépek és a műholdas tv-csatornák elterjedésével párhuzamosan, rohamosan nőtt az igény a nyugati nyelvek iránt. Csak az az iskola volt képes talpon maradni a diákokért folytatott versenyben, amelyik egyre korábbi életkorban és egyre nagyobb óraszámban kínált nyelvtanulási lehetőséget.

A nyelvet tanuló általános iskolások száma a demográfiai apály következtében fokozatosan csökkent ugyan, a tanult nyelvek arányában azonban izgalmas változások történtek a rendszerváltozás óta eltelt években. A „nem szeretem” orosz nyelvet tanulók aránya 62%-ról 2% alá csökkent, miközben a nyugati nyelvek aránya 38%-ról 98%-ra emelkedett.

10. táblázat
Az egyes idegen nyelveket tanuló diákok számának és arányának alakulása az általános iskolákban, 1990/91 és 1996/97
  1990/91 1996/97
Forrás: Imre, 1995b; KSH, 1997
Tanuló % Tanuló %
Német 165 923 21,6 339 664 50,8
Angol 107 799 14,0 305 853 45,7
Orosz 476 286 61,8 10 688 1,6
Francia 7 864 1,0 9 882 1,5
Egyéb 12 128 1,6 2 732 0,4
Összesen 770 000 100 668 819 100

Az általános iskolákban a két nagy nyelv, a német és az angol, szinte minden mást kiszorít az összesen 96,5%-os arányával. A két nyelv közül a Magyarországon tradicionálisan – a felnőtt népesség által is – leginkább beszélt német nyelvet ma még 35 000-rel több kisiskolás tanulja, de a két nyelv közti különbség fokozatosan csökken, mert dinamikusabban bővül az angolul tanulók száma. Mára az idegen nyelvet tanulóknak 45,7%-a, az összes általános iskolás magyar diáknak (965 988 fő) pedig 31,66%-a tanulja az angol nyelvet. Ez az arány mindenképpen figyelemre méltó, mert jelentősen felülmúlja az Európai Unió tagországainak 18%-os átlagát. A középiskolában pedig egészen egyértelmű az angol nyelv fölénye.

11. táblázat
Az egyes idegen nyelveket tanulók számának és arányának alakulása a középiskolákban, 1992/93 és 1996/97
Nyelvek 1992/93 1996/97
Tanuló % Tanuló %
Forrás: Imre, 1995b; KSH, 1997
Megjegyzés: A százalékok összege 100 felett van, mert a középiskolákban a tanulók egy része több idegen nyelvet tanul, minden tanuló minden általa tanult nyelvnél szerepel.
Angol 171 232 42,2 209 734 63,9
Német 148 922 36,7 184 045 56,1
Orosz 56 657 13,9 13 183 4,0
Francia 29 380 7,2 27 267 8,3
Olasz n. a. n. a. 11 712 3,5
Latin n. a. n. a. 12 479 3,8
Egyéb n. a. n. a. 7 677 2,3
Összesen 406 191   466 079  

Az érettségivel záruló teljes értékű középiskolázásban érintett tanulók közül ma 10%-kal többen tanulnak angolul, mint 5 évvel ezelőtt, az angol nyelvet tanuló középiskolás diákok 64%-os arányával mégis elmaradunk az Európai Unió 88%-os arányától. Az elmaradás oka, hogy több uniós országban középfokon kötelezővé tették az angol nyelv tanulását, Magyarországon azonban még túlságosan élnek a kötelező orosznyelv-oktatással kapcsolatos rossz emlékek ahhoz, hogy a szabad idegennyelv-választásnak ne legyen alternatívája. A modern idegen nyelvek közül az Európai Unió országaiban a francia a második legelterjedtebb nyelv (32%-os arányával), ezt követi a német, melyet a középiskolások 19%-a és a spanyol, melyet 9%-a tanul. Az adatok az 1992/93-as tanévre vonatkoznak (Eurydice, 1992).

A két tanítási nyelvű oktatás

Míg a nyelvtagozatos vagy – az 1993-as közoktatási törvényben bevezetett új terminológiával – speciális tantervű nyelvoktatásnak komoly hagyománya és többé-kevésbé sikeres gyakorlata volt az elmúlt 50 évben Magyarországon, addig a fakultációs és a két tanítási nyelvű forma egyaránt újabb keletű többletszolgáltatásnak tekinthető.

10 évvel ezelőtt, 1987-ben indult Magyarországon a kétnyelvű képzés, melynek lényege, hogy a tantárgyak egy részét is idegen nyelven (a minél alaposabban elsajátítani kívánt célnyelven) tanulják a diákok. Jelenleg 51 gimnáziumban, illetve szakközépiskolában és 10 általános iskolában folyik ilyen módon az oktatás. Ezek az intézmények rendszerint Budapest külső kerületeiben és vidéki városokban működnek, országos beiskolázásúak és kollégiumi férőhelyekkel is rendelkeznek.

12. táblázat
A két tanítási nyelvű középiskolák* típusai, területi megoszlásuk, 1998
  Gimnázium Szakközépiskola Összesen
Forrás: Vámos, 1998
* Minden iskola annyiszor szerepel, ahány típusú (gimnázium, szakközépiskola) és tanítási nyelvű (angol, német stb.) képzést folytat.
Budapest 8 10 18
Vidék 22 11 33
Összesen 30 21 51

A célnyelv a legtöbb közoktatási intézményben az angol, a német és a francia, de mára már többen tanulnak két tanítási nyelvű iskolában olaszt, spanyolt és oroszt, mint ahányan tagozatos formában.

13. táblázat
A kiemelt óraszámban idegen nyelvet tanuló középiskolások száma, 1996/97
Idegen nyelv Két tanítási nyelvű Speciális tantervű* Fakultációs
Forrás: KSH
* Közismertebb nevén nyelvtagozatos.
Angol 2 453 12 010 9 017
Német 2 770 9 235 6 553
Francia 880 1 197 1 066
Olasz 390 294 680
Spanyol 334 214 214
Orosz 166 67 321
Egyéb 0 296 1 405
Összesen 6 993 23 313 19 256

Az adott célnyelv, idegen nyelv ismeretét többségükben nem követelik meg előzetesen a diákoktól, ezért gyakran a nulladik évet szánják a nyelv megismertetésére, vagy egy ötödik évvel is megtoldják a képzést.

Bár még mindig van néhány olyan iskola, amely a két tanítási nyelvű képzéshez szükséges feltételekkel – elsősorban jól felkészült vagy anyanyelvi nyelvtanárokkal – nem rendelkezik kellő mértékben, a két tanítási nyelvű iskolák többsége méltán keresett a szülők, tanulók körében. A tanulók 60–100%-a állami nyelvvizsgát, harmaduk külföldi nyelvvizsgát tesz tanulmányai közben, és a végzős diákok közel háromnegyede nyer felvételt évente főiskolákra és egyetemekre (A Kétnyelvű..., 1996).

A két tanítási nyelvű képzés hagyományos teljesítménymutatók tekintetében talán legsikeresebb iskolája a balatonalmádi Magyar–Angol Tanítási Nyelvű Gimnázium, mely csak 1993 óta bocsát ki végzősöket, mégis 100 felsőfokú továbbtanulásra jelentkező tanulójára átlagban 110 nyelvvizsga jut. Ez az eredmény a középiskolák nyelvvizsgák szerinti országos rangsorában az igen előkelő második helyet jelenti a balatonalmádiaknak. Az eredmény különleges értékét az adja, hogy a nyelvtanulásban, nyelvtudásban mutatkozó fölényes, elsősorban budapesti és másodsorban elitiskolai előnyt egy vidéki, ráadásul kisvárosi, tradíció nélküli iskolának sikerült megtörni, s ez kétségkívül a két tanítási nyelvű képzési forma idegen nyelvi hátrányt kompenzáló hatását bizonyítja.

Nemzetközi mércével mérve viszont a pestszentlőrinci Karinthy Frigyes Gimnázium a két tanítási nyelvű sikeriskola, ahol – és ez az országban egyedülálló lehetőség – nemzetközi érettségit tehetnek a diákok immár három éve. A genfi központú (angol nyelven letett) nemzetközi érettségi bizonyítványt a világon mindenütt elfogadják, az érettségiző osztályok átlageredményeit tekintve a magyarok a világranglista élén állnak. Figyelmet érdemel, hogy ezt az eredményt egy korábban igencsak átlagos/gyenge peremkerületi gimnázium érte el a két tanítási nyelvű oktatás révén, amely az utóbbi években természetesen már válogathat a kiváló képességű jelentkezők közül.

Esélyegyenlőtlenség a nyelvtanulásban, a nyelvtudás megszerzésében

Esélyegyenlőtlenség a nyelvvizsgák tükrében

A nyelvtudás viszonylag objektív, a felsőoktatás és a munka világa által egyaránt elfogadott mércéje az állami nyelvvizsga. Egy középfokú állami nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése színvonalasabb munkahelyet, jobb kereseti lehetőséget jelenthet a munkába állónak, felvételi esélyt, plusz pontokat a továbbtanulóknak.

Az utóbbi évek trendjeit figyelve azonban azt mondhatjuk, hogy a nyelvtudás olyannyira az általános műveltség részévé vált, hogy megléte önmagában már nem biztosít különlegesen jó esélyeket, hiánya azonban annál nagyobb hátrány nemcsak a továbbtanulóknak, hanem a munkahelykeresőknek is.

A nyelvtudás intézményenkénti eloszlását legjobban az mutatja, hogy a középiskolai évek alatt a tanulók hány százaléka tesz sikeres nyelvvizsgát, erről azonban hazánkban pontos statisztikák nem készülnek. Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda évente közzéteszi a 100 felvételizőre jutó nyelvvizsgák száma szerint a középiskolák rangsorát, amelynek alapján jó becslést tehetünk a nyelvtudás oktatási intézmények szerinti megoszlására (lásd Melléklet 1. és 2. táblázat).

A középiskolák két típusa közötti színvonalkülönbség markánsan megmutatkozik ebben az értékelési dimenzióban is. A gimnáziumok közül négyben a továbbtanulásra jelentkezők nyelvvizsgáinak aránya meghaladja a 100%-ot, 74-ben az 50%-ot, és 153 olyan gimnázium van, ahonnan a felvételizők több mint egynegyede nyelvvizsgával a tarsolyában kísérli meg a bejutást a felsőoktatásba. Ugyanezek az arányok a szakközépiskoláknál: 100%=0, 50%=2, 25%=18, azaz mindössze két szakközépiskolában rendelkezik a továbbtanulni szándékozók több mint fele, illetve 18 intézményben több mint negyede nyelvvizsga-bizonyítvánnyal.

Az alkalmazóképes nyelvtudás megszerzésének lehetőségei nemcsak a középiskolák típusai szerint, hanem településtípusonként is rendkívül különbözők. Kétségkívül legnagyobb esélye a budapesti gimnáziumokba járó tanulóknak van erre, legkisebb pedig a kisvárosi szakközépiskolásoknak. A legtöbb nyelvvizsgázott felvételizővel rendelkező 10 gimnáziumból 8 budapesti, az országos ranglista első 30 helyezettjéből 19 fővárosi. A középiskolák nyelvvizsgák szerinti rangsora nem esik egybe a középiskolák sikeresen felvételiző tanulóinak aránya alapján összeállított sorrenddel. Az előbbiben sokkal nyomasztóbb a fővárosi fölény, mint a felsőoktatási felvételeknél. A sorrend alapján egyértelműen megállapítható, hogy még a gyengébb budapesti gimnáziumok is igen nagy súlyt fektetnek a nyelvtanításra, a nyelvvizsga-előkészítésre, míg a vidéki középiskolák közül csak a két tanítási nyelvűek, illetve az osztrák határ közelségéből profitálók tartják velük a lépést. Ebben a modernizációs folyamatban egyelőre lemaradtak még az erős, tradicionálisan jónak számító megyeszékhelyi elitiskolák és a vidéki egyetemi-főiskolai gyakorlóiskolák is.

Esélyegyenlőtlenség a tanulmányi versenyek eredményeinek tükrében

Ugyanezt a képet mutatja a minőségi nyelvtudás vizsgálata akkor is, ha az idegen nyelvi országos tanulmányi versenyek eredményeit elemezzük.

A hét idegen nyelvi tanulmányi versenyen megszerezhető helyezések szerint 10-től 1-ig pontoztuk (első helyezett 10 pont, második 9 stb.) az intézmények eredményeit nyelvenként, majd ezeket összesítettük. Az idegen nyelvi versenyeken legjobban szereplő 21 középiskola között egyetlen szakközépiskola sem található. A 15 (!) fővárosi gimnázium közé lényegében csak a mezőny második felébe fér be 6 vidéki iskola, ami azt jelzi, hogy a minőségi nyelvtudás – még az átlagos szintű nyelvismeretnél is jelentősebb mértékben – kizárólag a gimnáziumokban és Budapesten koncentrálódik.

14. táblázat
Az 1986–1996 közötti idegen nyelvi országos tanulmányi versenyeken elért eredmények összesített adataiból képzett rangsor
  A középiskola neve Székhelye A. N. Ol. Fr. Sp. Or. L. Össz.
Forrás: Neuwirth, 1997
A.: Angol, N.: Német, Ol.: Olasz, Fr.: Francia, Sp.: Spanyol, Or.: Orosz, L.: Latin
1. Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium Budapest 10     8   10   28
2. Piarista Gimnázium Budapest   8   10     4 22
3. Szilágyi Erzsébet Gimnázium Budapest     6 6 10     22
4. Berzsenyi Dániel Gimnázium Budapest     10 1     10 21
5. József Attila Gimnázium Budapest 6   8   5     19
6. Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest     9 7   3   19
7. Révai Miklós Gimnázium Győr 4 9       4   17
8. Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Budapest 8           8 16
9. Fazekas Mihály Gyakorló] Gimnázium Budapest 9         5   14
10. Szent László Gimnázium Budapest     7   7     14
11. Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium Budapest     5       7 12
12. Leövey Klára Gimnázium Pécs       4   8   12
13. Toldi Ferenc Gimnázium Budapest 7 4           11
14. Teleki Blanka Gimnázium Székesfehérvár 1         9   10
15. Széchenyi István Gimnázium Sopron   10           10
16. Debreceni Református] Gimnázium Debrecen             9 9
17. Ságvári Endre Gimnázium Budapest       9       9
18. Táncsics Mihály Gimnázium Budapest         9     9
19. Bencés Gimnázium Pannonhalma   3         5 8
20. Károlyi Mihály Gimnázium Budapest 2       6     8
21. Szinyei Merse Pál Gimnázium Budapest         8     8

Esélyegyenlőtlenség a nyelvtanulás alóli felmentések tükrében

A 100 felvételizőre jutó nyelvvizsgák arányai a középiskolákban látványosan emelkednek, a gimnáziumok jó részében egyenletesen magas a sikeres nyelvvizsgázók száma, az országos idegen nyelvi tanulmányi versenyeken szereplők tudása imponáló. Az eredmények ünneplése mellett azonban fontos számba venni azt is, hogy a magyarországi idegennyelv-oktatási rendszer mennyire képes valamennyi tanulónak biztosítani a lehetőséget a mindennapi élethelyzetekben működőképes nyelvtudás megszerzésére. Azaz oktatási rendszerünk mennyiben felel meg az Európai Unió idegen nyelvek oktatásával kapcsolatos irányelvei közül a legfontosabbnak, mely kimondja: „A mindenki számára elérhető nyelvtudás valamennyi európai állampolgár joga és szükséglete”.

Biztosan nem élhetnek európai polgári jogukkal azok a magyar általános iskolai tanulók, akiket 1-3 évi próbálkozás után felmentenek az idegen nyelv tanulása alól. Ezt a felmentést a szülő vagy az iskola kezdeményezésére a területileg illetékes nevelési tanácsadó engedélyezi. Az iskolák kevéssé kívánják exponálni magukat ebben a kérdésben, így a felmentés kimondott indoka legtöbbször a szülői kérésre való hivatkozás. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a szülők maguk fordulnának az iskolákhoz ilyen javaslattal, sokkal valószínűbb, hogy a tanárok meggyőzik – gyakran a buktatással való fenyegetéssel – őket, hogy gyermekük jobban jár, ha az idegennyelvórák alatt matematika- vagy anyanyelv-korrepetáláson vesz részt. Bár reprezentatívnak mondható vizsgálati adatok nem állnak rendelkezésre a felmentettekről, annyi biztosan állítható, hogy az iskolázatlan szülői hátterű, rossz anyagi körülmények között tanyán, apró falvakban élő gyerekek hátrányai halmozódnak tovább az idegennyelv-tanulási lehetőség elvesztésével.

A továbbtanulási lehetőségeket végleg elzáró felmentés – a települési hátrányok hatásait kiszűrve is – riasztóan magas a roma tanulók körében. Egy 1996 végén, dél-dunántúli iskolákban végzett adatgyűjtés eredményei szerint, az idegennyelv-tanulás alóli mentesítések a cigány tanulókat 10%-nál nagyobb arányban oktató iskolákban a leggyakoribbak. A 33 felkeresett intézmény közül 14 iskolában számított bevett gyakorlatnak a felmentés. Az összes felmentett tanuló 62,5%-a volt cigány, miközben a cigány tanulók aránya ugyanezen iskolákban nem érte el a 27%-ot. Az idegennyelv-tanulás lehetőségétől megfosztott általános iskolások körében tehát a roma tanulók több mint kétszeresen felülreprezentáltak voltak a vizsgált iskolákban. Ez az arány becslések szerint az ország más régióiban sem sokkal kedvezőbb, és az egyetlen idegen nyelvet sem tanuló cigány felső tagozatos tanulók aránya elérheti a 16-17%-ot (Girán–Kardos, 1997).

A kizárólag alsó tagozatot működtető kisiskolákban országszerte komoly gond volt a nyelvtanítás megszervezése, de az iskolák többsége utazó tanárok foglalkoztatásával, a tanítók beiskolázásával a problémák kezelésének helyi sajátosságokhoz igazodó, s mára jól működő módozatait alakította ki. Az oktatási kormányzat azonban nem kívánt foglalkozni alternatív javaslatok, hátránykompenzáló finanszírozási formák kimunkálásával, ezért a probléma megoldásának legolcsóbb módját választva, a Nemzeti alaptantervben csak az 5. osztálytól tette kötelezővé az idegen nyelv oktatását. Megengedve természetesen a tehetősebb iskoláknak – akár első osztálytól kezdődően – az Európai Unió által szorgalmazott korai nyelvtanítást, s végképp kihúzva a talajt az egyfajta nyelvtanítási „módus vivendit” már kialakított kisiskolák lába alól, felmentve a kistelepülési önkormányzatokat a pluszteher vállalásának kényszere alól. Nyilvánvalóan nem számoltak azonban azokkal a következményekkel, amelyek már ma is érzékelhetően sújtják a korai nyelvtanításból kiszoruló rétegeket, elsősorban a roma tanulókat.

Míg az elfogadott gyakorlat szerint legalább két évi sikertelen nyelvtanulás után javasolják az iskolák a tanulók felmentését, a tapasztalatok szerint előfordul „preventív” mentesítés is az idegennyelv-tanulás alól. A fentebb már említett dél-dunántúli kutatást végző Girán János és Kardos Lajos a kirekesztésnek olyan formáival is találkoztak, melyek kizárólag cigány tanulókkal kapcsolatban fordultak elő, teljes osztályokat érintettek, függetlenek voltak a tanulók képességeitől, teljesítményétől, ily módon kimerítették a faji diszkrimináció fogalmát.

Egy körzeti általános iskolához három tagiskola tartozik. A háromból kettőben úgy oldották meg a nyelvoktatást, hogy hetente egy alkalommal beutaztatták a központi iskolába a tanulókat, a harmadik tagiskolából – ahová kizárólag cigány tanulók jártak – viszont nem. A cigány iskolába járó gyerekek közül senki nem tanult idegen nyelvet, így azután a felső tagozaton már szakmailag is jól indokolható volt az idegennyelv-oktatás alóli felmentése ezeknek a tanulóknak, mondván, hogy már nincs lehetőség a hiányzó alapok pótlására. Hasonló sorsra jutottak annak az önálló alsó tagozatos iskolának a tanulói is, amelynek negyedik osztályában szintén nem folyt nyelvoktatás. A körzeti iskola 5. osztályába kerülve automatikusan mentesítették az idegennyelv-tanulás kötelezettsége alól az ismét csak kizárólag cigány tanulókat, megfosztva őket már 10 éves korukban a továbbtanulás lehetőségétől, egy kicsit is jobb munkahely reményétől.

Idegennyelv-szakos tanárok

Az orosztanárok átképzési programja1

Az orosz nyelv kötelező iskolai oktatását eltörlő, az idegen nyelvek szabad választását lehetővé tevő művelődési miniszteri rendeletet országszerte nagy ováció kísérte, az iskolákban azonban komoly aggodalommal fogadták a szinte azonnali, tehát az 1989/90-es tanévtől történő bevezetés hírét. A közoktatást és a tanárképzést egyaránt teljesen felkészületlenül érte a rendelet, az oktatási rendszer különböző szintjein egyik napról a másikra közel 15 000 orosztanár számára vált reális veszéllyé a munkanélküliség, a harmadannyi nyugatinyelv-szakos tanár pedig semmiképpen sem látszott elegendőnek arra, hogy a megnövekedett óraszámigényeket ki tudja elégíteni. Elsősorban az általános iskolákban és vidéken jelentősen emelkedett a középfokú állami nyelvvizsga birtokában nyugati nyelvet tanító – sokszor semmilyen pedagógiai képesítéssel sem rendelkező – alulképzett (képesítés nélküli) pedagógusok száma. A központi oktatásirányítás lépéskényszerbe került.

A művelődési miniszter 201/1989. MM számú útmutatója alapján még 1989-ben meghirdették az orosztanárok nyugatinyelv-szakos átképzésének programját, melynek célja az volt, hogy „a nyelvtanári kínálatot országos méretekben javítsa, továbbá a nevelési-oktatási intézményekben folyó célszerű munkaerő-gazdálkodást elősegítse, vagyis a potenciális munkanélküliség által fenyegetett volt orosztanárokat megőrizze a közoktatás számára”.

A munka melletti átképzés speciális tanterv szerint, levelező formában történt, hat félév időtartamban nyelvszakos tanárokat képző felsőoktatási intézményekben. Az átképzésre csak azok az orosznyelv- és irodalom szakos tanárok jelentkezhettek, akiknek másik szakja nem nyugati idegen nyelv volt, ténylegesen a köz- vagy felsőoktatásban tanítottak, és az általuk választott idegen nyelvből legalább középfokú állami nyelvvizsgával rendelkeztek.

Az átképzés ún. tanfolyami részprogramjában lehetőséget biztosítottak az állami nyelvvizsgával nem rendelkező orosztanároknak arra, hogy négy szemeszter alatt 600-700 órás nyelvtanfolyamokon a „C” típusú középfokú nyelvvizsga által megkövetelt szintre eljussanak egy nyugati nyelv ismeretében.

Az átképzési programot hat évre tervezték, évente kb. 1000 fő részvételével, a nyelvtanfolyami alprogramot pedig négy évre azért, hogy az 1995 első félévében megszerzett nyelvvizsga-bizonyítvány birtokában még jelentkezhessenek az orosztanárok az 1995/96-os tanévben utoljára meghirdetett főiskolai képzésre.

A programok finanszírozását elkülönített pénzalapból kezdetben a Munkaügyi Minisztérium végezte, majd a pénzalap az 1993-as költségvetéstől kezdődően „tanárok nyelvi átképzése” címszó alatt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium fejezeti kezelésébe került (Magyar Közlöny, 133/1993.). Az 1993-as költségvetési törvény szerint a nyelvtanfolyami részprogramban tanulók számára 30 000 Ft/fő/félév képzési támogatás, a felsőoktatási részprogramban pedig 40 000 Ft/fő/félév képzési költség az átképző intézményeknek, 30 000 Ft/fő/félév pedig az átképzésben részt vevő pedagógusok munkahelyének volt adható. A program finanszírozása lényegében minden érintett fél számára elfogadhatónak bizonyult.

A tanfolyami részprogramokat Budapesten a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Ügyosztálya, vidéken a megyei pedagógiai intézetek szervezték; a felsőfokú részprogramba pedig 6 egyetem (ELTE, JATE, JPTE, KLTE, VE, ME) és 5 tanárképző főiskola (ELTE-TK, Szeged, Nyíregyháza, Szombathely, Eger) kapcsolódott be. Az orosztanár átképzés csak mostanra csituló botrányát éppen a kétszintű (egyetemi, főiskolai) képzés, illetve a jogszabályi háttér megteremtésének elhúzódása okozta. A képzés ugyanis mind az egyetemeken, mind a főiskolákon azonos időkeretben és tartalmilag is azonos módon folyt. Az egységesség ugyanakkor a kimenetben nem volt biztosítható, mert a tudományegyetemek csak középiskolai tanárképző szakokat működtettek, a főiskolák pedig általános iskolai tanárokat képeztek. A joghézagot úgy hidalták át, hogy az első évben az egyetemek csak középiskolai (egyetemet végzett) orosztanárokat fogadtak be, és nekik a végzéskor „... nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár” oklevelet adtak ki. Az ugyanezen program szerint később végző hallgatók azonban eredeti diplomájuktól (egyetemi vagy főiskolai) és a képzési helytől (egyetem, főiskola) függetlenül, egységesen főiskolai szintű nyelvtanári diplomát kaptak, ugyanis a művelődési és közoktatási miniszter 1991. szeptember 1-jei hatállyal 3 éves főiskolai szintű nyelvtanár szakot alapított az egyetemeken és a tanárképző főiskolákon (Művelődési Közlöny, 1991/11.), és az orosztanárok átképzése lényegében ennek esti-levelező formájává vált.

Az egyetemi alapképzettséggel rendelkező, egyetemen tanuló átképzősök azonban nehezen törődtek bele, hogy csupán főiskolai szintű nyelvtanári diplomára jogosultak, és csak újabb 2-4 félév elvégzése után kaphatják meg azt a középiskolai nyelvtanári diplomát, amihez az első „szerencsés” átképzős évfolyam tagjai még hat szemeszter elvégzése után hozzájutottak. Az 1994-ben végzett átképzősök közül többen nem voltak hajlandók átvenni főiskolai szintű diplomájukat, és bírósághoz fordultak.

Az orosztanárok nyomasztóan nagy száma ellenére szinte kezdetektől gondot okozott a felsőfokú átképzési részprogram férőhelyeinek feltöltése. A tanárok egy része úgy kalkulált, hogy másik szakja (legnagyobb gyakorisággal magyar) mindenkor elegendő óraszámot biztosít majd számára2, a továbbtanulásra motiváltak közül pedig sokaknak hiányzott a nyelvvizsga-bizonyítványa. A tanfolyami részprogram azonban alacsony hatékonyságúnak bizonyult, sok tanár nem bírta a munka melletti terhelést, családi problémáik vagy egyéb okok miatt kimaradtak, és csak kb. 25%-uk szerezte meg a „C” típusú középfokú állami nyelvvizsgát.

Így annak ellenére, hogy az 1992/93-as tanévtől már a támogatott tanfolyami programot elvégzettek is jelentkezhettek felsőfokú átképzésre, a tanévet megkezdők száma nem érte el a 800-at. 1993/94-ben az eredeti feltételek mellett már 500 alatt maradt a jelentkező orosztanárok száma, ezért az MKM pótfelvételt hirdetett, melyben az átképzési támogatást kiterjesztette a nem orosz szakos pedagógusokra, sőt olyan nem pedagógus diplomásokra is, akik akkor tanárként dolgoztak, és vállalták a közoktatásban maradást az átképzés idejére, illetve a diploma megszerzését követő időszakra is. Az átképzési létszám kizárólag ebben az évben 1000 fölé ugrott ugyan, de az egyetemek és főiskolák tiltakoztak a pedagógus diplomával nem rendelkező (pl. szakmájukban elhelyezkedni nem tudó kohó- és egyéb mérnökök) személyek ellen, így az MKM a következő évben visszavonta ezt a rendelkezést, és a továbbiakban a pedagógus alapdiplomát mindenkorra jelentkezési feltételül szabta. Az utolsó két évfolyam férőhelyeinek feltöltését végül is azzal biztosították, hogy gyesen, gyeden lévő vagy munkanélküli, nem orosz szakos pedagógusok számára is megnyitották az átképzés lehetőségét.

15. táblázat
Az átképzésben résztvettek összlétszáma és az orosztanárok aránya, 1990/91–1997/98
A beiratkozás éve A végzés éve A végzettek létszáma Az orosztanárok aránya (%)
Forrás: MKM tájékoztatás
1990/91 1992/93 580 100
1991/92 1993/94 760 100
1992/93 1994/95 710 100
1993/94 1995/96 1040 50
1994/95 1996/97 930 30
1995/96 1997/98 880 30
Éves átlagban   817 68

Az orosztanárok átképző programjának lassan megvonható mérlege így fest: az átképzés felsőoktatási részprogramjában az 1997/98-as tanévben végzett utolsó évfolyam hallgatóival együtt 4900-an szereztek idegennyelv-szakos diplomát, de a 15 000 orosztanár közül csak mintegy 3200-an éltek ezzel a lehetőséggel. Az állam által komoly összegekkel támogatott orosztanár átképzési program kedvezményezettjeinek egyharmada soha nem is volt orosztanár.

A beiskolázási lehetőségek nyelvenkénti aránya az évek során kevéssé változott. A legkurrensebb angol és német szakokra az átképzendők 75-80%-át vették fel, átlagosan 10% körül mozgott a francia, 5% alatt pedig az olasz szakosok aránya. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a 90-es évek elején latin szakra beiskolázott évfolyamonkénti 20-25 fő átképzős még javában végezte tanulmányait, amikor a két utolsó felsőoktatási átképzési programra már jelentős számban nyertek felvételt munkanélküli latintanárok, hogy így jussanak piacképesebb nyugatinyelv-tudáshoz.

Az orosztanárok átképzése tehát csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Menet közben kiderült, hogy az orosztanárok többségét e program nélkül sem fenyegeti elbocsátás. A drága központi programok helyett/mellett ezúttal is az oktatási intézmény igényeit és az érintett pedagógusok törekvéseit messzemenően figyelembe vevő, rugalmas (és rendszerint olcsóbb) helyi-intézményi megoldásokkal sikerült rendezni az orosznyelv-szakos pedagógusok helyzetét. A főiskolai nyelvtanári diploma miatt csak az általános iskolákban tudtak elhelyezkedni a végzett tanárok, vagy plusz 1-2 év tanulás vállalásával szerezhettek középiskolai nyelvtanári oklevelet. Az átképzés ugyan mindössze az orosztanárok ötödének helyzetét oldotta meg, de az (általános) iskolák stabil munkaerőket nyertek személyükben3, mivel a tapasztalatok szerint körükben elenyésző mértékű a kurrens nyelvismerettel bíró, főképp a fiatal tanárokra jellemző pályaelhagyás. A gyors munkaerő-piaci változásokat mutatja a latin szakosok példája, de jelzést ad a pedagógus munkanélküliség szerkezetéről az az információ is, hogy az utolsó két átképzős évfolyamon már nem az orosztanárok, hanem a munkanélküli tanítók voltak túlsúlyban. A közvetlenül érintett orosz tanárokra gyakorolt valóban szerénynek mondható hatás ellenére az átképzési program puszta létével az egész pedagógus társadalmat nyugtatta meg a rendszerváltás körüli nehéz időkben.4

A pedagógusképzés

A tanárképzés minden szintje lehetőségeihez mérten gyorsan mozdult a kötelező orosztanítás megszűnésével előálló helyzetben. A nappali és másoddiplomás nyelvtanári képzés keretszámait megemelték, és nyelvenkénti arányait átalakították. Már az 1990/91-es tanévben csökkentették az orosz szakok beiskolázási létszámait, de iskolatípusonként eltérő arányban. A tudományegyetemeken az összes felvett idegennyelv-szakos hallgató ötödét alkották csupán a megelőző években legnépesebb orosz szakosok, a tanárképző főiskolák azonban saját tanári állományuk kedvezőtlenebb összetétele miatt csak lassabb ütemben futtathatták fel nyugati nyelv szakjaikat, ezért a változás első évében még 38%-ban orosztanári helyeket hirdettek meg.

Az idegen nyelvi tanárképzésnek komoly lökést adott a főiskolai szintű hároméves nyelvtanári szakok alapítása 1991. szeptember 1-jei hatállyal (Művelődési Közlöny, 1991/11.) az egyetemeken és a tanárképző főiskolákon, és az is, hogy 13 tanítóképző főiskola indította el még ugyanebben az évben az idegen nyelv tanítói képzést.

Az 1992/93-as tanév már igazi csúcséve az idegen nyelvi tanárképzésnek, ekkor már az ELTE Bölcsészettudományi Kara egymaga több mint 700 nyelvtanári helyet hirdet meg és az ország felsőfokú tanintézeteiben tanulmányait megkezdő 3000 idegennyelv-szakos tanárjelöltnek már csak 5%-a orosz szakos.

16. táblázat
Az idegen nyelvi tanárképzés felvételi keretszámai, 1990/91, 1992/93, 1997/98
Felvételi keretszámok 1990/91 1992/93 1997/98
Forrás: Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatók, saját számítások.
Idegen nyelvű középiskolai tanár 730 1250 2345
Főiskolai szintű idegennyelv-tanár (egyetemi képzés) 0 750 560
Főiskolai szintű idegennyelv-tanár (főiskolai képzés) 368 980 1283
Összesen 1098 2980 4188

Valójában egyik évről a másikra megháromszorozódott a nyelvszakos nappali tagozatos hallgatók száma, kiegészítő és másoddiplomás képzést pedig 1990 után már kizárólag nyugati nyelvekből indítottak a felsőoktatási intézmények. Az 1997/98-as tanévre több mint 4000 nappali idegennyelv-tanári helyre jelentkezhettek az érettségizettek, ez a keretszám már nemcsak a közoktatás, hanem a gazdasági élet nyelveket beszélő, diplomás szakemberigényét is kielégíteni látszik.

Idegennyelv-szakos pedagógusok a közoktatásban

Az átképzett orosztanárok és a hároméves nyelvtanári szakokat végzett pályakezdők már a kilencvenes évek második felében megjelentek munkavállalókként elsősorban az általános iskolákban, de részben a középiskolákban is, az 1997/98-as tanévtől pedig folyamatosan évi 3000 nyugatinyelv-szakos végzős egyetemistával és főiskolással kell számolni.

Nyelvtanárok a középiskolákban

A középfokú intézményekben a rendszerváltás óta megháromszorozódott az angol szakos tanárok létszáma, és az 1996/97-es tanévben már meghaladta az orosznyelv-tanári képesítésűek arányát.

17. táblázat
A nyugatinyelv-szakos tanárok* száma a középiskolákban a tanárhiány csúcspontján, 1992/93 és az 1996/97-es tanévben
  1992/1993 1996/1997
Forrás: MKM statisztika, 1993; KSH statisztika, 1997
* Minden tanárt annyiszor vettünk számításba, ahány nyugatinyelv-szakja van.
** Becsült adat.
Angol 1278 3146
Német 987 2725
Francia 375 677
Egyéb n. a. 703
Összesen 2700** 7251

A tanárképzési folyamat felgyorsulásának eredményeképpen az egy nyelvszakos tanárra jutó tanulók száma öt év alatt felére csökkent, és a középiskolákban lényegében megszűnt a nyugatinyelv-szakos tanárhiány.

18. táblázat
Az idegennyelv-szakos tanárok* és az egy tanárra jutó tanulók száma a középiskolában 1992/93 és 1996/97
Nyelvek 1992/93 1996/97
Tanárok száma Egy tanárra jutó tanuló Tanárok száma Egy tanárra jutó tanuló
Forrás: Imre, 1995; KSH, 1997
* Minden tanárt annyiszor vettünk számításba, ahány idegennyelv-szakja van.
Német 987 150,9 2725 70,8
Angol 1278 134,0 3146 71,0
Orosz 1343 42,2 3106 4,3
Francia 375 78,3 677 40,9
Latin n. a. n. a. 333 39,0
Olasz n. a. n. a. 275 43,3
Spanyol n. a. n. a. 95 31,1

Az öröklött aránytalanságok nyomán ma még 15-ször annyi diák jut egy német- vagy angoltanárra, mint egy orosz szakosra, de a valóságban az orosztanároknak mára már csak elenyésző része (16,2%-a) tanítja az orosz nyelvet, mert átképezte magát, vagy kizárólagosan a másik szakját oktatja. Az idegennyelv-tanárokat – az orosz szakosokat nem számítva – igen jól tudják foglalkoztatni a gimnáziumok és szakközépiskolák, de a két legnépszerűbb nyelvet követő nyugati nyelveknél már csökken a szakjukat tanítók aránya, azaz a spanyoltanároknak a 28,4%-a, az olasz és latin szakosoknak pedig közel 20%-a nem tanítja az általa elsajátított nyelvet.

19. táblázat
A szaktárgyakat oktató főállású középiskolai idegennyelv-szakos tanárok száma és aránya nyelvenként, 1996/97
Idegen nyelv A szakos pedagógusok száma Szakjukat tanítók aránya (%)
Forrás: KSH, 1997
Angol 3 146 92,1
Német 2 725 92,4
Francia 677 83,6
Orosz 3 106 16,2
Latin 333 81,4
Olasz 275 80,4
Spanyol 95 71,6
Összesen 10 357 68,0

Az 1997/98-as tanévben a középiskolákban várhatóan teljesen megszűnik a nyugatinyelv-szakos tanárhiány még akkor is, ha számításba vesszük, hogy a végzett középiskolai tanárok több mint fele nem kíván a közoktatási rendszerben munkát vállalni. Ha a következő években nem növelhető a kiemelt óraszámban idegen nyelvű képzést nyújtó oktatási formák (két tanítási nyelvű, speciális tantervű, fakultációs) aránya, vagy a középiskolai expanzió nem folytatódik a közoktatás távlati fejlesztési koncepciójában eltervezett módon, a nyelvtanárok iránti kereslet jelentősen csökkenhet. A latintanárok körében már észlelhető munkanélküliség természetesen akkor sem fenyegeti a kisebb körben tanított nyugati nyelvek (olasz, spanyol, francia) tanárait, mert az oktatási szférán kívül még mindig nagy az igény nyelveket jól beszélő, intelligens, általánosan művelt munkaerő iránt.

Nyelvtanárok az általános iskolákban

Az alapfokú oktatási intézményekben, elsősorban a nagy nyelvek tekintetében még nem olyan kedvező az idegennyelv-szakos pedagógusellátottság, mint a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban. A foglalkoztatott főállású pedagógusok között (a tanárlétszámon belül) jóval alacsonyabb az idegennyelv-szakosok aránya, mint a középiskolákban, a modern nyugati nyelveket oktatók létszámát pedig még mindig meghaladja az orosz alapdiplomával rendelkezők száma.

20. táblázat
Pedagóguscsoportok az általános iskolákban, 1996/97
Forrás: KSH, 1997.
* Minden tanárt annyiszor vettünk számításba, ahány idegennyelv-szakja van.
Általános iskolai pedagógusok száma 83 658
Ebből tanári képesítésű 46 086
Ebből idegennyelv-szakos* 11 644
Ebből orosz szakos 6 280
Ebből nyugatinyelv-szakos 5 364

A nyelvoktatók száma látszólag nem túl jelentős, 7,3%-os növekedést mutat, de az elmúlt öt év alatt 1219 orosz szakos pedagógussal csökkent az általános iskolák tanárállománya, s ez – az új státusok létesítésével együtt – lehetővé tette 2000 nyugatinyelv-szakos pedagógus felvételét.

21. táblázat
A főállású nyelvtanárok számának, arányának változása az általános iskolákban, 1992/93 és 1996/97
Nyelv 1992/93 1996/97 Változás (fő) Változás (%)
Forrás: MKM, 1993; KSH, 1997; saját számítások.
Német 1 484 2 521 1 037 69,9
Angol 1 241 2 129 888 71,6
Orosz 7 499 6 280 –1 219 –16,3
Francia 168 243 75 44,6
Egyéb 461 471 10 2,2
Összesen 10 853 11 644 791 7,3

Különösen figyelemre méltó, hogy a nyelvtanárok számát akkor is sikerült növelni, amikor a kilencvenes évek közepétől pedagógusok elbocsátására, létszámleépítésekre került sor az általános iskolákban, és az iskolabezárások sem mentek kuriózum számba.

Az új nyugatinyelv-szakos tanároknak köszönhetően a szakos ellátottság az 1996/97-es tanévre a németet leszámítva a 80-90%-os intervallumba került, nemigen találunk azonban magyarázatot az orosz nyelvi órák szakszerű ellátottságának jelentős csökkenésére, hisz az eltávozott orosztanárok után is bőségesen maradtak orosz szakosok az általános iskolákban.

22. táblázat
A szakos nyelvtanárokkal ellátott idegennyelvórák aránya a nyugatinyelv-szakos tanárhiány csúcspontján,
1992/93 és az 1996/97-es tanévben (%)
Nyelvekth 1992/93th 1996/97th
Forrás: Imre, 1995; KSH, 1997; saját számítások.
Németth 66,3th 75,5th
Angolth 74,6th 83,2th
Oroszth 93,8th 86,2th
Franciath 89,5th 89,6th

A gyereklétszám csökkenése és a nyugatinyelv-szakos pedagógusok számának egyidejű emelkedése vezetett az egy tanárra jutó tanulólétszám mérséklődéséhez.

23. táblázat
Az idegennyelv-szakos tanárok* és az egy tanárra jutó tanulók számának változása az általános iskolákban, 1992/93 és 1996/97
Nyelvek 1992/93 1996/97
Tanárok száma Egy tanárra jutó tanuló Tanárok száma Egy tanárra jutó tanuló
Forrás: Imre, 1995; KSH, 1997
* Minden tanárt annyiszor vettünk számításba, ahány idegennyelv-szakja van.
Német 1484 219,3 2521 134,7
Angol 1241 180,5 2129 143,7
Orosz 7499 18,4 6280 1,7
Francia 168 72,2 243 40,7
Olasz n. a. n. a. 110 21,7
Spanyol n. a. n. a. 19 18,4

A vázolt pozitív folyamatok ellenére az egy tanárra jutó tanulólétszám a német és az angol nyelv esetében még mindig túlságosan magas, pedig az egy pedagógus által oktatott diákok létszáma a német nyelv esetében például átlagosan 85 fővel csökkent a vizsgált 5 éves időszakban.

Az alapfokú oktatásban azonban ezek a tanárlétszámok egyelőre még nem elégségesek a hatékony, bontott csoportos idegen nyelvi képzés megszervezéséhez. Az orosz nyelvet változatlanul csak töredéke választja a gyerekeknek (azok is jórészt kényszerhelyzetben), így a 6000 fölötti létszámú orosztanárság továbbra is nagy teher az általános iskolák munkaerő-gazdálkodásában, mivel közülük mindössze csak 4,5% tanítja eredeti idegen nyelvi szakját, a többség 95,5% (!) lényegében egyszakos tanárnak tekinthető.

24. táblázat
A szaktárgyakat oktató főállású általános iskolai idegennyelv-szakos tanárok* száma és aránya nyelvenként, 1996/97
Idegen nyelv A szakos pedagógusok száma Szakjukat tanítók aránya (%)
Forrás: KSH, 1997; saját számítások.
* Egy-egy pedagógus annyiszor szerepel, ahány idegennyelv-szakos képesítése van, illetve ahány idegen nyelvet oktat.
Német 2521 93,3
Angol 2129 93,2
Orosz 6280 4,5
Francia 243 68,3
Olasz 110 43,6
Latin 33 57,6
Spanyol 19 42,1
Egyéb 309 44,6

Lassan túlkínálat mutatkozik a kevésbé gyakran választott nyelvek tanáraiból, ők már csak 40–70%-ban tudják ezt a szakjukat tanítani. Egyértelmű, hogy Magyarországon jelenleg a német és az angol nyelv népszerűségével nem vetekszik egyetlen más nyelv sem, és a franciát, spanyolt, olaszt inkább csak második nyelvként választják szívesen a diákok.

Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a tanárellátottság mutatóinak átlagai mögött igen jelentős különbségek tapasztalhatók az egyes általános iskolákban. Míg a nagyobb városokban az alapfokú oktatási intézmények nyelvtanár-ellátottsága vetekszik a középiskolákkal, addig a kistelepülések általános iskolái máig komoly tanárhiánnyal küzdenek.

Új fejlemény az általános és középiskolákban az anyanyelvi nyelvtanárok megjelenése. Az OKI Kutatási Központja által 1997 januárjában végzett reprezentatív vizsgálat keretében megkérdezett iskolaigazgatók 27%-a úgy nyilatkozott, hogy a tantestületében már jelenleg is van anyanyelvi nyelvtanár, 13%-uk pedig jelezte, hogy a következő 2-3 évben tervezi ilyen pedagógus felvételét. Ezek az a arányok még akkor is magasak, ha tekintetbe vesszük, hogy a mintába 78 nemzetiségi iskola is bekerült, amelyekben magától értetődő az anyanyelvi nyelvtanárok jelenléte.

A NAT és az idegennyelv-oktatás

Ha az általános iskolai idegen nyelvi tanárellátottságot szeretnénk prognosztizálni akárcsak az ezredfordulóig is, számos bizonytalansági tényezővel kell kalkulálnunk, amelynek többsége a NAT bevezetésének ma még nem pontosan számba vehető hatásaiból fakad.

A Nemzeti alaptanterv változást hoz az idegen nyelvet tanulók körének kiterjesztésében (a tankötelezettségi kor végéig mindenkinek, tehát az eddigi gyakorlattól eltérően a szakmunkásképzőkbe járóknak is tanulniuk kell), rendelkezik a kötelező idegennyelv-tanítás kezdetének későbbi iskolafokra (5. évfolyamra) történő halasztásáról, illetve a minimális és maximális óraszámokról.

25. táblázat
Az idegen nyelvi kötelező alapóraszámok az általános iskolában az 1978-as tanterv és a NAT ajánlásai szerint
  4. osztály. 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Összesen
Forrás: Az általános iskolák nevelési terve, 1978; NAT, 1995
1978-as tanterv szerint 64 96 96 96 96 448
NAT óraszám minimum   96 94 85,5 85,5 359
NAT óraszám maximum   128 128 114 114 484

Kétségtelen, hogy a minimálisan kötelező óraszámarányok bevezetésével jelentősen romlanának az idegen nyelv tanításának feltételei az alapfokú oktatásban, de a maximális óraszámarányok megadásával akár kismértékben javulhatnak is. Mivel az alaptanterv köztudomásúlag laza központi szabályozást érvényesít csupán, az idegennyelv-oktatás ügye is helyi szinten dől el, abban az alkufolyamatban, amelyek az oktatási intézmények és az iskolafenntartók között születnek az iskolák pedagógiai programjának és helyi tantervének elkészítésekor és elfogadásakor.

Véleményünk szerint az általános iskolai idegen nyelvi óraszámok csökkentése az intézmények többségében a NAT bevezetésével sem látszik reális veszélynek, mert a szülői igény valószínűleg kikényszeríti a műveltségterületre fordítható tanóraszázalék maximális kihasználását, az azonban valószínűnek látszik, hogy az alsó tagozaton a kisebb, esetleg csak 1–4. osztályt működtető falusi-tanyasi iskolák fenntartói nem tudják majd finanszírozni a korai nyelvtanítást.

Bár ma még a nyelvtanítás a 4. osztálytól kötelező, az első három évfolyamon is már közel 100 000 kisiskolás tanul idegen nyelvet. Amennyiben a NAT életbe lépésétől a javaslatnak megfelelően csak 5. osztálytól lép be a kötelező idegennyelv-tanulás körülbelül 200 000 gyerek tanítását végző nyelvtanár válik feleslegessé.

26. táblázat
Az idegen nyelveket tanuló* általános iskolai tanulók száma és aránya évfolyamonként, 1996/97
Osztályok Idegen nyelvet tanulók (fő) Az évfolyam százalékában
Forrás: KSH, 1997; saját számítások.
* Minden tanuló annyiszor szerepel, ahány nyelvet tanul.
1. osztály 19 859 15,9
2. osztály 26 815 22,6
3. osztály 49 034 40,9
4. osztály 112 655 94,3
5. osztály 118 631 95,2
6. osztály 114 089 94,2
7. osztály 114 233 95,6
8. osztály 113 503 95,9
Összesen 668 819  

A nyelvoktatás elkezdésében történő visszalépés különösen érthetetlennek tűnik az Európai Unióhoz való csatlakozási törekvéseink fényében. Az Oktatási Miniszterek Tanácsa 1995. március 31-i határozata szerint a tagországok szükségesnek tartják, hogy minden tanulónak – függetlenül attól, hogy milyen oktatási formában vesz részt – lehetősége legyen két EU-nyelv elsajátítására, s ehhez az idegen nyelv tanítását minél korábban ajánlják elkezdeni. „A tapasztalat azt mutatja, hogy a korán elkezdett nyelvoktatás a jó iskolai szereplés egyik fontos faktorává válik. Egy másik nyelvvel való kapcsolatba kerülés vetekszik az anyanyelv ismeretével, de meg is könnyíti azt. Kinyitja a szellemet, stimulálja az intellektuális aktivitást, szélesíti az ember látókörét. A többnyelvűség hozzátartozik mind az európai tudathoz/polgársághoz, mind a tanuló társadalomhoz” (Bognár, 1997). Az Európai Unió állásfoglalása után több országban tervbe vették az idegennyelv-tanulás fiatalabb életkorba történő bevezetését, mi pedig Magyarországon éppen ellenkezőleg a kötelező tanulást egy évvel későbbre toljuk, és a választható korai nyelvoktatást is visszafejlesztjük. A nyelvtanulás későbbi időpontra halasztását elsősorban a nyelvtanárhiányra való hivatkozással igyekeztek az oktatásirányítók elfogadtatni az elégedetlenkedő szülőkkel és a korai nyelvtanítás mellett szakmai szempontokkal érvelő tanárokkal.

27. táblázat
A szakos nyelvtanárokkal ellátott idegennyelvórák aránya az általános iskola alsó és felső tagozatán, 1996/97 (%)
Nyelvek 4. osztály 5–8. osztály
Forrás: KSH, 1997; saját számítások.
Német 72,6 76,2
Angol 80,4 83,8
Orosz 83,8 86,5
Francia 94,8 96,2
Egyéb 92,4 95,7

Az adatok azonban azt mutatják, hogy a szakszerűen ellátott idegennyelvórák száma mindössze 1,5–3,5%-kal alacsonyabb 4. osztályban, mint az általános iskola felső tagozatán. A NAT idegennyelv-tanításhoz való ambivalens viszonya a 9–10. évfolyamon is tetten érhető. A NAT kiterjeszti a kötelező nyelvoktatást a tankötelezettség teljes tartamára, ami azt jelenti, hogy Magyarországon minden iskolába járó gyereknek legalább 6 éven keresztül legalább egy élő idegen nyelvet kötelező tanulnia. Ez a szabályozás látszólag kedvezőbb kondíciókat biztosít a nyelvtanuláshoz, mert egy évvel késlelteti ugyan az idegen nyelv tanulását, de két évvel megemeli az első idegen nyelv kötelező tanulásának felső korhatárát. Valójában a kötelező nyelvoktatás a 9–10. évfolyamon csak a szakmunkás- és szakiskolás tanulóknak – azaz a korosztály kevesebb mint harmadának, igaz, a leginkább rászorulóknak – nyújt új lehetőséget, mert a középiskolákban eddig is ez volt a gyakorlat.

Kétségtelen, hogy a 154 000 szakmunkástanulónak mindössze 7,6%-a tanult idegen nyelvet az 1995/96-os tanévben, a szakiskolákban pedig egyáltalán nem folyt nyelvoktatás. A NAT az ezen iskolatípusba járók számára is lehetővé teszi, hogy egy élő nyelvet legalább olyan fokon elsajátítsanak, hogy a hétköznapi (turisztikai, egyszerűbb munkákra nézve munkavállalói, fogyasztói) helyzetekben a nyelvet használni tudják. Ezekben a középfokú tanintézetekben jelenleg mindösszesen 200 nyelvtanár dolgozik, így a 9–10. évfolyamon az idegen nyelv oktatására fordítható minimum 183, maximum 264 kötelező tanóra ellátása közel annyi nyelvtanárt igényel majd, amennyi a korai nyelvtanulás várható visszaszorulásával esetleg feleslegessé válik az általános iskolákban.

Összességében a NAT bevezetésével az első idegen nyelv tanulásának feltételei az óraszámok tekintetében várhatóan javulnak, közelítenek az EU-átlaghoz, míg a második idegen nyelv esetében várhatóan jelentősen romlanak, mert a NAT csupán deklarálja a második idegen nyelv tanításának szükségességét, de erre lényegében órakeretet nem határoz meg. Szakértők véleménye szerint éppen a második idegen nyelv helyzete mutatja leginkább az alaptanterv és a 11–12. évfolyam tanítási tartalmait is szabályozó érettségivizsga-szabályzat diszkrepanciáját. Ez utóbbi kötelezővé teszi két idegen nyelv tanítását a középiskolákban, a NAT viszont csak közelebbről meg nem határozott feltételekhez kötötten engedélyezi, lényegében nem gátolja a második nyelv bevezetését. „Megfelelő feltételek esetén a helyi tantervekben egy második idegen nyelv tanítása is szerepelhet. Az élő idegen nyelv mellett a második idegen nyelv lehet a latin is” (Nemzeti alaptanterv, 1995).

28. táblázat
Az első idegen nyelv elsajátítására fordított órák száma, 1–10. évfolyam
  Óraszámok
Forrás: Az általános iskolák nevelési terve, 1978; NAT, 1995; Eurydice 1992.
NAT előtt 448
NAT ajánlás szerinti minimum 542
NAT ajánlás szerinti maximum 748
EU-átlag 670

Nyelvvizsgák

Az állami nyelvvizsgák rendszerének kialakulása

Az állami nyelvvizsgáztatás rendszere 1967 óta működik Magyarországon. Ekkor alapították az ELTE-hez lazán kapcsolódó Idegennyelvi Továbbképző Központot (ITK), melynek legfontosabb feladata volt és maradt máig is a nyelvvizsgáztatás megszervezése és lebonyolítása. Még ebben az évben életbe lépett a nyelvvizsgát szabályozó miniszteri rendelet, és megalakult az azóta is működő Állami Nyelvvizsga Bizottság (ÁNyB). Kezdetben évente háromszor egy hónapon át lehetett vizsgázni, az orosz és a szlovák mellett hat nyugati nyelvből két kategóriában: általános nyelvismeretből, illetve szakmai anyaggal bővített nyelvismeretből. A vizsga írásbeli és szóbeli részében egyaránt a szövegek fordítása játszott kulcsszerepet. A sikeres nyelvvizsgázók száma közel 6000 volt már az első évben is.

A nyelvvizsgát szabályozó következő rendelet 1980-ban jelent meg (módosítva 1985-ben), amely már kétszintű (közép- és felsőfok) nyelvvizsgázást tett lehetővé, kibővítette a vizsgaképes nyelvek számát, és az írásbeli vizsgán a nyelvtani teszt bevezetésével jelentős lépést tett a standardizálás felé. A munkahelyeken pedig az állami nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzéséhez kötötte a nyelvpótlékok fizetését. A nyelvvizsgázók száma csak lassan emelkedett, és még 1980-ban sem érte el a 10 000 főt. 1981-ben megalakult az ÁNyB miskolci tagozata, elsőként a hat vidéki központ közül, amelyek napjainkban már a nyelvvizsgák 40%-át bonyolítják.

Az 1990-ben kiadott állami nyelvvizsgát szabályozó rendelet alapfokon is lehetővé tette a vizsgázást, valamint a Magyarországon szinte teljesen ismeretlen nyelvekkel, a klasszikus nyelvekkel és a magyarral, mint idegen nyelvvel bővítette a vizsgázási lehetőségek sorát. A mérendő nyelvi kompetenciák körét legfőképpen a kommunikációs képességek irányába terjesztette ki.

Annak ellenére, hogy az ÁNyB közel 700 fővel, évente tíz hónapon át (a tanévhez igazodva szeptembertől június végéig) működik, alig tudja állni a vizsgázók rohamát, akiknek száma az elmúlt 15 évben megtízszereződött, és mára elérte az évi 100 000-et.

29. táblázat
A nyelvvizsgára jelentkezők számának alakulása nyelvenként,
1985, 1990 és 1995
Idegen nyelv 1985 1990 1995
Forrás: ITK szóbeli közlése.
Angol 9 454 30 858 49 208
Német 5 713 18 434 33 205
Francia 1 036 2 259 3 259
Orosz 2 972 3 215 2 777
Olasz 225 1 175 1 636
Spanyol 291 459 627
Összesen 19 691 56 400 90 712

Az ÁNyB működését az elmúlt években sok kritika érte, az azonban kétségtelen, hogy az idegen nyelv tudásának mérésére sikerült kidolgozni egy megnyugtató validitású mérőrendszert, és működtetni egy standard értékelési rendszert.

Hazánkban ma sokan megkérdőjelezik az állami nyelvvizsgáztatás létjogosultságát, azt hangoztatják, hogy az ÁNyB monopolhelyzetét kihasználva irreális követelményeket támaszt a jelentkezőkkel szemben. A valóságban azonban a monopolhelyzet már régóta megszűnt, egyre többen szereznek külföldi nyelvvizsga-bizonyítványt, amit az oktatás és a munka világában egyre inkább elfogadnak, s amelyeknek honosítását bárki kérheti az ITK-nál. Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 1991 óta foglalkozik a külföldön tanulók, ösztöndíjasként vagy munkavállalóként külföldön tartózkodók és ott nyelvvizsga-bizonyítványt szerzők vizsgájának honosításával. 1991 és 1996 között a honosítások száma közel megötszöröződött, annak ellenére, hogy erre csak az érettségit kiváltani akaró középiskolásoknak, illetve a nyelvpótlékra csak állami nyelvvizsga alapján jogosult közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek van szükségük, mert a külföldi nyelvvizsga-bizonyítványt a felsőoktatás és a versenyszféra egyaránt elfogadja, és esetenként a magyar állami nyelvvizsgánál magasabbra is értékeli.

30. táblázat
A honosított külföldi nyelvvizsgák számának alakulása, 1991 és 1996
Nyelv 1991 1996
Forrás: ITK szóbeli közlése.
Angol 217 1140
Német 247 1306
Francia 45 19
Orosz 36 0
Egyéb 35 60
Összesen 580 2525

Az állami nyelvvizsgák és a közoktatás

Állami nyelvvizsgát a 3/1980. (X. 25.) MM sz. rendelet értelmében a 14. életévüket betöltött személyek tehetnek. A közoktatásban érintett 14–19 éves korosztály tagjai a kilencvenes évek elejéig csekély számban próbálkoztak nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével. 1989-ben azonban az orosz nyelv kötelező tanításának eltörlése mellett még egy nagy horderejű miniszteri rendelet született az idegennyelv-oktatásról, miszerint az állami nyelvvizsgával rendelkezők mentesülnek az idegen nyelv további tanulása alól, és tanév végén, illetve az érettségin jeles osztályzatot kapnak. A továbbtanulni szándékozó középiskolások nyelvvizsgák iránti érdeklődését fokozta az egyetemeknek és főiskoláknak az a gyakorlata, hogy a közép- és a felsőfokú nyelvvizsgákat 2–5, sőt a kisebb presztízsű vidéki tanintézetek 5–8 ponttal beszámították a felvételi vizsga eredményébe. A munkába állók is egyre inkább érzékelték, hogy egy nyelvvizsga jelentősen növeli munkaerő-piaci esélyeiket, értéküket, ezért ők is törekedtek legalább egy középfokú bizonyítvány megszerzésére.

31. táblázat
A nyelvvizsgára jelentkezők között a középfokon tanuló, 14–19 éves diákok száma és aránya, 1995
Idegen nyelv Összes jelentkező 14–19 éves jelentkező %
Forrás: ITK szóbeli közlése; saját számítás.
* Becsült adat.
Angol 49 208 30 247 61,5
Német 33 205 22 177 66,8
Francia 3 259 2 790 85,6
Orosz 2 777 2 435 87,7
Olasz 1 636 818 50,0
Spanyol 627 329 52,5
Egyéb n. a. 1 066
Összesen 100 000* 59 862 60,0*

Az Idegennyelvi Továbbképző Központban a vizsgadokumentumok számítógépre vitele csak 1997-ben kezdődött el, így a korábbi évekről csak becslésekre hagyatkozhatunk5 , melyek szerint a kilencvenes évek elejéig a középiskolások 10, maximum 15%-át adták az összes vizsgázóknak. Az újabb statisztikák tükrében azonban nyilvánvaló, hogy mára ennek a korosztálynak a nyelvvizsga-aktivitása kiugróan a legmagasabb.

A jelentkezők és a sikeres nyelvvizsgát tevők aránya a középiskolások körében is nagyjából azonos az összes vizsgázóból sikeresen próbálkozók arányaival. A legnagyobb tömegeket mozgató középfokú nyelvvizsgán 40-46%-os, az alap- és a felsőfokún viszont valamivel magasabb a sikeres vizsgázók aránya.

32. táblázat
Alap-, közép- és felsőfokú állami nyelvvizsgára jelentkező és sikeresen vizsgázó 14–19 éves diákok száma nemenként, 1995
  Alapfok Középfok Felsőfok
Jelentkező Sikeres Jelentkező Sikeres Jelentkező Sikeres
Forrás: ITK szóbeli közlése.
Fiú 2 776 1 576 16 142 7 486 1 370 816
Lány 4 580 2 613 32 520 13 072 2 574 1 278
Összesen 7 356 4 189 48 662 20 558 3 944 2 094

Figyelmet érdemel, hogy míg a felnőtt népességben (nyilván a férfiak átlagosan magasabb iskolai végzettsége miatt is) alacsonyabb a nyelvvizsgával rendelkező nők aránya (Terestyéni, 1995), addig a középiskolás korcsoportban a lányok jelentkezési aktivitása duplája a fiúkénak. S bár a vizsgára jelentkező lányoknak csak 43%-a, a fiúknak viszont 48%-a veszi sikerrel az akadályt, évente átlagosan 80%-kal több középiskolás korú lány szerez nyelvvizsga-bizonyítványt, mint fiú. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, néhány éven belül a felnőtt népességben is kiegyenlítettebbé válik a nemek aránya a nyelvvizsgák tekintetében.

33. táblázat
Az alap-, közép- és felsőfokon sikeresen nyelvvizsgázó 14–19 éves tanulók száma és megoszlása nyelvenként, 1995
Nyelv Alapfok Középfok Felsőfok Összesen
% % % %
Forrás: ITK közlése; saját számítások.
Angol 1 846 44,1 10 007 48,7 902 43,1 12 755 47,5
Német 2 063 49,2 7 867 38,3 865 41,3 10 795 40,2
Francia 115 2,7 894 4,3 109 5,2 1 118 4,2
Orosz 103 2,5 773 3,8 77 3,7 953 3,6
Olasz 26 0,6 179 0,9 27 1,3 232 0,9
Spanyol 10 0,2 154 0,7 25 1,2 189 0,7
Egyéb 26 0,6 684 3,3 89 4,3 799 3,0
Összesen 4 189 100 20 558 100 2 094 100 26 841 100

Akár a jelentkezők, akár a sikeresen vizsgázók nyelvenkénti megoszlását vizsgáljuk, egyértelműen kiderül az angol nyelv prioritása.

A közel 27 000 sikeres vizsga azt jelenti, hogy az 1994/95-ös tanévben középiskolába járó 337 317 diák 7,96%-a szerzett nyelvvizsga-bizonyítványt, többségük (76,6%-uk) középfokút.

A nyelvvizsgarendszer fejlesztése

Az Európai Nyelvvizsgáztatók Szövetsége az Európai Unió megbízásából és finanszírozásával már egy teljesen újszerű, ún. negyedik generációs tesztrendszer kialakításán munkálkodik. A DIALANG projekt célja az idegen nyelvi vizsgáztatás egyszerűsítése, európai szintű egyenértékűségének megteremtése. Mind a tizenöt uniós ország nyelvével, párhuzamosan folynak munkálatok diagnosztika és szintfelmérés céljára egyaránt alkalmas, számítógépes hálózatokon továbbított tesztbattériák kialakítására. Néhány éven belül a negyedik generációs tesztelés lehetővé teszi, hogy bárki, bármikor pontos képet nyerjen nyelvtudása erős vagy gyenge pontjairól vagy friss nyelvvizsga-bizonyítványt kapjon, ha a számítógép által adott feladatsorok megoldásában egy adott ponthatárt elér vagy meghalad (West, 1997).

Az Európai Nyelvészeti Tanács 1997-es határozata értelmében továbbra is törekedni kell a komplex, több nyelvi kompetenciát magába foglaló értékelésre, mert a tapasztalatok szerint a vizsgák visszahatnak a nyelvtanítás folyamatára. Az újítások között fontolgatják a szaknyelvi vizsgák csökkentését, esetleges eltörlését, mert igen költséges egy-egy szűk szakterület vizsgaanyagát kidolgozni, ugyanakkor szükségtelen is, mert a tapasztalatok szerint a szakmai nyelvvizsga eredményei erősen korrelálnak az általános nyelvismereti vizsga pontszámaival.

Az állami nyelvvizsga korszerűsítése a fentiektől függetlenül is jelentős állomásához érkezett 1997-ben Magyarországon. Elkészült az a törvénytervezet, amely akkreditációs eljáráshoz köti a nyelvvizsgáztatás jogosítványának megadását, ami egyfelől azt jelenti, hogy az ITK-nak is vállalni kell a megmérettetést, másfelől pedig azt, hogy a sikeres akkreditációs folyamat után más magyar nyelviskolák vagy Magyarországon működő külföldi nyelviskolák is „állami” nyelvvizsgáztatási jogot kapnak.

Ennél is nagyobb horderejűnek tekinthető a nyelvvizsga és az érettségi egyenértékűségének teljes megteremtése. Ez ideig a középfokú „C” típusú nyelvvizsgát (szóbeli és írásbeli együtt) elfogadták jeles érettségi vizsgaeredménynek, az új kétszintű érettségi pedig megteremti a lehetőségét az ellenkező irányú átválthatóságnak. A 100/1997. (VI. 13.) sz. Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról a 45. paragrafusban a következőképpen rendelkezik:

„A vizsgázó érettségi bizonyítványa, ha a vizsgázó emelt szintű, államilag elismert nyelvvizsgaként megszervezett idegen nyelv érettségi vizsgán

a) 86–100 pontot, jeles (1) osztályzatot szerzett a szóbeli vizsgarészen, középfokú „A” típusú, az írásbeli vizsgarészen, középfokú „B” típusú;

b) 71–85 pontot, jó (1) osztályzatot szerzett a szóbeli vizsgarészen, alapfokú „A” típusú, az írásbeli vizsgarészen, alapfokú „B” típusú;

államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.”6

Várható problémák

Mint már említettük, a nyelvvizsgák részben tükrözik, részben természetesen befolyásolják is a nyelvtanulást. Az állami nyelvvizsgákon szerzett pontszámarányok azt mutatják, hogy a középiskolai korosztály nyelvtanítása örvendetes módon elmozdult az élőbeszéd, a mindennapi kommunikáció irányába, ami az Európai Unió idegennyelv-tanítási irányelvei között is prioritást élvez. Ugyanakkor a középfokú tanintézetek közül, elsősorban a gimnáziumok egy részében gyakorlattá vált, hogy a nyelvtanítás a haladó szintű tanulók csoportjában nyelvvizsga-előkészítő tanfolyammá alakul. Ezt a folyamatot erősíti, hogy egy-egy középiskola rangját a továbbtanuló (sikeresen felvételiző) diákok százalékos aránya mellett, egyre inkább a nyelvvizsgát tett tanulók arányával is mérik, és évről-évre nyilvánosságra hozzák a gimnáziumok és az ún. vegyes iskolák nyelvvizsgák szerinti országos rangsorát (lásd Melléklet 1. és 2. táblázat).

Kétségek az új érettségivizsga-szabályzattal kapcsolatban is jelentkeznek. Az érettségi emelt szintjén megszerezhető írásbeli („B” típusú) és szóbeli („A” típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány közül különösen az utóbbi színvonalát féltik a szakértők, mivel könnyen belátható, hogy a szinte egy időben zajló több mint ezer szóbeli érettségi vizsgához nem áll rendelkezésre kellő számú és felkészültségű kérdező tanár és egyetemi végzettségű idegennyelv-szakos vizsgabizottsági elnök.

Összefoglalás

A sok kisebb-nagyobb probléma és vitatott kérdés ellenére a közoktatási rendszer minden szintjén óriási mennyiségi és minőségi javulás történt az idegennyelv-oktatásban. A kötelező orosztanítás eltörlésekor vert helyzetben lévő – gyakran egyetlen nyugatinyelv-szakos tanár nélkül működő – (főleg általános) iskolák állták a szülők rohamát, kezdetben középfokú nyelvvizsgával rendelkező, nem pedagógus végzettségűek bevonásával, később nyelviskolai tanárok mellékállású foglalkoztatásával – nyomott anyagi helyzetben is – sorra indították az angol, német, francia stb. nyelv oktatását, előbb csak alapóraszámban, később fakultációs, tagozatos formában is. Ebben a folyamatban többnyire partnerei voltak a közoktatási intézményeknek az iskolafenntartás jogát megkapó helyi önkormányzatok, melyek direkt módon és azonnali hatállyal szembesültek az iskolahasználói igények változásával.

A központi oktatásirányítás minimális szerepet játszott ebben a nagy hatású modernizációs folyamatban, mert a nyugati nyelvekre történő átállásra sem komolyabb költségvetési támogatást, sem jelentősebb külföldi pénzeket nem sikerült megszereznie. Az egyetlen minisztériumi irányítással szerveződő akció, az orosztanárok átképzése felemás eredményekkel zárult; ugyanakkor a mai napig nem született központi (kormányzati/minisztériumi) állásfoglalás az idegennyelv-tanítás, -tanulás jelentőségéről, céljairól, prioritásairól, általános fejlesztési elveiről. Nincs válasz olyan fontos kérdésekre, mint hogy hány nyelvet is tanuljanak a magyar diákok, kapjanak-e bizonyos nyelvek prioritást, milyen iskolafokig (életkorig, vizsgaszint eléréséig) legyen ingyenes a nyelvoktatás stb. Azt is gondolhatnánk, hogy mindez az oktatásirányítás részéről tudatosan vállalt be nem avatkozás, de az oktatás tartalmát szabályozó dokumentumokból inkább egyfajta bizonytalanság érződik.

A NAT a nyelvoktatás jelenlegi magyarországi fejlettségi szintjéről inkább visszalépést jelent, a nyelvoktatás kezdetének 1-4 éves felemelésével és a minimálisan kötelező idegen nyelvi órák számának csökkentésével. A 9–10. osztályban is kötelezővé tett nyelvoktatás – amely jelentős lépés az esélyegyenlőtlenségek csökkentése irányába – a diákok jóval kisebb százalékát (szakiskolásokat, szakmunkásképzősöket) kapcsolja be plusz két évre a nyelvtanításba, mint amennyitől megvonja a korai nyelvtanulás lehetőségét a Nemzeti alaptanterv. Ráadásul azzal, hogy az alapműveltségi vizsgán nem kötelező tárgy az idegen nyelv, semmi sem garantálja ennek a plusz 2 évnek a hasznosulását, mi több, az alapműveltségi vizsga jelenlegi formájának elfogadásával akaratlanul is azt demonstrálják az oktatásirányítók, hogy az idegen nyelv ismeretét még mindig nem tekintik Magyarországon az általános műveltség elidegeníthetetlen részének.

A NAT valójában nem biztosít óraszámkeretet a második idegen nyelvnek, az érettségivizsga-szabályzat pedig ellentmondásosan rendelkezik. A 11–12. évfolyamon minden tanuló számára kötelezővé teszi, hogy felkészüljön és számot adjon tudásáról a második idegen nyelvből, de néhány bekezdéssel alább mentességet ad a szakközépiskolai tanulóknak, azaz konzerválja a jelenlegi helyzetet, mely szerint a nyelvismeret a humán műveltség része, ezért oktatása gimnáziumba való.

Az idegennyelv-oktatás szerkezetének átalakulása, a színvonal emelkedése, az állami nyelvvizsgák számának növekedésében kimutatható javuló eredményessége a decentralizált oktatásirányítás és az autonóm iskolák sikertörténete, mert mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi szintet központi akciókkal csak lényegesen hosszabb idő alatt és lényegesen nagyobb anyagi ráfordítással lehetett volna elérni. Az oktatásirányítás halaszthatatlan feladata azonban, hogy az idegennyelv-tanítás továbbfejlődéséhez szükséges keretszabályokat megalkossa, és a leghátrányosabb helyzetű falusi-tanyai iskoláknak segítséget nyújtson (például pályázati formában) a nyelvoktatás tárgyi és személyi feltételeinek megteremtéséhez.

Ugyancsak átgondolást igényel a magasabb szintű nyelvtanulás intézményrendszerének kialakulatlansága, mert a félfelsőfokú és felsőfokú nyelvtanulás egyéb formáinak hiányában a tanárképzésre terhelődik a kommunikációképes nyelvtudást igénylő pénzügyi, kereskedelmi és egyéb szakmák szakemberszükségletének kielégítése. Bár számos iskolában gyakorlat, hogy a nyugatinyelv-szakos tanárokat nem közalkalmazotti bértábla szerint, hanem – akár munkaviszonyba állóként, akár vállalkozóként foglalkoztatják – kiemelten javadalmazzák (nem kis feszültséget keltve ezáltal a tantestületekben), a versenyszféra elszívó hatását a közoktatási intézmények így sem tudják ellensúlyozni. Amennyiben a tanári fizetések a következő években igazán jelentős mértékben nem emelkednek, az évi 3–4 ezer nyugatinyelv-szakos tanárjelölt kibocsátása mellett is fennmaradhat a nyelvtanárhiány.

Irodalom

A Kétnyelvű Iskoláért Egyesület tájékoztatója a középiskolai továbbtanulás lehetőségeiről (1996): Budapest.

Bognár Anikó (1997): Az idegen nyelv oktatásának helye/szerepe az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Kézirat, Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központ.

Fazekas Márta (1995): Közvélemény-kutatás az orosztanár átképzésről. Kézirat, Művelődési és Közoktatási Minisztérium.

Felsőoktatási felvételi tájékoztatók a vonatkozó évekre.

Girán János–Kardos Lajos (1997): A cigány gyerekek iskolai sikertelenségének háttere. Iskolakultúra, 10. sz. melléklete.

Imre Anna (1995a): A nyelvtudás társadalmi háttere. Iskolakultúra, 1-2. sz.

Imre Anna (1995b): Tendenciák az elmúlt évek nyelvoktatásában. Iskolakultúra, 15-16-17. sz.

Imre Anna (1998): Szakok Ĺ pedagógusok. In: Nagy Mária (szerk.): Tanári pálya és életkörülmények 1996/97. Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központ Okker Kiadó

Imre Anna–Györgyi Zoltán (1997): Az idegennyelv-oktatás helyzete a XII. kerületben. Kézirat.

Köznevelés 1997. 15. sz.

KSH (1997): Oktatásstatisztikai adatok 1996/97. tanév. Előzetes adatok.

Nemzeti alaptanterv (1995): Művelődési és Közoktatási Minisztérium.

Neuwirth Gábor (1997a): Felsőoktatási felvételek és a gimnáziumok 19921996. Kézirat.

Neuwirth Gábor (1997b): Kutatási jelentés. Kézirat, Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda.

Surányi Bálint (1997): Kicsoda a pedagógus és miért jelenthet ez problémát? Iskolakultúra 2-3. sz.

Terestyéni Tamás (1995): Helyzetkép az idegennyelv-tudásról. Jelkép, 2. sz.

Terestyéni Tamás (1997): Helyzetkép a magyarországi idegennyelv-tudásról. Európai tükör, 3. sz.

The teaching of modern foreign languages in primary and secondary education in the European Community (1992): Eurydice, Brussels.

Vámos Ágnes (1998): Magyarország tannyelvi atlasza. Keraban Kiadó, Budapest.

West, Richard (1997): Lehetőségek és csapdák az angolnyelv-vizsgáztatásban Ĺ előadás (Elhangzott az ITK 30 éves fennállása alkalmából rendezett konferencián Budapesten 1997. május 30-án.)

Melléklet

1. táblázat
A felsőfokú oktatási intézményekbe gimnáziumból jelentkező 100 tanulóra jutó nyelvvizsgák száma, az 1992–1996 évek átlaga
  A középiskola neve Székhelye Átlag
Forrás: Köznevelés 1997. 15. szám.
1. Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium (ELTE) Budapest 113,9
2. Magyar-angol Tanítási Nyelvű Gimnázium Balatonalmádi 109,5
3. Piarista Gimnázium Budapest 103,7
4. Toldy Ferenc Gimnázium Budapest 100,2
5. Trefort Á. Gyakorló Gimnázium (ELTE) Budapest 91,50
6. Österreichische Schule Osztrák Iskola Budapest 91,27
7. Fazekas M. Fővárosi Gyakorló Gimnázium Budapest 89,48
8. Nagy Lajos Gimnázium Szombathely 88,84
9. Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest 87,96
10. Károlyi Mihály Gimnázium Budapest 86,06
11. Lóczy Lajos Gimnázium Balatonfüred 86,02
12. Alternatív Közgazdasági Gimnázium Budapest 85,93
13. Berzsenyi Dániel Gimnázium Budapest 85,62
14. Révai Miklós Gimnázium Győr 85,18
15. Apáczai Csere J. Gyakorló Gimnázium (ELTE) Budapest 83,70
16. Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium (KLTE) Debrecen 83,08
17. Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium (JATE) Szeged 80,96
18. Vörösmarty Mihály Gimnázium Szentgotthárd 80,76
19. Városmajori Gimnázium Budapest 80,04
20. Körösi Csoma Sándor Gimnázium Budapest 80,02
21. Varga Katalin Gimnázium Szolnok 78,34
22. Karinthy Frigyes Gimnázium Budapest 76,48
23. Budapesti Baár-Madas Református Gimnázium Budapest 75,78
24. Zrínyi Ilona Gimnázium Nyíregyháza 74,10
25. Lovassy László Gimnázium Veszprém 73,64
26. Patróna Hungariae Gimnázium Budapest 73,44
27. Veres Péter Gimnázium Budapest 73,22
28. Budapesti Evangélikus Gimnázium Budapest 72,96
29. Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr 72,36
30. Árpád Gimnázium Budapest 72,24
31. Avasi Gimnázium Miskolc 72,20
32. Eötvös József Gimnázium Budapest 72,18
33. Petőfi Sándor Gimnázium Mezőberény 71,94
34. Teleki Blanka Gimnázium Székesfehérvár 71,68
35. Széchenyi István Gimnázium Sopron 70,26
36. Deák Ferenc Gimnázium Szeged 68,30
37. Tóth Árpád Gimnázium Debrecen 68,06
38. József Attila Gimnázium Budapest 67,30
39. Leövey Klára Gimnázium Pécs 67,02
40. Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár 66,46

 

2. táblázat
A felsőfokú oktatási intézményekbe szakközépiskolákból jelentkező 100 tanulóra jutó nyelvvizsgák száma, az 1992–1996 évek átlaga
  A középiskola neve Székhelye Átlag
Forrás: Köznevelés 1997. 18. szám.s
1. Orlay Fürst K. Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola Szombathely 61,58
2. Hunfalvy J. Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Budapest 58,12
3. Erdészeti, Vízépítési és Vízgazdálkodási Szakközépiskola Barcs 42,94
4. Károlyi Mihály Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola Budapest 42,56
5. Bányai Júlia Kereskedelmi Szakközépiskola Baja 37,64
6. Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola Budapest 37,46
7. Vendéglátó-ipari Szakközépiskola Sopron 35,94
8. Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola Budapest 35,02
9. Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola Békéscsaba 34,02
10. Kereskedelmi Szakközépiskola Győr 33,48
11. Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola Budapest 33,33
12. Körösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola Szeged 33,12
13. Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola Siófok 28,33
14. Jedlik Ányos Ipari Szakközépiskola Győr 27,36
15. Egri Közgazdasági Szakközépiskola Eger 27,12
16. Rudas László Szakközépiskola Dunaújváros 26,76
17. Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola Baja 25,80
18. Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Budapest 25,70
19. II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola Budapest 24,56
20. Gundel K. Idegenforgalmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola Budapest 24,00
21. Cserháti S. Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola Nagykanizsa 23,40
22. Gép- és Műszeripari Szakközépiskola Eger 23,32
23. Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola Dunaújváros 23,22
24. Energetikai Szakképzési Intézet Paks 23,16
25. Madách Imre Szakközépiskola Gödöllő 22,00
26. Baross Gábor Közgazdasági Szakközépiskola Győr 21,62
27. I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Székesfehérvár 21,53
28. Pécsi Kereskedelmi Idegenforgalmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola Pécs 21,23
29. Fodor J. Élelmiszeripari Szakközépiskola Szeged 20,88
30. Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola Szolnok 20,72
31. Közgazdasági Szakközépiskola Budapest 20,52
32. Szombathelyi Közgazdasági Szakközépiskola Szombathely 20,40
33. Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola Debrecen 20,37
34. Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola Székesfehérvár 20,34
35. Bolyai János Közgazdasági Szakközépiskola Mosonmagyaróvár 20,10
36. Bánki Donát Ipari Szakközépiskola Ajka 19,33
37. Garbai Sándor Ipari Szakközépiskola Kiskunhalas 19,23
38. Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola Sopron 18,85
39. Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola Mohács 17,85
40. Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola Komárom 17,85

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.