2014. április 19., szombat , Emma

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1999 október

Zsidó iskolák a 21. század küszöbén

2009. június 17.

Zsigmond Anna

Zsidó iskolák a 21. század küszöbén

"...saját szemeddel láthatod tanítóidat..."
(Ézsaiás 30, 20. rész )

A tanulmány végigtekint a nagy múltú magyarországi zsidó iskolázás történetén, azon a folyamaton, amely II. József óta mindig az európai normákat követte, s amely egyszerre kívánta erősíteni a sajátos zsidó identitást és a magyar nemzethez tartozás érzését. A szerző a tanulmány második részében a zsidó iskolázás jelenét, az 1989 után újra fellendülőben lévő oktatás eredményeit elemzi. Úgy látja, hogy a ma működő, rövid múltra visszatekintő intézmények egyelőre keresik arculatukat, nevelési filozófiájukat, s jelentős erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a zsidó iskolázás múltjában született jelentős értékek újraéledjenek és továbbfejlődjenek.

1999. január 31-én avatták fel az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium aulájában az izraelita hitközség Fiú- és Leánygimnáziuma 80 éves múltjára emlékeztető táblát. Elhelyezték azt az emléktáblát, amelyet a Dr. Tauber László Alapítvány az iskola emlékére állított. Az emléktábla szövege a következő:

"Ebben az épületben működött a pesti hitközség Fiú- és Leánygimnáziuma.
Igazgatóinak, tanárainak és növendékeinek emlékére
Tauber Alapítvány"

"Ez az aula őrizze meg ennek a nagy múltú Intézetnek az emlékét.
Radnóti Miklós Gyakorlóiskola"
1999

A volt tanítványok a Radnóti Miklós Gimnáziumot szeretnék Kéver Óvosz-nak tekinteni, azaz a Zsidó Gimnázium hajdani és jelenlegi növendékei emlékhelyének, amely majdan az alma mater örök emlékét szolgálja.

*

Az előzményekhez tartozik, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megállapodást írt alá a magyar kormánnyal. E megállapodás rendezi a hitközségek visszaigényelt vagyonának sorsát, amennyiben azok lemondanak ingatlanjaik visszaigényléséről oly módon, hogy ... az ingatlanvagyon fejében a kormány örök időkig járadékot fizet.

"A Kormány ... elfogadja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének az 1991. évi XXXII. törvény 2. § (5) bekezdése alapján a nem természetben visszaigényelt ingatlanokra vonatkozó 13 511 000 000 Ft pénzbeli igényét, s egyben hozzájárul ahhoz, hogy annak kifizetése az 1997. évi CXXIV. törvényben foglalt módon járadék formájában történjék..." [2234/1998. (X. 30.) Korm. határozat]

Megoszlanak a vélemények arról, vajon a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége helyesen döntött-e. Ezt a végleges döntést, az épületről való lemondást nem fogadták egyértelmű érzelmekkel a volt Zsidó Gimnázium tanítványai itthon és a világ többi részén sem. Így például Izraelből, Kanadából és az Egyesült Államokból is érkezett több olyan levél, amely csalódottságot, megbántottságot, sőt esetenként haragot is tükrözött. A jelen tanulmány nem kíván állást foglalni ez ügyben, csupán ismerteti a zsidó oktatás-nevelés múltbeli és jelenlegi helyzetét és mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a zsidó identitástudat vallási és/vagy a zsidó tradíciók ápolását biztosító új intézményei tehetnek és tesznek lehetővé a 21. század küszöbén.

Az iskolaválasztás motívumai

Zsidók és nem zsidók sokat beszélnek, vitatkoznak a mai magyar zsidóságról, mindezzel együtt azonban nem sokat tudunk iskolázottságukról, foglalkozási és életmódkultúrájukról. Leginkább a zsidó hagyományok és a valláshoz való viszonyuk terén hiányos a tudásunk. Hihetetlen tény, hogy ismeretlenek a zsidó lakosság népességmozgás-mutatói. Mindezek fényében igen bonyolult kérdés az, valójában kik azok, akik vállalják zsidóságukat. Vajon vallási szempontok, a zsidó identitás, a hagyományok vagy társadalmi-szociális tényezők, esetleg beilleszkedési zavarok szerepelnek motivációként akkor, amikor a diákok a jelenlegi zsidó tanintézeteket választják.

Az iskolázás vizsgálatának szempontjából meghatározó tényezők a zsidó népesség demográfiai jellegzetességei, struktúrája és helye a magyar társadalom szerkezetében. Továbbá lényeges a valláshoz vagy csak a tradíciók ápolásához való viszony. Vajon a tradíciók megmaradtak vagy pedig újraéledtek a családban, ki tudja, a sok ok közül melyik az, amely döntő tényező az iskolaválasztásban. Szempont-e a választásban annak felismerése, mennyire asszimilált a család, mennyire kötődik Izrael államhoz, annak történelméhez, a cionizmushoz, a Hasomer Hacair mozgalomhoz, amely talán nagyszülői ágon még emlékként él a családban, vagy a valláshoz, amelyet évekig nem gyakorolt és most szükségét érzi ennek. Vagy egyszerűen a gyökerek keresése az ok. Fontos szerepe van még a létező antiszemitizmus változó hullámainak, a politikai hovatartozásnak és az ezzel kapcsolatos ellentmondásoknak is. Mindezek mellett elkerülhetetlen a történelem ismeretének biztonsága, az, hogy mit jelent egyáltalán zsidó iskolába járni, továbbá mit jelent az ortodox vagy a világi oktatás-nevelést nyújtó iskola választása a jövőorientáltság szempontjából, mit jelent a továbbtanulásban, az esélyegyenlőség kérdésében és az egyén életmódjának meghatározásában.

Először is tisztázni kell maguknak a tanintézeteknek a szerepét, ahogy erre Karády Viktor is utal: "a zsidóságban mindenfajta rituális tekintély a tudásra alapozott"1, továbbá a "zsidóság történelmi panteonjában elsősorban nem hadvezérek, hódítók, uralkodók voltak, hanem próféták, gondolkodók, orvosok, s a modern időkben ezekhez ismét tudósok, írók, művészek - tehát szellemi alkotók - csatlakoztak. A társadalmi tekintély és a tudás - lett légyen ez pusztán rituális tudás - összefonódásából máris kibontakozik a szellemi kompetencia mintegy öngerjesztő mechanizmusa a hagyományos zsidóságban. Az iskola szerepe nőtt meg legerősebben a modernizáció során, funkciói pedig jelentősen kiszélesedtek. Az iskolák felé történő elmozdulás egyben azt is jelenti, hogy megindult egyfajta mobilitás a társadalmon belül. A társadalom különböző osztályai akarva akaratlanul egymáshoz közeledtek az iskola funkcióinak segítségével."2

Zsidó iskolák régen

A zsidó gyermekek nevelésére, oktatására a zsidó családokat ősidők óta vallási előírások kötelezték. Magyarországon a 12. századtól gazdagabb családok rabbikat (tanítókat) fogadtak gyerekeik mellé házitanítónak. Először a 13. századi törvények tesznek említést zsidó iskolákról (scholae Judaeorum). Az ún. hédereket már 3-5 éves kortól látogatták a fiúgyermekek, hogy azokban - a Szentírásból megszerezhető, a vallási életben szükséges elemi ismeretek elsajátítása céljából - imádságokat tanuljanak, és írni-olvasni is megtanuljanak. Idősebb korukban a jesivákban kifejezetten a Talmud tanulmányozásával foglalkoztak.

A világi jellegű elemeket is magában foglaló iskolázás II. József korában kezdődött. A császár támogatta a zsidók polgárosodását, a zsidó iskolák felállítását, és törekvései egybeestek a felvilágosodáshoz tartozó zsidó vallási irányzattal, amely célul tűzte ki, hogy a zsidók életmódja, kultúrája, nyelvhasználata alkalmazkodjék a nem zsidó lakosságéhoz, társadalmilag polgárosodjanak, nyerjék el az egyenjogúságot. Mindennek a szolgálatában állott a világi iskolázás megindítása is.

Az 1800-as évek első felében még többségében kereskedelemmel és iparral foglalkozó zsidó népesség a század végén egyre inkább az értelmiségi pályák felé fordult. Ennek megfelelően a tehetősebb családok gimnáziumba adták gyermekeiket, hogy egyetemi továbbtanulásuk biztosítva legyen. Így például Pápán elsősorban a Református Kollégium fogadta be az izraelita tanulókat, akik ebben a közegben jól is érezték magukat. Ebben a református kollégiumban az iskola vezetői szigorúan betartották a V.K.M. 1899. évi 39.963. sz. leiratát, amely szerint értesítőikben a héber vagy Mózes vallású kifejezés helyett kizárólag az izraelita elnevezést használhatják. Ez összhangban van a zsidó vallás egyenjogúsításával, recepciójával, amelyet Magyarország az 1895. XLII. törvénycikk biztosított.3 A polgári iskolákba a szegényebb zsidó családok adták be gyermekeiket.

A zsidó középiskola alapításának gondolata a 19. század második felében vetődött fel. Elsőként az 1860-ban újjáalakult Izraelita Magyar Egylet iskolai bizottsága az 1862. évi országos tanügyi értekezleten tett javaslatot magyar zsidó középiskola felállítására. Az 1868. évi zsidó kongresszus asszimilációt valló hívei helytelenítették a tervet, éppúgy, mint a Pesti Izraelita Hitközség néhány tisztségviselője. Attól tartottak, hogy az szegregációhoz vezet, és akadályozza az egyre erősödő asszimilációt. Ezzel egyidejűleg a hazai zsidó tudósok, tanárok közül sokan támogatták a javaslatot, mivel az 1880-as években fellángoltak az antiszemitizmus hullámai.

Ezt példázza Istóczy Győző beszéde a parlamentben. Istóczy családja a címerlevelét 1575-ben kapta I. Miksa császártól, és Deák híveként lett képviselő. Az ő nevéhez fűződik az első magyar antiszemita párt megszervezése. A parlamentben 1875-ben tűnt fel uszító beszédeivel. 1880. január 28-án tartott beszédében hangsúlyozza, hogy "... felesleges lenne ezúttal a zsidókérdés felett bővebben fejtegetésekbe ereszkednem ... és ha nálunk mind ez ideig nem jött is még folyamatba e kérdés, megindult az Európa más államaiban, nevezetesen Németországban, ahol a zsidóellenes mozgalom napról napra nagyobb méreteket ölt. Itt az ideje tehát, hogy végre valahára nálunk is meginduljon." Ennek a beszédnek egyenes folytatása az, ami a tiszaeszlári vérvádban hangzott el: "...itt egy olyan titokzatos felekezeti gyilkosság, egy vallási emberáldozat esete forog fent, amelynek kiderítése az egész zsidóság sorsára nézve évszázadokra döntő befolyással fog bírni, s e bűnper egy világraszóló cause célebre-ré fog válni."4

Ezek a riasztó események sürgették az iskolai elképzelések megvalósítását. Azok a politikusok és nevelők, akik emellett kiálltak, úgy vélték, hogy a zsidó vallás és a magyar műveltség nem összeegyeztethetetlen. Ugyanezt támogatta a magyar nevelésügy nagy alakja, Kármán Mór is. Hangoztatta, hogy "felekezetünk is a többi felekezettel versenyezve, középiskolák állításával szolgálatába álljon nemzeti közművelődésünknek".5 Amikor ezt Kármán Mór felvetette, a fővárosban csak egy állami gimnázium volt, a többi felekezeti. Sokan továbbra is ellenezték a felekezeti iskola felállítását, nem alakult ki egységes álláspont a szükséges anyagi feltételek megteremtéséről sem. Egyesek a társadalmi utat választották volna, még a hitközség is elzárkózott az elől, hogy saját ügyeként kezelje a létesítést. Felkai László munkájában kiemeli Kármán Mór szerepét, aki szerinte a "hazai nevelésügy kiemelkedő, zsidó vallású alakja (1843-1915), továbbá olyan kiváló egyéniség, aki ... egy olyan mintaintézet felállítását javasolta, amely zsidó felekezeti jelleggel bírván egy jól szervezett nép- és középiskolából állana, és melyben a világi tantárgyak a vallástanokkal kellő összhangzásban tanítatván, egyszersmind leendő vallástanítók gyakorlatilag is előkészülhessenek a jövő pályájokra".6

1892-ben a zsidó felekezet emancipációjának 25. évfordulója alkalmával egy vagyonos zsidó mecénás, lovag kövesgyűri Freystadter Antal (1825-1892) egymillió forintos alapítványt hozott létre egy felekezeti gimnázium megteremtésére, a pénz tízéves kamatait pedig a fenntartásra fordíttatta. A pénzt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kezelte, s a szerződés kimondta, hogy az alapítvány rendeltetése elsősorban izraelita vallású tanulók befogadását szolgáló gimnázium létesítése Budapesten. Amint az alapítvány kamatai felszabadultak, tervezgetések indultak meg, hogyan is lehetne a vallásos nevelést és a modern világnézetet összhangba hozni (l. Munkácsi Bernát, Goldziher Ignác, Bánóczi József tantervi elképzeléseit) Magyarországon.

Kicsit részletesebben érdemes itt megemlékezni Munkácsi Bernátról. 1890-ben hívták meg Goldziher Ignác ajánlására a pesti izraelita hitközség tanfelügyelőjének, ahol nagy munka várt rá. Ekkor harmincéves volt. Mikor hivatalát átvette - emlékezik vissza dr. Fuchs D. Rafael7 -, a fővárosban még egységes célkitűzés, egységes tanterv és vallástani tankönyvek nélkül folyt a vallásoktatás. Munkácsi mindezeken a hiányokon segített, megszervezte a hitoktatást, gondoskodott az egységesen átgondolt valláserkölcsös és zsidó tudást biztosító tanterv megalkotásáról, és biztosította ennek gyakorlati alkalmazását az egységesen szerkesztett vallástani tankönyvek kiadásával. Arról is gondoskodott, hogy képzett, kiváló erők álljanak a hitközségi vallásoktatás szolgálatában. Munkácsi hangoztatta: "történeti tapasztalat, hogy a zsidóság életereje ott gyarapszik, hol a héber tudás gyarapszik, ellenben hol a héber tudás kivész, ott csakhamar utána vész a zsidóság is".8

Sokan kerestek és keresnek arra választ, hogy miért hoztak létre zsidó középiskolát Magyarországon? Erre talán részben magyarázatot adnak a már említett emancipációs törekvések, valamint az antiszemitizmus és a fehér terror 1919-1920-ban. Ahogy Kornis Gyula, a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének egyik vezetője, későbbi közoktatásügyi államtitkár kijelentette 1921-ben: az új oktatáspolitika egyik legfontosabb feladata a "nemzet intelligenciájának visszamagyarosítása, mondhatnók eljudaizálódásával szemben hungarizálása. Átmenetileg kb. 10%-kal csökkent a elsőéves zsidó származású tanulók száma ezt követően az oktatási intézményekben."9

Ahogy a 19. században a frissen emancipált zsidóság (1867) használta ki elsősorban és egyre növekvő arányban az iskolahálózat fejlődését, az elit iskolák hagyományos közönsége inkább a felsőbb népiskolai képzés felé fordult. A század végén kevesebb keresztény tanuló járt középiskolába, s az egyetemi hallgatók száma is alig emelkedett. Ezzel szemben megháromszorozódott a zsidó diákság felvétele az egyetemekre a felekezeti lélekszámhoz viszonyítva. Ez a tendencia, azaz az elit iskolák felé való elmozdulás és a továbbtanulás a későbbiekben is jellemző volt a zsidó gimnáziumi oktatás és nevelés céljai közt. Mindez a már említett asszimilációs törekvések között történt.

1877-ben megnyílt a Rabbiképző Budapesten. Addig a képzés abban állt, hogy bármely község rabbija fiatal embereket gyűjtött maga körül, akiket a Talmud megértésére oktatott. Fordulat az 1850-es években állt be, amikor külföldön rabbiképző intézeteket létesítettek, amelyek megkövetelték növendékeiktől a megfelelő gimnáziumi és egyetemi tanulmányokat. Néhányan Magyarországról is odamentek, akiknek ezt vagyoni helyzete, valamint előképzése megengedte. A szegényebbek csak egyes rabbik magániskoláiba szorultak. Az 1877-es ünnepélyes megnyitáson jelen volt Trefort Ágoston is és többen a főrendek közül. Az Országos Rabbiképző Intézet az 1877-es alapszabályzat szerint a közoktatási minisztérium felügyelete alatt állt, és az irányítást a közoktatási miniszter gyakorolta. Az alsó tanfolyamon tantárgyaik között szerepelt a héber, arámi, magyar, latin, görög, német nyelvek, valamint a Talmud, a történelem, magyar, fizika, matematika, természetrajz és bölcsészeti élőtan. A felső tanfolyamon a szentírás, Talmud, szertartástan, midrás, zsidók története, vallásbölcsészet és etika, héber és arámi nyelv, hitszónoktan. Minden rendű növendéket csak felvételi vizsga alapján vettek fel. Az évzáró vizsgákat nyilvánosan tartották, sok esetben Trefort Ágoston is részt vett ezeken.

A zsidó iskolákban a vallásos nevelés és a zsidó hagyományok megbecsülése mellett magyar hazafinak is nevelték a fiatalokat. Hatott a "nyelvében él a nemzet" elve, az asszimiláns magatartás visszhangra talált elsősorban a neológ zsidóságban, másodsorban a nyugaton, a magyar nyelvhatárokon belül élő zsidó ortodoxiában, ahol a magyarosodás fokozatosan kollektív programmá vált, különösen az 1868-as Eötvös József által összehívott zsidó kongresszus után. A kongresszuson az asszimilációt valló zsidóság helytelenítette a zsidó középiskola létrehozásának gondolatát a szegregációtól való félelmében. Mint ismeretes, az ország lakosságában csak a századforduló után jutott formálisan csekély túlsúlyra a magyar anyanyelvű népesség. Az 1910-es népszámlálás szerint a magyar ajkúak aránya 54% volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a zsidó fiatalokat többnyire magyar nyelvű iskolákba küldték. A budapesti helyzetet jellemzi az a neológ törekvés, amely előszeretettel az állami, községi vagy más felekezeti iskolákat frekventálta éppen az asszimilációs beilleszkedés jegyében. Az iskola jelentette és még ma is jelenti a belépést a magyar elitbe.

Joggal tehetjük fel a kérdést, mi lehet az oka annak, hogy népes zsidó közösség gyermekei nem jelentek meg jóval nagyobb számmal saját iskolájukban már a századfordulón. Ez a kérdés ma is feltehető: a nem nagyszámú zsidó közösség nem képviselteti magát arányában a ma működő három, illetve négy zsidó tanintézményben. A korabeli magyarázat sem ad választ a jelen helyzetre.

A zsidó iskolák tantervi és nevelési céljai

A 20. század elejétől csökkentek a zsidó polgári iskolák és az állami tantervek közötti különbségek, a tananyag osztályonkénti felosztása és a témakörök kijelölése is igazodott egymáshoz. Ez a közeledés megjelent a tankönyvek használatában is, persze meg kell említeni azt, hogy a korabeli előírások a tantestületre bízták a tankönyvek megválasztását. Érdekes lenne nyomon követni a zsidó iskolák tantervi változásait a 18. századtól, és elemezni a mai zsidó tanterveket is, de ez a feladat meghaladja a dolgozat kereteit. Okvetlenül meg kell említeni, hogy egy magas színvonalú és eredményes oktatáshoz ezeknek a tanterveknek az elemzése elkerülhetetlen lesz.

Felkai László szerint a 18. században érvényesült az a már régebben is megfigyelt tendencia, hogy a zsidó iskolák tantervei ezen időszak elején majdhogy megegyeztek az államiakéval, végül pedig teljesen azonosak lettek azokkal.10 Az alkalmazkodást az állami tantervekhez s azt a szándékot, hogy a zsidó iskolák mind több vonatkozásban kövessék a nem zsidó tanintézeteket - fejti ki Felkai László -, az első világháborúig tartó mintegy félszázados liberális korszakban a zsidóság egyre erőteljesebb asszimilálódása magyarázza.11 A folyamat kétoldalú volt, talán itt található némi analógia a jelennel, mivel az iskola mint a magyar kultúra megismerésének, terjesztésének legfőbb tényezője a maga munkájával elősegítette az asszimilációt. Ezek a neológ iskolák egyre távolabb kerültek a valláshoz ragaszkodó és az asszimilációt megtagadó ortodox iskoláktól.

Ezt részben magyarázza az is, hogy a felekezet nem bocsátott ki minden iskolatípus számára külön-külön kötelezően követendő tanterveket. Kivételt jelentett a vallástan. Az egyházi és így a zsidó iskolák számára mintául szolgáltak az állami és a községi iskolában érvényes tantervek, mert azokat komoly didaktikai szakszerűség jellemezte.

A zsidó lakosság asszimilációja nagy méreteket öltött az első világháború előtti évtizedekben, mivel aktív és hasznos szerepet kaptak és játszottak az ország társadalmi, gazdasági és kulturális életében. Egy 1901-1902-es tanévi értesítőben "Vallásos és nemzeti nevelés" címen jelent meg tanulmány, amely a következőképpen fogalmaz: "Zsidó növendékeink előtt feltárjuk népünk történetét úgy, amint ez az ősökről maradt reánk, megértetjük velük annak a könyvnek minden egyes betűjét, mely könyv lapjairól mindenkor vigaszt merített az üldözött zsidó. Szent tóránkat, népünk legnagyobb kincsét igaz tulajdonává igyekszünk tenni növendékeinknek a maga fontos valóságában."12

Az iskolai értesítők szerint a zsidó szó nem jelenti senkinek a nemzetségét, hanem a felekezetét. "A zsidó egybeolvadt a föld nemzetségeivel, az elpusztult hon helyett új hazára lelt, s az elpusztult hazából csak egyet mentett meg: ősei örökségét... A zsidónak úgy kell szeretnie új hazáját, mint szerette a régit, de sohasem szabad megfeledkeznie arról a zászlóról, amelyre az ősök írták: Az isten egy. A zsidóságnak két eszköze van hivatása teljesítésére: az iskola és a templom. A főeszköz mindazonáltal az iskola, mert ha ez megfelel rendeltetésének, még a templomot is pótolhatja. A zsidó iskolát megfelelő nívóra kell emelni. Ez a zsidóság legfontosabb ügye."13

Budapesten 1919-ben kezdte meg működését a Fiúgimnázium a Wesselényi utca 44., a Leánygimnázium a Síp utca 12. szám alatt. Vidéken 1921-ben Debrecenben nyílt zsidó fiúgimnázium. 1923-ban költözött a budapesti Fiúgimnázium a Szent Domonkos utca és az Abonyi utca sarkán elkészült új épületbe. Az iskola építészeti színvonala felülmúlta a budapesti iskolák nagy részét. A tervpályázat kiírását Lajta Béla állította össze, Hegedűs Ármin módosította az eredeti Lajta-terveket, tiszteletben tartva és kikérve Baumhorn Lipót véleményét.14

1931-ben a Leánygimnázium is az épületbe költözött, miután a hitközség felismerte, hogy a gimnázium létesítését szolgáló alapítványok időközben elértéktelenedtek, ezért a két gimnáziumot összeköltöztette, és a jövőben maga kívánta fenntartani. Korábban a Leánygimnázium a Síp utcából a Munkácsy Mihály utcába költözött, a Fiú Árvaház tulajdonában levő épületbe. A két zsidó gimnázium (fiú, illetve leány) alapítványi jellege 1928-ban megszűnt.

A zsidó iskolák nevelési céljai eredetileg természetesen elsősorban az órákon folyó tanári munka és a tankönyvek tanulása során a tantervek utasításaiból következő feladatok elvégzésével, az anyag megtanulásával valósultak meg. Túl a mindenkori érvényes törvényeken a zsidó felekezeti gimnáziumok sajátossága volt, hogy magyar hazafiságra neveltek, egyben erősítették a zsidósághoz való ragaszkodást és a hovatartozás tudatát. Ezt a kettős célt alátámasztja az a tény, hogy az iskolák szervezetileg mélyen beleágyazódtak a fővárosi és az országos iskolahálózatba.

A magyar hazához, a magyarsághoz való ragaszkodást a hazai zsidóság nagy részében már az asszimilációs törekvések során megtalálhatjuk. A tanárok oktatómunkájuk során a zsidóság fogalmán a felekezethez, jobban mondva a valláshoz való tartozást értették, mert a zsidó népi jellegnek még csak az említése sem volt helyénvaló. A magyar nemzeti múlt tiszteletét - a nemzetnevelést - szolgálta a magyar irodalom, a történelem, a földrajz és a többi tantárgy. A magyar nemzeti érzés fejlesztését és a zsidó valláshoz való tartozás együttes nevelését áthatotta egy harmadik törekvés, mégpedig az, hogy a tanulókkal elsajátíttassák a haladást képviselő korszerű európai, polgári műveltséget, érvényre juttassák az oktatásban a humanisztikus értékeket. Ugyanakkor az iskola a kultúrát, az otthont és a szeretetet jelentette a tanítási órákon, ünnepélyeken a maga élő közösségével együtt. Alapvető szempont volt a szülőkhöz fűződő kapcsolat erősítése, a szülői fogadóórák és a szülői értekezletek rendszeresítése. A szülők közreműködése nélkül az iskola a nevelési feladatokat nehezen tudta volna ellátni.

A holocaust traumájában felnőtt harmadik generáció mindezek ismeretében kell hogy eldöntse, menjen avagy ne menjen a megújult és a zsidó szellemiséget megújítani kívánó iskolákba.

A numerus clausus hatása

Magyarországon a felekezeti háttérnek a készülődő elit csoportok társadalmi helyzetének meghatározásánál rendkívüli súlya volt, hiszen ez volt Európa egyetlen (talán Hollandián kívül) ténylegesen többfelekezetű országa a feudalizmus utáni modernizáció korában.15 Az iskolázás történeti szociológiája a térség modern értelmiségének és uralkodó elit rétegeinek képzési és reprodukciós mechanizmusaiba nyújt betekintést.

Az elit iskola elvégzése a 20. század során azt jelentette, hogy a kirekesztés gettójából lehetőség nyílt a társadalom tagjává válni. Az asszimiláns zsidó elit gyermekeit a jobb társadalmi integráció reményében keresztény iskolában taníttatta, és csak a két világháború közötti, a harmincas évek második felében egyre szélesebb körben ható numerus clausus hatására kerültek a kirekesztett tanulók és tanárok tömegesen a Zsidó Gimnáziumba. Addig a zsidó felekezeti iskola az iskolai piacon számarányában is másodlagos szerepet játszott. 1999-ben Budapesten több zsidó felekezeti intézmény van, mint a század bármely korszakában.

Ennek tisztázása igen fontos a téma további elemzésében, mivel a jelenlegi világi zsidó iskolák a hagyományőrzés mellett sok esetben utalnak az Abonyi utcai Zsidó Gimnázium magas színvonalára. Ahhoz a színvonalhoz azonban a történelem is "hozzájárult".

Ha meg akarjuk érteni mindazokat az érzéseket, emlékeket, valamint a színvonalas oktatást, amely minden alkalommal szóba kerül az Abonyi utcai Zsidó Gimnázium szellemiségének megemlítésekor, akkor ismerni kell az 1920-1930-as évekbeli állapotokat. A neveléstörténet nagy alakjainak elve az volt, hogy elsősorban a tanárok munkája van hatással a tanítás eredményességére. A megemlékezés tábláján szereplő nevek, Stern, Heller, Wirth, Goldberger és a többiek mind kiemelkedő egyéniségek voltak. Mint most a jelenben, akkor is nézeteltérések voltak a hitközségi elképzelések és a tanári munka között; ez azonban külön kutatást érdemelne.

Az 1920 óta alkalmazott, bár 1928-tól törvényesen enyhített numerus clausus a zsidóság magyarországi egyetemekre való bejutásának globális esélyeit befagyasztotta, mégsem sikerült teljesen megtörni a zsidóság jelentős mértékű iskolázottsági előnyét. Erről ír igen szépen Heller Ágnes a Bicikliző majom című, élet- és korrajzában: "1939-et követően a ťnumerus claususŤ miatt bővítették az iskola (a zsidó gimnázium) létszámát, és vallásos, valamint nem vallásos, de a hagyományokhoz kötődő zsidó származású tanulók jártak ide."16 A toleranciát a nem hívőkkel szemben egy Hilléli történeten keresztül mutatja be Heller Ágnes abban a kérdésben, mi is a zsidó vallás lényege: "a pogromok idején az ukrán atamán azt mondja a rabbinak: megkegyelmez életének, ha összefoglalja a zsidó vallás lényegét, amíg fél lábon áll. A rabbi így felel ťszeresd felebarátodat jobban, mint tenmagadŤ és ezzel leteszi a lábát. ... Az istennek nem az a fontos hogy te hiszel benne vagy sem - folytatja Heller Ágnes -, hanem csak az, hogy megtartsad a törvényeit. Ha hiszel Istenben, az neked jó, ha nem hiszel, az neked rossz. Istent ez nem érdekli, az ő szemében te jó zsidó vagy."17 Az írónő szerint ez a kis anekdota a zsidó vallás korrekt leírása. Ez volt az a szellemiség, amely jellemezte a toleranciát a gimnáziumban.

Sokan megszépítik a korábbi zsidó iskolák létét, működését és lehetőségeit, pedig nem elhanyagolható tény, hogy a két világháború között a zsidóság számára az iskolakínálat nem szabadpiaci jellegű, hanem ennél szűkösebb, kötöttebb volt. A katolikus középiskolák - egyenlőtlen mértékben ugyan - nemcsak a zsidók, de a protestánsok irányában is bezárultak, és később a protestánsok is követték ezt a szegregációs tendenciát.

Tisztában kell lenni azzal, hogy a harmincas években a Zsidó Gimnázium tanulóit nem tudásuk színvonala vagy az iskola nevelési céljai gátolták meg a továbbtanulásban, hanem a numerus clausus. Akkor nem lehetett az oktatási célokon, koncepciókon vitatkozni vagy a gyermekközpontúságon gondolkodni. Nem lehetett az oktatás piacosításáról beszélni, egyáltalán maga a túlélés stratégiája sem volt biztos.

Az egyetemre való bejutás politikai okok miatt igényelt hatalmas erőfeszítést. A felvételihez a jó érettségi eredmény előnyt jelentett. Voltak olyan esetek, amikor kiváló képzettségű zsidó diákokat Klebelsberg az egyetemi hatóságok ellenében engedett magyarországi főiskolákra. A helyi képzés kihasználásának lehetősége a numerus clausus körülményei között részben pozitív iskolai kiválasztáshoz volt kötve: az átlagjegyek magas színvonala a nehéz tantárgyakból, valamint az idegen nyelvek elsajátítása...18 A zsidó származású tanárok máshol nem taníthattak, a zsidó diákok máshol nem tanulhattak. Ezt jelentette a numerus clausus. Természetesen ez magával hozta a túlélési stratégiát mindkét csoportnál: tanítani és tanulni.

A 825 ezer főnyi magyar zsidóságnak 600 000 áldozata van. A legtöbb kistelepülésen és városokban nincsen zsidóság. A történelmi zsidó közösségek eltűntek. Ebben a helyzetben különösen nagy és felelősségteljes szerepet kap a három, illetve a Rabbiképzővel együtt négy zsidó tanintézmény Budapesten, hogy mindazoknak, akik éltek és azoknak, akik élnek, emléket állítson: tovább vigyék a hagyományokat, a tradíciót és a történelmi folytonosságot itt Európa szívében, Magyarországon, ahol a második legnagyobb zsidó közösség él Európában.

Mit jelentenek a zsidó iskolák ma?

Az 1948-1949-es tanévben Magyarországon államosították az iskolákat. Az állammal kötött megállapodás alapján a Zsidó Gimnázium a Pesti Izraelita Hitközség tulajdonában maradt és megtartotta felekezeti jellegét. Megváltozott a politikai hangulat, így megváltozott az iskola összetétele a tanárok és a diákok szempontjából egyaránt. 1952-ben az épület fokozatosan állami kézbe került, az iskola pedig átköltözött az Országos Rabbiképző Intézet épületébe. 1965-ben vette fel az Anna Frank nevet.

A hatvanas években a zsidó származású gyerekek elenyésző része járt zsidó iskolába, túlnyomó részük más iskolákban találta meg jövőjét és céljait. Nyílt antiszemitizmus nem létezett, "cserében" lazult a gyökerekhez való ragaszkodás; a holocaust traumája nem oldódott fel, a szülők nem a múltba néztek, hanem keresték helyüket a társadalomban. A kilencvenes években létrejött három különböző szellemiségű iskola célja egyértelműen nem az elitképzés, elitnevelés, hanem a szétszóródottság megakadályozása. Erre ismét a holocaust, a szülők hozzáállása, a családi viszonyok és nem utolsósorban a jövőkép és magának Izraelnek mint zsidó államnak a léte ad magyarázatot.

Megalakulásuk óta folyamatos érdeklődés kíséri a történelmi szellemet idéző három iskolát: a Lauder Javne Közösségi Iskolát, az Amerikai Alapítványi Iskolát és a Scheiber Sándor Oktatási Központot.

Egyre többen keresik azokat az intézményesített lehetőségeket, amelyeken keresztül identitásukat megtalálhatják, egyben kifejezhetik és továbbadhatják. Azok a magyarországi zsidók, akik nem vallásosak és zsidó barátokat keresnek, azok a zsinagógán kívül keresik azokat. Sokan idegennek érzik magukat a zsinagógában. Vallás és tradíció, a történelem vállalása igen bonyolult dolog. Ezt mutatja a zsidó iskolák helykeresése a mai magyar-zsidó társadalomban. Először fordul elő a zsidó iskolák történetében, hogy három önálló iskola működik Budapesten, amely még szűkre is zárja a kört, hiszen a vidéki zsidóság - lélekszáma miatt - nem tudna egyet sem kitölteni. Az elpusztult zsidó népesség lélekszáma alapján a három iskola soknak is mondható, ha nem lenne különböző az iskolák által megcélzott társadalmi réteg.

Joggal merülhet fel a kérdés, melyek azok a tényezők, amelyek fellendítették ezt az iskolamozgalmat, illetve mennyiben tekinthetők ezek a tanintézmények a zsidó hagyományok, tradíciók, a vallás, valamint a zsidó identitás műhelyének. A Zsidó Gimnázium jogutódja az Anna Frank Gimnázium volt, a jelenlegi Scheiber Sándor Oktatási Központ. Az iskola történelmi hagyományai a századforduló zsidó polgárságának hagyományain alapulnak, és erősek a kapcsolatai a Hitközséggel. De mi a helyzet a Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskolával, amelyet a Reichmann család szponzorál, s melyet egyben a család ortodox szellemisége kötelez. Hogyan kapcsolódik mindehhez a Lauder Javne Közösségi Iskola?

1997. szeptember 29-én nyílt meg a Scheiber Sándor Oktatási Központ, amely az Anna Frank Gimnázium jogutódja. A Scheiber Sándor Iskola célja nem a versenyszellem erősítése, a tanulók részvétele a továbbtanulási versenyeken (OKTV), hanem a zsidó szokások, a tradíció, az ünnepek ápolása.

Az iskola jogelődjének, az Anna Frank Gimnáziumnak a színvonala 1975-re drasztikusan visszaesett, hallgatóinak és tanárainak létszáma a mélypontra jutott. Nem tartozott az elit iskolákhoz. Többnyire olyan diákok jelentkeztek ide, akik máshol nem tudtak helytállni, és felismerték, hogy származásuk alapján ide bejuthatnak. Az Anna Frank Gimnázium tükrözi a hatvanas évek zsidó tudatának a hiányát, illetve azt a szemléletet, hogy a színvonalat kereső diákok és tanárok nem ezt az iskolát választották. Nem működött kihívásként a magyar oktatási rendszerben, sőt inkább olyan növendékek iratkoztak be, akik társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdöttek, részben származási, de más okok miatt is. Ezeket a problémákat az iskola nem tudta feloldani, sem vallási, sem társadalmi szinten. Az 1998-ban beindult Scheiber Sándor jogutódiskolának igen nagy utat kell megtennie ahhoz, hogy új és jövőorientált szellemiséget adjon hallgatóinak, különösen akkor, amikor még ennél is többet várnak tőle: a lehetetlent, a volt Zsidó Gimnázium szellemiségét a numerus clausus idején. Fontos elemzést kíván, illetve kívánna az iskola tanterve, amely követi az állami tantervet, kiegészítve a zsidó vonatkozások tanításával. A héber nyelv és a vallási tárgyak tantervét az iskola tanárai készítik. Arra a kérdésre, hogy a volt Zsidó Gimnázium tantervével mi történt, nem kaptam választ, csak annyit, hogy az nincs meg...

A Scheiber Sándor Iskola épülete a 21. század építészetét idézi már. Szerkezetileg, stílusában és szépségében emlékeztet a New York-i Ramaz ortodox zsidó 12 osztályos iskolára. Az új épületben a Zsidó Gimnázium üvegablakai köszönnek vissza. Hegyi György festőművész gyönyörű üvegkompozíciójával emléket állít a Abonyi utcai épület egyedülálló ablakainak, amelyeket a fasizmus alatt összetörtek. Ezek az ablakok húsz négyzetméter felületen láthatók az aulában, amely zsinagóga és egyben központi része az iskolának. A 12 üvegkompozíció a 12 törzs szimbóluma.

A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola, a Scheiber Sándor és a Wesselényi utcai iskolák céljai között nem szerepel a versenyszellemű oktatás (dr. Kohn Gábor igazgató, Surányiné Benedikt Vera igazgatónő, valamint a Lauder iskolát képviselő tanárnő egybehangzó kijelentése a velük való beszélgetés során a Bálint Házban). Ezt a koncepciót tudomásul lehet venni. Ám azon lehet vitatkozni, hogy a versenyszellem ugyan áthatja a világot minden téren, a tanítás piacosodik, de az iskola szellemisége ezt nem fogadja el. Mások a prioritások, más a történelmi helyzet.

Az Amerikai Alapítványi Iskola, amely az ortodox hagyományokhoz szigorúan ragaszkodik, a holocaust utáni magyar zsidóság helyzetét tükrözi. Maga az ortodoxia - a nem zsidókkal való együttélés terén tett felszínes engedmények mellett - mindent elutasít, ami a másik nemzethez való tartozást illeti. Így szembekerült a XIX. századtól a holocaustig tartó modernizációs kísérletekkel, melyek lényege, hogy Magyarországon a már említett neológ zsidóság kapott nagy szerepet, s a magyarságtudat igen magas volt. A zsidóság és magyarság a neológ felfogás szerint egymás mellett működik, így ez azt eredményezte, hogy az állami iskolák hittanóráin egymás mellett szerepelt a hivatalos magyar oktatási curriculum és a hagyományos zsidó nevelés. Amikor az iskolában a jesiva oktatás stílusát próbálták a tanárok megvalósítani, az kudarcot vallott. Ahogy Gadó János írja, a "bent sem vagyok, kint sem vagyok" hozzáállás volt a jellemző, és ez jellemzi a mostani Wesselényi utcai iskolát is (hosszú szoknya, kóser étkezés, kipa az iskolában; az épületen kívül mindezek ellentéte), ami akaratlanul is hipokrita viselkedést eredményezhet. A tanulókat jól képzett izraeli és amerikai tanárok tanítják, akik hivatásukat komolyan és felelősségteljesen végzik. Az iskolában izraeli vallási igazgató dolgozik. Betartva a NAT-ot, hangsúlyt fektetnek a zsidó történelemre, irodalomra és földrajzra, hangsúlyozva a hovatartozás jelentőségét. Sajnos a külsőségek több tanulót arra kényszerítettek, hogy az iskolát elhagyják, akik maradtak és maradnak, azok annak reményében teszik ezt, hogy nem magyar, hanem zsidó-amerikai egyetemeken folytathatják tanulmányaikat, valamint felzárkóznak a felvételi szintekhez. (Az Alapítványi Iskola az Amerikai Közép- és Főiskolák Szövetségének - Middle States Association of Colleges and Schools - akkreditált iskolája, amely a világ több egyetemén és főiskoláján elfogadott érettségit ad.)

A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola a zsidó tudat és identitás kísérlete, a reformpedagógiát magáénak valló középnemzedék gyermekeinek iskolája. A zsidó és nem zsidó középnemzedék gyermekeit - a jó családból jövő diákságot (nem kritérium a zsidó származás) - magas tandíj ellenében, szakmailag jól képzett tanárok oktatják és nevelik. A tanulók közül többen ugyanolyan beilleszkedési zavarral küzdenek, mint korábban az Anna Frank Gimnázium vagy a Wesselényi utcai iskola tanulói.

A szülők gyermekeiken keresztül keresik a múltat. A reformpedagógia módszereiben bízva itt megtalálják mindazon jegyeket, amelyek a zsidó identitást és a toleranciát remélhetőleg összhangba tudják hozni. A zsidó hagyományok ápolása elsőrendű feladat, de a hagyományok ápolása - azok betartása nélkül - csak egy tantárgy marad, nem több. Az elsajátított tananyag színvonala nem éri el az elit gimnáziumokét. A jövőt sok esetben magánegyetem és külföldi intézmény jelenti. Ronald Lauder, a névadó, az iskolaalapítással a nagyon vallásos Albert Reichmannal akarta felvenni a versenyt Budapesten. Végül is a Wesselényi utcai Reichmann alapítványi iskola jobban beágyazódik a világ nagy zsidó közösségeibe, ahol a tudást, amennyiben megszerzi, komolyan veszik. A Lauder iskola e szempontból keresi a helyét, mert sem a Hitközség, sem az ortodoxia nem vesz róla tudomást, ugyanakkor egyik fontos feladata mégis a zsidó nevelés és hagyományőrzés.

Ezekben az iskolákban a gyermekközpontúság, a reformpedagógiai elméletek (Rogers, Steiner, Waldorf, Montessori, Freinet elméleti és gyakorlati módszerei), valamint a hagyományos zsidó nevelési értékek keverednek (Biblia, héber irodalom, földrajz és a vallásos irányzatú oktatás, Talmud).

Cionista szellemű iskola (a volt Tarbut, azaz a műveltség) érthető módon nem jött létre, mint a háború után, hiszen Izrael állam lehetővé teszi az alijázást, mindenki szabadon dönthet hazája megválasztásáról.

Egy középfokú oktatási intézmény színvonala, rangja három szempontból mérhető még most az EU-csatlakozás előtt (ez itt csak jelzésértékű, mivel az oktatás nem része az acquis communautaire-nek): a nyelvvizsgák száma és szintje, az OKTV-n elért eredmények és az állami felsőoktatási intézményekbe felvettek száma a mindenkori ponthatárok elérése révén. Ebben a versenyben csak részben követhetőek azok a diákok, akik egyházi vagy külföldi egyetemekre nyertek felvételt. Nehéz a statisztika alapján lemérni a színvonalat, mivel a zsidó iskolák igen "fiatalok" és mások a preferenciák. Itt térünk vissza arra a nem elhanyagolható kritériumra, hogy az asszimilált zsidóság számára a történelem során a továbbtanulás egyben társadalmi értékrendet tükrözött. Úgy tűnik, hogy az említett felekezeti iskoláknál még nem látszik megoldottnak a két, egymástól igen eltérő elvárás: a magas színvonal és az egyetemre való felvétel, valamint a hovatartozás, a tradíció, az identitástudat erősítése. A stresszmentes tanulás nehezen egyeztethető össze az egyetemi felvétellel együtt járó stresszel.

Szükséges lesz egy olyan oktatási-nevelési módszer kidolgozása, amelynek segítségével teljesíthetők lesznek azon elvárások, hogy a diákok egyenlő eséllyel indulhassanak, hogy lehetőség nyíljon a versenyre és a tradíciók ápolására egyaránt. Ez így működik az Egyesült Államokban, azzal a különbséggel, hogy a zsidó szellemiségű iskolába vagy zsidó szellemiségű egyetemekre járó diákok felkészültsége és tudása egyenrangú az egyéb tanítási intézményekben tanulókéval. "Sajnos" ez azt jelenti, hogy mindhárom iskolának el kell mozdulnia valamilyen irányban. Mindezt még nehezíti az, hogy a zsidó tárgyaknak is helyet kell biztosítani a Nemzeti alaptanterv által előírt műveltségi minimum mellett.

A rabbiképző a negyedik mai zsidó oktatási intézmény, új neve: Országos Rabbiképző Intézet - Zsidó Egyetem. Az akkreditáció előtt álló, egyetemi rangra pályázó intézményben 1990 óta működik főiskola, a Pedagógium, amely judaisztika, zsidó liturgia szakos tanárokat képez. A Rabbiképző előtt még sok a megoldatlan probléma, de ez most túlfeszítené a cikk kereteit. Annyit azonban meg kell említeni, hogy a Rabbiképző Intézetre hárul egyebek között az a feladat, hogy biztosítsa a budapesti zsidó iskolákban a megfelelő színvonalú képzést. Lassan az egységes zsidó oktatásban részt vevő diákok, valamint tanárok létszáma is mérhető lesz, ezzel együtt teljesítményük és a kimenő diákok eredményei is.

*

II. József idején nem volt vita tárgya, hogy a zsidó oktatásnak az európai rendszert kell követnie. Eötvös reformjai után ez törvényes kötelességgé vált. De már akkor nyitva maradt az a kérdés, hogy az európai modellhez hogyan lehet hozzáilleszteni a hagyományos zsidó tudást: a héber nyelvet, a Tóra és a Biblia, a Misna és a rá épülő halákhikus irodalom ismereteit: "Ötéves korban az Írás, tízéves korban a Misna, tizenhárom évesen a parancsolatok (micvot), tizenöt évesen a Talmud, tizennyolc évesen a házasság." A tanulás nem előkészület az életre, hanem része az életnek. A tanulás szüntelen foglalatosság. Ezt az életformát és az oktatás hagyományos módját, az európai iskolarendszerben nem lehetett fenntartani, ki kellett alakítani és most is kell alakítani a zsidó oktatás új formáját. Olyan nagy tudósok foglalkoztak mindezen változtatások lehetőségeivel, mint Goldziher Ignác, Bacher Vilmos, Munkácsi Bernát és Scheiber Sándor. A modernizációs javaslatok mellett a hagyományok szellemét is megőrizni kívánták...

A holocaust utáni helyzetet nem lehet semmiféle iskolával pótolni. Ki kell várni azt az időt, amíg mindhárom iskola megtalálja a helyét egy majdani toleráns társadalomban, s akkor nem kell óhatatlanul a múltba tekinteni. Keresni kell a múlt emlékeit, a példát, mert a hagyományőrzés és egyben a színvonalemelés újabb kihívásokkal jár. Ily módon az ortodox iskola, a neológ és reformpedagógiai, gyermekközpontú zsidó hagyományokat tisztelő iskolák egyenlő eséllyel fognak versenybe lépni az állami vagy egyéb felekezeti iskolákkal.

Ez hosszú időbe telik, ahogyan a most 41 éves (1958) Radnóti Miklós Gimnázium életútja mutatja, amely ugyan megkapta a hányatott sorsú zsidó gimnázium épületét, magas színvonala, gyakorlóiskolai státusa azonban megfeszített tanár-diák együttműködésen alapul. 1962-ben lett gyakorlógimnázium. A jó nevű Szt. István Gimnázium, amelyet 1953-ban kilakoltattak az Ajtósi Dürer sori patinás épületéből, kényszerből költözött be az Abonyi utcai gimnázium épületébe. 1957-ben az Abonyi utcai Leánygimnázium adott otthont az 1956-ban megszűnt Makszim Gorkij orosz nyelvű iskola "hajléktalan" diákjainak. A történeti hűséghez hozzátartozik az is, hogy a Gorkij iskola (1948-1956) foglalta el az István gimnázium épületét. Hát ilyen bonyolult és fájó iskolai emlékekkel küzdenek mindazok, akik a történelem e korszakaiban jártak iskolába, s akik az iskola emlékét mindenáron meg akarták és akarják őrizni.

A zsidó oktatási intézmények előtt álló feladatok és kihívások nagyok, a hagyományőrzés iránti vágy igen erős. Ki kell mondani, hogy a jelenleg működő zsidó iskolák elsőrendű célja nem a múlt feltámasztása, mert az a holocaust után lehetetlen, hanem a jelenhez szorosan kapcsolódó, a zsidó identitást ápoló és tradíciókra támaszkodó oktatás és nevelés. Az emlékezés a hajdani Zsidó Gimnáziumra, a volt növendékek ragaszkodása az ott megszerzett tudáshoz és azok képviselőihez példamutató. Ezzel együtt a megváltozott történelem és a megváltozott Európa újabb követelményei és kihívásai szabad utat kell hogy biztosítsanak a felekezeti és nem felekezeti iskolák számára, lehetővé téve a múlt ismereteit és a jövőbe vetett hitet.

E cikk szerzője az 1958-ban Radnóti Miklós nevét felvett gimnázium 1959-ben érettségiző diákja, majd később ott hospitáló egyetemi hallgató volt, aki a Makszim Gorkij iskolában kezdte tanulmányait és költözött a politika által kijelölt épületekbe. Iskolája egyik napról a másikra megszűnt, de a Radnóti név mindannyiunkat a hagyományok és a tradíciók megtartására kötelez, és nem utolsósorban a magas színvonalra is, amely egyben főhajtás is a Zsidó Gimnázium előtt. Amikor útjára indult a Scheiber Sándor, a Lauder és a Wesselényi iskola, akkor mindazok, akik támogatták és támogatják a megújult zsidó oktatást emlékeikkel, a múlt tiszteletével, a történelmi hagyományokkal és a holocaust soha el nem felejtésével, gondoljanak arra, hogy a most 41 éves Radnóti Miklós Gimnázium tanulói és tanárai előtt is hasonló feladatok álltak és állnak.

Irodalom

A Budapest-i országos rabbiképző-intézet története. Összeállította: Schill Salamon. Budapest, 1896.

A gyerekeknek nem mindig mondják meg az igazat. Budapest, 1994, Makkabi.

FELKAI LÁSZLÓ (szerk.): Tantervi változatok a magyarországi zsidó iskolákban (1780-1990). A tantervelmélet forrásai. 16. Budapest, 1995, OKI.

FELKAI LÁSZLÓ: A budapesti zsidó fiú- és leánygimnázium története. Anna Frank gimnázium gondozásában. Budapest, 1992.

FUCHS D. RAFAEL: Munkácsi Bernát. Budapest, 1942.

GADÓ JÁNOS: Milyen lesz a zsidó egyetem? Szombat, 1998. február.

GADÓ JÁNOS: Versenyképes ideológia-e a zsidóság? Szombat, 1997. április.

GADÓ JÁNOS: Zsidó iskolák Magyarországon. Szombat, 1997. június.

GERVAI ANDRÁS: Mérlegen a magyar zsidóság. Erec, 1998. december.

HUSZÁR PÉTER: A pápai izraelita polgári fiúiskola története. 1899-1929. Pápa, 1996.

KARÁDY VIKTOR: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945). Budapest, 1997.

SÁNDOR IVÁN: A vizsgálat iratai. Budapest, 1976.

Zsidó iskolaügy története Magyarországon. Neveléstörténeti Füzetek 14. Budapest, 1994.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.